Hirdetés
Hirdetés

Hol a legelőnyösebb a gyermeknek?

Jó tudni, hogy a gyerek a válás során lojalitáskonfliktusba kerül. Képünk illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

Jó tudni, hogy a gyerek a válás során lojalitáskonfliktusba kerül. Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

„Azt kell megérteni, hogy a gyereknek mindkét szülőre egyaránt szüksége van. Együttműködéssel szolgáljuk azt, hogy a gyerekek kevesebbet sérüljenek. Egy válásnak ugyanis a legnagyobb vesztese a gyerek" – vallja a pszichológus, amikor az átlagtól viszonylag eltérő élethelyzetről, a válás után az apára ruházott gyerekfelügyeleti jog következményeiről kérdeztük.

Barabás Hajnal

2023. augusztus 12., 21:112023. augusztus 12., 21:11

Egy érintett édesapa mesélte el a Székelyhonnak, hogyan érte el, hogy hosszas pereskedés után nem az anya, hanem ő kapta meg közös gyerekük gyerekfelügyeleti jogát. Váláskor a bíróság alapfokon az édesanyának ítélte a gyermekfelügyeleti jogot, több mint két évet volt nála. Viszont sok tényező közrejátszott abban (erről nem kívánt részletekbe bocsátkozni), hogy végül fellebbezés után, a törvényszék az apának adta át ezt a jogot.

Idézet
Az ilyen ügyekben általában az anyának ítélik a gyermekfelügyeleti jogot. Az nem elég, ha az apa nagyon szereti a gyermeket, és a megélhetését tudja biztosítani, az anyának nagyon súlyos problémái kell legyenek ahhoz, hogy apa kapja meg helyette a felügyeleti jogot

– magyarázta a férfi.

Évekig tartó per

„Nagyon akartam, hogy nálam maradhasson a gyermek. Ám mivel az édesanyja is akarta, ezért nehéz volt a jogi utat végigjárni. Végül a bíró is úgy látta jobbnak, ha nálam marad” – magyarázta az édesapa, hozzáfűzve, ez nem azt jelentette, hogy elvették az anyától a gyermekét. Mindössze annyit, hogy gyakorlatilag a lakhatása van megoldva nála, ugyanis a gyermeknek ez előnyösebb volt többek között az iskolalátogatás és a sporttevékenységek szempontjából. A válás kezdetén hároméves volt a kisfiú, ma már betöltötte a kilencedik évét; az első per két évet, a második is szinte ugyanennyi időt vett fel a jogerős döntésig.

Közel három éve apa mellett

Amikor az édesanyjánál volt a gyermek, akkor is igyekezett minél több időt tölteni vele, minél jobban részt venni a nevelésében. Most már közel három éve az édesapánál él a gyermek, időközben pedig kialakult egy kiegyensúlyozottabb viszony a szülők között: gyakorlatilag normalizálódott, hogy mennyi időt tölt édesanyjával a gyermek.

Idézet
Ha egy kapcsolat működik, akkor az mindkét fél érdeme, ha viszont nem működik, arról is a felek tehetnek. A gyermeknevelésben is ugyanez van, nem lehet senkit hibáztatni, se az anyát, sem az apát

– magyarázta a férfi. Arra a kérdésre, hogy a kívülállók hogyan látják, hogy apaként egyedül neveli a gyermekét, legalábbis papíron, elmondta, általában az emberek rácsodálkoznak erre, az egyedülálló anyák között pedig akadtak olyanok, akik megriadtak attól a gondolattól, hogy tőlük is „el lehetne perelni” a gyermeket.

„Nagyon fontos, és ez a legnehezebb is: ne személyes bosszúvágyból harcoljunk a gyermekfelügyeleti jogért, hanem azt kell átgondolni és átbeszélni, hogy hol stabilabbak az életkörülmények, hol a legelőnyösebb a gyermeknek. Ez kell a vezérelv legyen, nem az, hogy ki győzzön a bíróságon” – hangsúlyozta. Azt bevallotta, hasonló érzések voltak benne is az elején, amikor váltak, viszont időközben megértette, hogy

a gyermek ugyanúgy igényli az édesapát, mint az édesanyát, és ezt figyelembe kell venni, ha a gyermek érdekeit szem előtt akarjuk tartani.

Így sikerült a helyzethez képest a legjobb megoldást találni, a gyermek elegendő időt tölthet az édesanyjával is, és ezzel együtt megszokott környezetében nevelkedhet.

Idézet
Nagyon fontos, hogy ne mondjunk rosszat a másikról, annak családjáról, főleg a gyermek előtt, mert ez bántóan hat számára, ha kimondja, ha nem

– emelte ki.

Válás után is közös a felelősség

Ágoston Imola csíkszeredai pszichológust arról kérdeztük, mennyiben lehet másabb egy gyermeknek apa mellett nevelkedni, mint anya mellett. A szakember a téma kapcsán fontosnak tartotta leszögezni: nehéz általánosságokat megállapítani, hiszen minden helyzet sokféleképpen alakulhat, ráadásul a gyermekek életkora is más-más feladatok elé állítja a szülőt. Ezért inkább néhány iránymutató megállapítást, irányelvet osztott meg a témában.

Hirdetés

A válás egy úgynevezett paranormatív krízis (hirtelen veszteség), nem a családi életciklus-változások hozzák létre. Ez minden életciklusban zavaró, gátoló hatással van a gyermek fejlődésére – mutatott rá a szakember. Egy ilyen élethelyzetben némileg pozitív tapasztalata az, hogy

az utóbbi időben az elváltak közül egyre többen megértik, hogy amiért nem tudnak együtt élni, attól még a gyermekeik közösek, és mindkettőjük felelőssége, sőt kötelességük az együttműködés.

„Ha ez megvan, akkor talán kicsit könnyebb mindenkinek” – jegyezte meg.

Kihívás özvegyként

Amennyiben a gyermek vagy gyermekek amiatt maradnak az apával, mert meghalt az édesanya, akkor talán arra kell leghangsúlyosabban figyelni, hogy a gyászfolyamat elinduljon a gyerek életkorának megfelelően. Ez amiatt nehéz, hogy az apa, sőt az egész család is gyászban van. Fontos, hogy mindketten olyan segítséget kapjanak, ami segíti a gyászfolyamat elindulásában és lezajlásában – emelte ki a pszichológus, hozzátéve, a környezet az apát abban kell segítse, hogy minél több szülői feladatot el tudjon látni azokból is, amit eddig az anya végzett el. A hozzátartozók főleg a házimunkák és egyéb háttérmunkák elvégzésével tudnak a leghatékonyabban segíteni ebben az időszakban.

Különböző szerepek

A szülői szerepekről elmondta, egy teljes és jól működő családban más-más szerepe van az anyának és az apának.

„Az anya az érzelmi biztonságot adja, az apa inkább a szabályok betartásáért felelős.

Idézet
Ha egyik szülő hiányzik, a megmaradt szülőnek nagyon nehéz – majdnem lehetetlen – mindkét szerepet jól ellátni, bármennyire is igyekszik.

Általában valamelyik szerep fele elcsúszik a hangsúly. Abban az esetben, ha az apánál maradnak a gyerekek, gyakoribb az, hogy az érzelmi nevelés háttérbe szorul, az elfogadó, megértő odafordulásból kevesebb jut a gyerekeknek, és inkább racionális, gyakorlati szabályok mentén szerveződik az élet. Ha az apa személyisége olyan, megtörténhet az is, inkább az anyai szerepeket látja el jobban, de ezt a szabályok, keretek betartása sínyli meg” – fogalmazott.

Hozzáfűzte, ezért indokolt, és fontos lenne mindkét szülőnek részt venni a gyereknevelésben, és egységes szabályok, elgondolások mentén neveljék a gyerekeket. „Azt kell megérteni, hogy a gyereknek mindkét szülőre egyaránt szüksége van. Együttműködéssel szolgáljuk azt, hogy a gyerekek kevesebbet sérüljenek. Egy válásnak ugyanis a legnagyobb vesztese a gyerek” – mondta.

Érzelmileg megterheli a gyermeket

Előfordulhat, hogy az anya nem tud megfelelő módon gondoskodni a családról, ilyen esetben az a feladat, hogy az apa kompetens szülővé váljon – magyarázta Ágoston Imola. Hozzátette, amennyiben az anya kapcsolatban maradna a gyermekével, de az apa akadályozza a találkozásokat, annak súlyos következményei vannak a gyerekek életében.

Idézet
A gyerek ugyanis a válás során lojalitáskonfliktusba kerül. Mindkét szülőjét szereti, de ha egyik szülő megpróbálja az ő oldalára állítani, akkor a másik szülővel szemben bűntudata van. Ez érzelmileg nagyon megterheli a gyereket, és elakasztja a normális fejlődésben. Ha kamasz a gyerek, gyakran lesz szorongó, depresszív, viselkedészavaros, kisodródik a családból, elmenekül otthonról, bandákba keveredik, és elindulhat az elkallódás útján

– húzta meg a vészharangot a pszichológus. Kiemelte, az anyának ilyen esetekben minden lehetőséget, segítséget, akár jogi segítséget is igénybe kell vennie, hogy kapcsolatba maradhasson a gyerekeivel, és anyai szerepeit gyakorolhassa.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Drón maradványait filmezték le turisták egy costinești-i strandon

Riasztást rendeltek el csütörtökön reggel az egyik costinești-i strandon, miután a turisták egy drón maradványait fedezték fel a tenger vizében, nagyon közel a parthoz. A hatóságok most intézkednek.

Drón maradványait filmezték le turisták egy costinești-i strandon
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Megkezdték a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállítását

A Nuclearelectrica csütörtök reggel megkezdte a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött leállítását.

Megkezdték a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállítását
2026. augusztus 13., csütörtök

Szabadlábon védekezhet a Brassóban három turistát elgázoló sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Szabadlábon védekezhet a Brassóban három turistát elgázoló sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Benézett Romániába is mára virradóan az a harci drón, amely végül Ukrajnában robbanhatott fel

A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.

Benézett Romániába is mára virradóan az a harci drón, amely végül Ukrajnában robbanhatott fel
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Közös ivóvízhálózat-fejlesztést tervez Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely

Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.

Közös ivóvízhálózat-fejlesztést tervez Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely
2026. augusztus 12., szerda

Nem marad áram nélkül Románia a csernavodai erőmű leállása után

Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.

Nem marad áram nélkül Románia a csernavodai erőmű leállása után
2026. augusztus 12., szerda

Szakértő: túljutottunk az inflációs csúcson, ősszel tovább mérséklődhet a drágulás

Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.

Szakértő: túljutottunk az inflációs csúcson, ősszel tovább mérséklődhet a drágulás
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Rövidebb lesz az augusztus 20-i tűzijáték Budapesten

Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.

Rövidebb lesz az augusztus 20-i tűzijáték Budapesten
2026. augusztus 12., szerda

Csökkentik az iskolaigazgatók kötelező óraszámát

Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.

Csökkentik az iskolaigazgatók kötelező óraszámát
2026. augusztus 12., szerda

Háromszéki cégek: alig nőtt a forgalom, a létszám azonban csökkent 

Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.

Háromszéki cégek: alig nőtt a forgalom, a létszám azonban csökkent 
Hirdetés