Kiválasztani az egyéniséghez illő mesterséget

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A május 22-én és 23-án, a várban sorra kerülő mesterségek és szakiskolák mustrája útmutatást ad a szülőknek elsősorban, hogy hová irányítsák gyermekeiket, melyek azok a mesterségek, amelyeket érdemes úgy elsajátítani, hogy azzal megélhetést találjon a fiatal, sőt, ami annál is fontosabb, beteljesült embernek érezze magát választása által.

Antal Erika

2018. május 18., 09:402018. május 18., 09:40

Ha valaki olyan szakmát választ, amely közel áll a személyiségéhez, ha azt teljes szellemi és lelki képességeinek megfelelően elsajátítja, tudását folyamatosan gyarapítja, ha az megélhetést és szakmai sikert hoz számára, soha nem érzi azt, hogy a munka nehéz volna, vagy esetleg értelmetlen, amit csak kötelességből végez el.

A május 22-23-ai vásáron a fiatalok, illetve szüleik rálátást nyerhetnek arra, hogy milyen a kínálata ma a marosvásárhelyi szakmai oktatásnak, hol folytathatja a nyolcadik osztályt végzett tanuló az iskolát, milyen szakok közül választhat, ha három-négy év múlva szeretne egy biztos, jól jövedelmező munkahelyet találni magának.

A Művészetek és Mesterségek Vására Erdélyben egyedülálló történet, amely 2015-ben kezdődött, amikor a marosvásárhelyi tanintézményekre több mint ötezer látogató volt kíváncsi és ahol rég feledésbe merült mesterségekre is sikerült felhívni a figyelmet. Az iparban, a szolgáltatásokban, a szállításban, az egészségügyben és a mezőgazdaságban egyre képzettebb és jól felkészült szakemberekre van szükség.

A Marosvásárhelyi Kulturális Tudományegyetem, a kétnapos esemény főszervezője segít az eligazodásban, abban, hogy ki-ki megtalálja a saját maga számára legideálisabb szakmát.

Ugyanakkor ahhoz is hozzájárul az intézmény, hogy a helyi munkaerőt foglalkoztató üzleti szféra is megtalálhassa a számára szükséges szakembereket. Az egész ország szakmunkaerő-hiánnyal küzd, így Marosvásárhely is.

Idézet
Az építkezésben, az autóiparban, a szolgáltatásokban is szükségesek a jól képzett szakemberek, akik itthon is megtalálhatják a lehetőségeiket, nem szükséges, hogy külföldön keressék azt

– hangsúlyozta Csegzi Sándor, a Marosvásárhelyi Kulturális Tudományegyetem igazgatója.

(X)

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Nem kegyelmeztek: 5 óra alatt 40 ezer lejre bírságolták a sofőröket az A1-es autópályán

Csaknem duplájával haladta meg a megengedett sebességet egy autós az A1-es autópályán, ráadásul a jogosítványa is le volt járva. Az ellenőrzések során több szabálytalan sofőrt is lefüleltek a rendőrök, a kiszabott bírságok értéke 40 ezer lejre rúg.

Nem kegyelmeztek: 5 óra alatt 40 ezer lejre bírságolták a sofőröket az A1-es autópályán
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében

A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 12 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben, mindössze 64 kilométerre Sepsiszentgyörgytől.

Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében
Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében
2026. május 03., vasárnap

Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében

2026. május 03., vasárnap

Több mint 140 sofőr vezetett alkohol vagy drog hatása alatt szombaton

Több mint 140 alkohol vagy drog hatása alatt vezető sofőrt füleltek le a rendőrök szombat éjjel, egy átfogó ellenőrző akció keretein belül.

Több mint 140 sofőr vezetett alkohol vagy drog hatása alatt szombaton
2026. május 03., vasárnap

Ittas sofőr okozhatott halálos kimenetelű balesetet Argeș megyében

Tragikus kimenetelű közúti baleset történt vasárnapra virradóra Câmpulungon: egy fiatalember életét vesztette.

Ittas sofőr okozhatott halálos kimenetelű balesetet Argeș megyében
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Nem enged szorításából a fagy Székelyföldön

Fagyos reggelre ébredtek a Székelyföldiek: a települések többségében mínusz tartományban volt a hőmérők higanyszála a hajnali órákban, Csíkszereda ugyanakkor ismét az ország leghidegebb lakott települése volt vasárnap reggel.

Nem enged szorításából a fagy Székelyföldön
2026. május 03., vasárnap

A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék

Nem hősködés, hanem értékekhez való ragaszkodás egyik legfőbb nemzeti jelképünkre hivatkozni, művészeti alkotásokon, emlékműveken megjeleníteni. Sorozatunkban a turulmadár székelyföldi útját követjük – a legkeletibb bástyával, Kézdiszékkel indítunk.

A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék
A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék
2026. május 03., vasárnap

A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék

2026. május 02., szombat

Ausztriai autópályán rabolta el volt barátnőjét egy Maros megyei férfi

Elrabolta volt barátnőjét egy maroslekencei férfi, aki ellen korábban távoltartási rendeletet is kiállított a Szeben megyei rendőrség.

Ausztriai autópályán rabolta el volt barátnőjét egy Maros megyei férfi
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Szent Flórián-domborművet avattak Gyergyóalfaluban

A tűzoltók védőszentjét, Szent Flóriánt ábrázoló réz domborművet helyeztek el szombaton Gyergyóalfaluban a helyi tűzoltólaktanya falán. Az esemény is igazolja, az önkéntes tűzoltók kiemelten fontos szerepet töltenek be a község életében.

Szent Flórián-domborművet avattak Gyergyóalfaluban
2026. május 02., szombat

A Brassó megyei katasztrófavédelem alezredese vesztette életét a Bucsecs hegységben

A síelő, aki szombaton életét vesztette a Bucsecs-hegység Coștilei völgyében bekövetkezett lavina miatt, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) alezredese volt, és a szervezet egyik legkiválóbb hegymászója.

A Brassó megyei katasztrófavédelem alezredese vesztette életét a Bucsecs hegységben
2026. május 02., szombat

Három sízőt sodort el a lavina, egyikük életét vesztette

Elsodort szombaton a lavina a Bucsecs-hegységben egy háromtagú csoportot, egyikük meghalt – tájékoztatott az Országos Hegyimentő Közszolgálat.

Három sízőt sodort el a lavina, egyikük életét vesztette
Hirdetés