
Archív
Fotó: László Ildikó
Ötödik alkalommal szervezik meg a homoródszentmártoni községi napokat, amellyel egybekötve pánkósütő fesztivált is tartanak augusztus utolsó hétvégéjén.
2023. augusztus 24., 11:222023. augusztus 24., 11:22
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a homoródszentmártoni községi napok ötödik kiadására, augusztus 24–27. között, amely keretein belül sor kerül a pánkósütő fesztiválra, valamint az Együtt az egységes Európáért! rendezvénysorozatra is.
Péntek délután Antal Lóránt szenátor tart előadást Románia a Brexit után címmel a homoródszentmártoni kultúrotthonban, majd a vitafórum és vacsora után néptáncoktatás is lesz a helyszínen.
Szombaton gasztronómiai bemutató, focibajnokság, istentisztelet és könyvbemutató is várja a látogatókat, majd 12 órakor kezdődik a pánkósütő verseny. Emellett kulturális előadások is lesznek, majd a 15 óra 30 perckor kezdődő ünnepi köszöntőbeszédek után kiállítás-megnyitó, György Botond humorista fellépése és Gozefini bűvész előadása szórakoztatja a közönséget. Este Tamás Gábor koncertezik és a Transylvanium zenekar is a színpadra lép, a napot szabadtéri zenés mulatság zárja.
Vasárnap Homoródszentmárton község nevezetességeinek megtekintésével ér véget a rendezvénysorozat, amely részletes leírása ide kattintva érhető el.
Szolgálat közben, egyenruhában vették őrizetbe azt az Arad megyei rendőrt, akit korrupcióval gyanúsítanak.
Tönkrement a gödrös úton egy beteghez riasztott mentőautó Galac megyében. A sofőr hiába próbálta kikerülni az esővízzel borított hatalmas mélyedéseket, az autó végül lerobbant. Kálváriájukat térfigyelő kamera rögzítette.
Csalásra figyelmeztet az Országos Közúti Infrastruktúrát Kezelő Társaság: az utóbbi időszakban megszaporodtak azok a hamis üzenetek, amelyek az intézmény nevében pénzt akarnak kicsalni az autósoktól.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedden este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva a felére kellene csökkentenie helyi adókat és illetéket, mert „nem lehet a nép ellenében kormányozni”.
Noha az európai uniós elvárásoktól messze elmarad a hulladék-újrahasznosítás aránya Hargita megyében, a gyergyóremetei hulladéklerakó láthatóan nagyot javított a megye hulladékgazdálkodási adatain. A települések között viszont nagy különbségek vannak.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond szerint jelenleg egyetlen pártnak sem érdeke a kormány megbuktatása, mert „ebben a Románia számára sorsdöntő időszakban” senkinek sem áll érdekében a kormányválság.
A gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékkötelezettségének (CASS) eltörlését sürgette kedden a Facebook-oldalán a munkaügyi miniszter.
A Országos Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökség (ANPIS) kedden bejelentette, hogy ebben a hónapban korábban utalják a szociális juttatásokat, mivel február 8., a megszokott kifizetési nap vasárnapra esik.
Hivatalos lépéseket tesznek a kormánynál az adóterhek mérséklése érdekében: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik – jelentette be az RMDSZ. A szövetség szerint a kormány sürgősségi kormányrendelettel lépni tud.
Idén januárban 33 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 első hónapjában – derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) kedden közzétett előzetes adataiból.
szóljon hozzá!