A felírást egész évben a helyén kell hagyni, nem szabad letörölni. Újabban, egyes helyeken nyomtatott írást ragasztanak, ami nem föltétlenül jó, hiszen Szendrey Zsigmond (1879–1943) néprajzkutató tanár még a krétának is gonoszűző hatást tulajdonított.

Hogy volt régen?

Régebben Székelyföld legtöbb katolikus helységében a papok jóval vízkereszt előtt, Gyimesben például már karácsony után, a legtöbb helyen újév napján elkezdték a házszentelést. Arra törekedtek, hogy vízkeresztre befejezzék, hadd élvezzék az emberek a farsang örömeit – ez az eljárás az utóbbi években ismét virágkorát éli.

Korábban a harangozónak nem volt fizetsége, így vízkereszt napján nagy kosárral járt a házszentelőkkel, abba gyűjtötte a járandóságát. A tojásért cserébe a magával hordott búzaszemekből szórt a tyúkok elé, hogy jól tojjanak.

Zabolán régen – még a két világháború között is – a nagyobb legények ilyenkor édességekkel halmozták el a papot kísérő kisgyermekeket, akik ezért cserébe kikiabálták a faluban a nagyobb lányok „csuszamlósabb” eseteit.

Korondon a katolikusoknál a házszentelés után a papot az asszonyok, gyermekek, sokszor még a férfiak is a harmadik-negyedik szomszédig kísérték, hogy azon a nyáron a kenderük szép magasra nőjön.

Aki tehette, misére ment, ahol a pap vizet szentelt.

Vízkereszt napja is alkalmas időjóslásra: „Ha a vízkereszt vizet ereszt, ízikedet padra rekeszd” – mondják. (Az „ízik” takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár.) Kányádon mondták:

Mi maradt mára?

Ma már ezek a szokások többnyire csak néprajzkutatók gyűjtéseiben lelhetők fel, és nagyon ritka, szinte mondhatni kincs egy gyűjtőnek, ha talál valamelyik kisebb településen a vízkereszthez kapcsolódó, még élő szokást, fogalmazta meg lapunknak D. Haszmann Orsolya néprajzkutató.

Gyakorlatilag egyházi vonalon él tovább a hagyomány, hiszen a katolikusoknál a pap szenteltvízzel hinti meg a híveket, az otthonukat, Isten áldását kérve a házra és minden lakójára” – részletezte a néprajzkutató. Mint köztudott, folytatta, a szenteltvíznek – amit háromkirályok vizeként is említenek – régen mágikus erőt tulajdonítottak, gyógyító, gonoszűző, rontást megelőző szerepe volt. És ezt a hiedelmet az egyház is erősítette, vannak olyan feljegyzések a 15. századból, amelyek arról számolnak be, hogy

és gyógyulásukért imádkozott. Ez annyira beivódott a katolikus hívek tudatába, hogy a templom bejáratánál szenteltvízbe mártott ujjal vetünk keresztet.

De szenteltvizet használnak a keleti ortodoxok, az ókatolikusok, az anglokatolikusok, illetve más egyházak hívei is, és a mindennapi életben is fontos szerepet kapott, a megkeresztelkedéstől kezdve. Az oltár előtt álló menyasszonyt és vőlegényt is meghintik vele, illetve amikor a halottat kísérik utolsó útjára, akkor is szórnak a koporsójára.