
Szonda Szabolcs: azt kínáljuk, amihez értünk
Fotó: Kocsis B. János
„Jó év lett 2022. A lett pedig örömhír” – fogalmazott évértékelőjében Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. A háromszéki kultúra egyik fontos bástyájaként számontartott intézmény vezetője szerint mindig év végén derül ki ugyanis, hogy az, amiért az év során dolgoztak, beigazolódik-e.
2023. január 18., 09:422023. január 18., 09:42
„A könyvtárhasználat és -látogatottság terén úgy tűnik, hogy amit érzékeltünk év közben, az valós. A statisztikák is azt igazolják, hogy
– húzta alá Szonda. „Számomra az is lényeges, hogy következetesek tudtunk maradni a profilunkhoz: azt kínáljuk, amihez értünk. A visszatéréshez, a növekvő adatokhoz nem kellett új, tőlünk idegen dolgokat elvállalnunk, csupán jó olvasmányt kellett kínálnunk, érdemi dokumentálódási lehetőséget kellett teremtenünk, és rendezvényeinkkel a könyvet, az írott kultúrát emberközelbe hoznunk. Ezeken a területeken viszont gazdagabb anyagot tudtunk kínálni, mint előző évben” – értékelt.
Ami pedig a könyvállomány gyarapítását illeti, az intézmény nem volt egyszerű helyzetben, hiszen a külső, gazdasági helyzet korántsem kedvezett ennek a célkitűzésüknek, de a szakma nyelvén szólva, mégis
„Közel négyezer kötettel bővültünk, ennek egy részét adományba kaptuk, de a nagyobb része beszerzés volt. Ami egy izgalmas munkafolyamat a kollégáknak, hiszen annak tudatában kellett válogatni, hogy a nyomtatott könyvek ára növekszik, a kiadói kínálat bőséges, tehát van miből választani, lefedni a teljes mezőnyt, a gyerekkönyvektől a tudományt népszerűsítő szakkönyvekig” – részletezte az igazgató, aki arra kéri az olvasóközönséget,
„Mindig szívesen vesszük a javaslatokat, amelyek kiegészíthetik a saját kívánságlistánkat, ezeken gyűlnek ugyanis a kiszemelt, megvásárolandó könyvek. Az ajánlott címeket beszerezzük, amennyiben valamelyik nagyobb könyvesboltban vagy online működő áruházban fellelhetők, ugyanis nem fizethetünk készpénzzel, és a vásárlásainkat az internetes közbeszerzési rendszerben kell lebonyolítanunk” – pontosította.
A könyvtárosok legizgalmasabb munkája kiválogatni a beszerzendő könyveket
Fotó: Vargyasi Levente
Tavaly nem csak a könyvtár folyosóin és részlegein volt nyüzsgés: az intézmény mind a város, mind pedig a szélesebb régió kultúraszervezéséből kivette a részét.
„Mindig azt reméljük, hogy amit csinálunk, az mind visszahat jótékonyan a könyvtárhasználatra. Jelenleg 8200 körüli beiratkozott olvasónál tartunk, az éves kölcsönzési tranzakciók száma pedig, az olvasóteremhasználatot is beleértve, elérte a járvány előtti 73 ezres küszöböt.
– értékelt Szonda Szabolcs.
Az olvasótoborzás szerinte egyáltalán nem egyszerű, az állandó vagy bevált tevékenységek mellett mindig kell valami izgalmasat, vonzót kínálni, rá kell érezni az igényekre, egy picit igazodni is kell azokhoz.
– emelte ki a könyvtár jelenlétének fontosságát az igazgató.
Nagy mérföldkő volt a könyvtár életében a saját kezdeményezésű, Sepsiszentgyörgy helyi önkormányzatával, Kovászna Megye Tanácsával és a Kónya Ádám Művelődési Házzal közösen szervezett könyvvásár, a SepsiBook is, amely hiánypótló rendezvény Kovászna megyében.
„Az adatok tükrében szerénytelenség nélkül mondható, hogy nagyon jó lett a könyvvásár. A közönség jól fogadta, emiatt sokat izgultunk, de nagy tapasztalat és lecke volt, amit a továbbiakban tudunk hasznosítani.
– mondta el Szonda.
Tavaly 1151 új olvasó iratkozott be, ami duplája annak, amennyi 2021-ben volt
Fotó: Vargyasi Levente
Ezenkívül körülbelül 30, saját szervezésű irodalmi-kulturális rendezvény, zöme író-olvasó találkozó, könyvbemutató, irodalmi vagy a kultúra más területével érintkező témájú előadás, zenés-irodalmi produkció szerepel a tavalyi tevékenységi listán, és az intézmény becslése szerint 10–12 000-es létszámú közönséghez jutottak el. Mindez úgy, hogy
A Mozgókönyvtárral óvodákat, iskolákat látogattak meg, a Mesekerék Vándorkönyvtárral pedig az olvasásösztönző programokat juttatták el községi könyvtárakba. Számos meseolvasó-játékot vittek végig a tavaly is, kezdve a népmese napjához kötődőkkel a gimnazistáknak szervezett Könyvkalandig, az Aranyfonálig, amely családoknak szóló, a közös olvasásra, könyvtárlátogatásra ösztönző játék. Meg kell említeni a Csodalámpa olvasóklubot és a Kertkönyvtár nyári, szünidős tevékenységeit, az újszülötteket és családjaikat köszöntő Könyvkelengyét, illetve az újonnan bevezetett, Hol folt, hol nem volt elnevezésű foglalkozást, amely az olvasást kézműves, varrogató tevékenységgel kapcsolja össze.
A fentiek tükrében a 2023-as év tartalommal való feltöltése sem okozhat nehézséget, hiszen mindazt, ami bevált és jól működött, idén is folytatni kívánják, a könyvtári szolgáltatások tartalombővítésétől a rendezvényekig – szögezte le az igazgató.
Szándékuk, hogy – a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézettel partnerségben – a költő életművét új megközelítésben bemutató utazótárlatot, a Petőfi-buszt is elhozzák Háromszékre.
Fotó: Vargyasi Levente
„Tavaly pihentettük a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal közösen szervezett nyári olvasó- és kézművestáborunkat és az azt megelőző diákvetélkedőt, idén viszont ezzel is a Petőfi-emlékévhez kapcsolódunk. A vetélkedő témája Petőfi, az ismeretlen ismerős lesz, és a nagy költőnk alakját és életművét hozza diákközelbe” – osztotta meg lapunkkal a könyvtárigazgató.
Végezetül egy dicséretet is megfogalmazott munkatársai irányába: „Aminek örvendek, az a lelkesedésük, találékonyságuk, és ez lehet a járvány, a két év elszigeteltség hozadéka is, amikor az adott helyzetben fel kellett találnunk önmagunkat. Ez a lendület átszármazott a tavalyi év munkájába is, minden elismerésem ezért a kollégáimnak.
– zárta a beszélgetést az igazgató.
A legnépszerűbb könyvek
Az ifjúsági és gyerekirodalmi művek vezetik a Bod Péter Megyei Könyvtárból tavaly legtöbbet kölcsönzött könyvek listáját. A 0-7 éves korosztály kedvencei a leporellók, képeskönyvek, foglalkoztatók, és akárcsak az előző években is, a Bogyó és Babóca-sorozat, Marék Veronika könyvei vezetik a kölcsönzési listát. A 7-11 évesek a kalandos, képregényes könyveket keresik, mint Berg Judit Rumini-sorozata, az Egy ropi naplója-, valamint az Egy zizi naplója-sorozatok, de a Harry Potter-könyvek is még mindig nagyon népszerűek. A 12-18 évesek kedvencei között sok kortárs, magyar írók műve szerepel, pl. Leiner Laura, Wéber Anikó, de Rick Riordan könyvei is kelendőek. A fiatal felnőtteknek szánt (kb. 30 éves korig), vagyis Young Adult-könyvek toplistáját a romantikus és fantasy regények vezetik, Colleen Hoover, Sarah Dessen, Leigh Bardugo könyvei, Rupi Kaur versei, de Almási Kitti, Orvos-Tóth Noémi, Feldmár András és Csernus Imre könyveit is sokan lapozzák. A 30-60 éves korosztály kölcsönzési listáján gyakoriak Margaret Atwood, Tompa Andrea könyvei, illetve Visky András Kitelepítése, ezen kívül romantikus történelmi regények (pl. Fábián Janka, Karády Anna művei), a szórakoztató irodalom (pl. Guillaume Musso munkái) és Máté Gábor pszichológiai munkái keresettek. Az idősebb korosztály az életrajzokat (pl. az angol királyi családról szólók), a skandináv krimiket és a történelmi romantikus regényeket szereti (pl. Philippa Gregory Tudor-sorozata).
Pénteken, október 16-án rendezik meg a III. Sepsi Inst. Run közösségi futóeseményt Sepsiszentgyörgy központjában, ezért 17.25 és 19 óra között több utcában ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani.
Szolgálaton kívüli, Kovászna megyei tűzoltók siettek egy balesetet szenvedett nő segítségére Brassó megyében. A sérült eszméletlenül feküdt az összeroncsolódott autóban, amikor a munkába tartó tűzoltók rátaláltak.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata folytatja a városi kerékpáros infrastruktúra bővítését, korszerűsítését. A megvalósításhoz azonban a város lakosságának egy része kritikusan viszonyul, és az indulatok nem akarnak csillapodni.
Közösségi felolvasással és dokumentumfilm-vetítéssel idézik fel Nádas Péter életművét október 14-én, szerdán Sepsiszentgyörgyön. Az emlékestnek a Művész Mozi ad otthont, a részvételhez felolvasóként is lehet csatlakozni.
Jelentős összegű kárt okoztak egy Kovászna megyei szálláshelynek egy feltételezett csalás során, a rendőrségnek kellett visszaszereznie a pénzt. Az ügyben egy Brassó megyei nőt gyanúsítanak csalással.
Édesanyját, testvérét és sógornőjét is bántalmazta a gyanú szerint egy 45 éves férfi Sepsikőröspatakon vasárnap. A férfit nem először ítélték el családon belüli erőszak miatt.
Az október 9 és 18 között zajló 17. Székelyföld-napok megnyitója Barótra, illetve Erdővidék múzeumára irányította a figyelmet: megnyílt az Erdély történelmét bemutató ólomkatonakiállítás és emléktáblát avattak Deák István erdőmérnök tiszteletére.
Az arany- és gyémántlakodalmat ünneplő házaspárokat köszöntötte a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, amely az idén új helyszínen szervezte meg a hagyományos ünnepséget, mivel a megyei könyvtár nagyterme szűknek bizonyult a 45 pár számára.
Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.
Három személyi sérüléssel járó közúti balesethez riasztották a rendőröket csütörtökön Kovászna megyében. A sérültek között egy kétéves gyermek is van, Kézdivásárhelyen pedig gyalogátkelőn ütöttek el egy nőt.
szóljon hozzá!