Halált okozott az újinfluenza Romániában is

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Az Egészségügyi Minisztérium hétfő délutáni bejelentése szerint megtörtént Romániában az első, újinfluenzához kapcsolható haláleset.

R. Kiss Edit

2009. november 23., 17:362009. november 23., 17:36

2009. november 23., 22:442009. november 23., 22:44

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Dr. Streinu Cercel, a szaktárca illetékese közölte, egy 43 éves, Suceava megyei férfi az áldozat, aki november 20-án hunyt el, és akiről hétfőn bizonyosodott be, hogy újinfluenza fertőzése volt, ami a halálát is okozta. A férfit november 15-én utalták be a Rădăuţi-i kórházba, mérsékelt tünetekkel. Állapotának gyors romlása a szakember szerint többi betegsége miatt következett be, a férfi ugyanis túlsúlyos volt és cukobetegséggel illetve magas vérnyomással is küzdött. A mentőben vesztette életét, miközben egy másik kórházba próbálták átszállítani. Családjának tagjai tünetmentesek. Ugyanakkor a Iaşi-i kórházban további tíz súlyos állapotban lévő újinfluenzás beteget ápolnak, közülük öt személyt géppel lélegeztetnek- közölte Dr. Streinu Cercel.

Elmondta, hétfőn újabb 45 beteg esetében igazolódott be az újinfluenza gyanúja. A több megyéből származó betegek között van egy Maros megyei, Kovászna és Hargita megyéből azonban nincs új eset.

Cercel azt is közölte hétfőn, hogy megszületett a döntés arról, kik részesülnek az első adag újinfluenza elleni védőoltásból. A döntés értelmében a Cantacuzino Intézettől várt első 1.340.000 adag vakcinából 140.000-t az egészségügyi személyzet mintegy hetven százalékának beoltására, 500.000 adagot a középiskolások, szintén 500.000-t az egyetemisták immunizálására, mintegy 200.000 adag védőoltást pedig a különleges egységek, így a belügyminisztérium, a katonaság és a határőrség tagjainak a beoltására fordítanak.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 28., péntek

Családon belüli erőszak miatt tiltottak el egy férfit a feleségétől

Családon belüli erőszak elkövetése miatt távolságtartási végzést állítottak ki egy sepsiszentgyörgyi férfi ellen, aki bántalmazta feleségét.

Családon belüli erőszak miatt tiltottak el egy férfit a feleségétől
2025. március 27., csütörtök

Véletlenül írtam egy könyvet: nem a klasszikus apa-lánya kapcsolat, sokkal inkább egy felnőtt-gyerek barátság a fókuszban

Hogyan hangolódhatunk rá egy szerepre? Hogyan érthetjük meg a figurát? Hogyan lehet gyerekszínészekkel együtt dolgozni? Mátray László személyes tapasztalatairól mesélt a Véletlenül írtam egy könyvet csíkszeredai vetítése után.

Véletlenül írtam egy könyvet: nem a klasszikus apa-lánya kapcsolat, sokkal inkább egy felnőtt-gyerek barátság a fókuszban
2025. március 27., csütörtök

Vadászok fogtak össze a székelykeresztúri kórházért

Hatvanötezer lej gyűlt össze a Hubertus Vadásztársaság által korábban szervezett jótékonysági vadászaton, amiből számos orvosi eszközt vásárolhattak a székelyudvarhelyi kórház székelykeresztúri kirendeltségének. Ezeket adták át csütörtökön.

Vadászok fogtak össze a székelykeresztúri kórházért
2025. március 27., csütörtök

Antal Árpád: 1996 óta mindig a kisebbik rosszra kell szavaznunk

Minden valószínű forgatókönyvet számításba véve Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere a „kisebbik rossz” elvét szem előtt tartva vázolta fel, hogy kire lenne jó szavazni az erdélyi magyaroknak a májusi államelnök-választáson.

Antal Árpád: 1996 óta mindig a kisebbik rosszra kell szavaznunk
2025. március 27., csütörtök

Továbbra is kéri a stadiont a kormánytól a sepsiszentgyörgyi önkormányzat

A kormány egyszer Sepsiszentgyörgynek adta, majd visszavette a Stadion utcai sportbázist. Most ismét reményteljes a város számára a bukaresti felállás, ezért ismét magáénak szeretné tudni a létesítményt.

Továbbra is kéri a stadiont a kormánytól a sepsiszentgyörgyi önkormányzat
2025. március 27., csütörtök

Kézdivásárhely idén kevesebb pénzből gazdálkodhat

A tavalyhoz képest idén kisebb összegből gazdálkodhat Kézdivásárhely: a 2024-es 165 millió lejhez képest ezúttal 127,3 millió áll a városvezetés rendelkezésére. Ennek 56 százalékát fejlesztésekre fordítják, a fennmaradó 44 százalékot pedig működtetésre.

Kézdivásárhely idén kevesebb pénzből gazdálkodhat
2025. március 27., csütörtök

Nyolcszázötven millió lejes költségvetése van Marosvásárhelynek

Míg Marosvásárhely költségvetése tavaly 625,8 millió lej volt, idén ez kétszáz millióval több lesz: 2025-ben 854 millió lejből gazdálkodik a település. A képviselő-testület csütörtökön délután bólintott rá a költségvetés-tervezetre.

Nyolcszázötven millió lejes költségvetése van Marosvásárhelynek
2025. március 27., csütörtök

Több milliárd lejről mondunk le, ha nem élünk az adófelajánlás lehetőségével

Noha a székelyföldi megyékben nagyobb az adófelajánlási kedv az országos átlagnál, még nagyok a tartalékok – hívja fel a figyelmet Miklós Zoltán gazdasági szakpolitikus. Arra buzdít, éljünk a minket illető jogokkal, hiszen közeleg a határidő.

Több milliárd lejről mondunk le, ha nem élünk az adófelajánlás lehetőségével
2025. március 27., csütörtök

Megvertek és kiraboltak egy robogóst, majd elhagyták a helyszínt

Rablótámadás megalapozott gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek két férfit Maros megyében.

Megvertek és kiraboltak egy robogóst, majd elhagyták a helyszínt