Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain: terepjáróval az őshazába

Nem mondhatjuk, hogy divat lett Belső-Ázsiában terepezni, de a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és társa után még találtunk két székely kalandvágyót, akik éppen

Ők ehhez nem kerestek támogatókat, közben nem írnak blogot, nem töltenek fel videókat a YouTube-ra, csak földijük, Kőrösi Csoma Sándor példája és a kalandvágy hajtja őket: valami olyan teljesítményt felmutatni, amihez legtöbbünknek nemcsak a lehetőség nem adatik meg, de a bátorsága és az eltökéltsége is hiányzik egy ilyen próbatételhez. No meg a három hónapnyi szabadság.

A kézdiszárazpataki Fekete István és a szentkatolnai Zsigmond Lóránt – merthogy róluk van szó – nem motorkerékpárral, hanem egy 2004-es évjáratú, HZJ 105-ös Land Cruiserrel vágnak neki a nagy útnak.

Bár eleve egy legendás sorozatról van szó, amelyet 1998 és 2007 között gyártottak, és elnyűhetetlenségéből adódóan talán a legalkalmasabb az ilyen típusú expedíciókhoz, természetesen ez sem úgy néz ki, mint amikor kijött a gyárból.

A Szaharát már kipróbálta

Lóránt három hónapot dolgozott rajta, kicserélve a teljes futóművét, újra meghúzva rajta minden egyes csavaranyát.

Érti a dolgát, hiszen terepjárók javítására szakosodott autószerelő, aki büszkén meséli, hogy ötödikes korában, amikor a nagyapja mellett inaskodott, már képes volt kicserélni a gépkocsi teljes fékrendszerét.

Tavaly többedmagával már részt vett egy háromhetes észak-afrikai túrán, Tunisztól a nigeri-líbiai határig, majd Algérián keresztül vissza, többnyire homoktengeren át, tehát nem tekinthető éppen zöldfülűnek e tekintetben, ám most

Az autóval egészen biztos, hogy nem lesz baj, „elvégre a 4.2-es, hathengeres dízelmotor erre lett kitalálva”, a masszív alváza, merev hídjai (elöl-hátul) úgyszintén megbízhatók – már csak az utasainak kell bírniuk a strapát. Azért cserealkatrészekből, kellékekből, szerszámokból alaposan felpakolt, hiszen csak motorolajat és szűrőket legalább kétszer kell cserélniük, és tartalék üzemanyagot is visznek magukkal, mert

A 105-ös Land Cruiser a legjobb választás

Istvánnak is van tapasztalata terepjárós kirándulásokban, hiszen bejárta a Keleti-Kárpátok majd minden fontosabb hegységét a Kelemen-havasoktól a Bucsecsig, hol Suzuki Samuraijal, hol Nissan Patrollal vagy G–Mercedesszel, de még sosem vezetett 4550 méteres magasságban. Márpedig a Pamír legyűréséhez most erre is szükség lesz!

Európából eddig még nem mozdult ki, most viszont egyből nagy ugrásra készül. A bogarat szülei régi barátai, egy szászrégei házaspár, a 74 éves Heidel László és Edit ültették el a fülébe, akik útitársaik lesznek. Igaz, ők nem terepjáróval vágnak neki, hanem egy félig-meddig lakókocsivá átalakított VW Transporterrel, ami miatt Lóri vakargatja is a fejét, de István nem az a körömrágós fajta, aki fölöslegesen izgatná magát.

Ez a „lenézés” olyan 700 km-t jelentene, ami tényleg elenyésző a 25 ezerhez képest! Mondanám, hogy akkor a sárguló bakancslistám alján kitartó, kelet-törökországi Van-tavat se hagyják ki, de inkább nem feszítem a húrt.

Az egykori Selyemutat 1800 kilométeren követik

Örményországon már csak azért is végigmennek, hogy igazi Ararat konyakot kóstolhassanak, Grúziából pedig a Kaukázuson átkelve érik el a Kaszpi-tenger nyugati partját. Közbevetésem, miszerint akkor a csecsenek földjét is érintik, egyáltalán nem látszik zavarba hozni őket. Aztán Kazahsztán következik, amelynek orosz határától az üzbegisztáni Buharáig további 2500 km vár rájuk. Innen

Északnak fordulva, a 4280 méteres Kizil-Art-hágót „megmászva” újra átvágnak Kazahsztán keleti felén, egészen az Altaj-hegységig, majd egy rövid oroszországi tranzit után lépnek be Mongóliába.

Legalábbis ez a terv, ami menet közben még alakulhat.

„Amennyiben lesz rá idő és energia, nagyon szeretnék eljutni a hunzák völgyébe is, akik távoli rokonaink – szövi tovább az álmokat István. – De mivel ők Pakisztán északi részén élnek, a Karakorum nyolcezreseinek lábánál, nagyon nehéz megközelíteni a helyet. Legfeljebb Iszlámábádból lehetne belföldi repülővel közelebb jutni, mert Kína az autókat csak külön engedéllyel, speciális rendszámmal és saját műszaki vizsgával engedi be. Jó lenne megnézni, hogy élnek 2500–4000 méter magasan, nyolcezres csúcsok gyűrűjében, híres barackültetvényeik között, és mi a titka annak, hogy a férfiak még kilencvenévesen is nemzőképesek – révedezett, hamiskás mosolyt küldve a feleségének, mintegy bátorításra várva. Az viszont elmaradt, ami valahol érthető: három gyerek nevelése hárul rá az elkövetkező három hónapban, és a nyaralásuknak is lőttek…

Megízlelni az ősi örökséget

Végül azt is megkérdezem tőle, az új helyek felfedezése iránti, velünk született örök vágyakozást leszámítva mi jelenti a fő mozgatórúgót egy ilyen kalandhoz.

„Gyerekkorom óta, amióta rongyosra olvastam Korda István: A nagy út című regényét, érdeklődéssel tölt el az őshaza, a hun eredet kérdése. Szeretnék sokkal többet megtudni erről, mint amit az iskolában tanítottak nekünk, ott ugyanis csak a finnugor eredet elméletét verték a fejünkbe. Engem viszont izgat a valóság: