
Ide építkeznének. A tervek szerint két év múlva készül el az óvoda
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egyszintes, négy tanteremmel rendelkező óvodát építenek Homoródszentmártonon, így végre megfelelő épületbe járhatnak a beruházás befejeztével a gyerekek. Tavasszal elkezdődnek a munkálatok.
2021. január 30., 16:002021. január 30., 16:00
Az elmúlt években folyamatosan változtatni kellett a helyi óvoda székhelyét, hiszen nincs olyan épület a községben, amely a célnak megfelelően lett volna kialakítva – fejtette ki lapunknak Jakab Attila homoródszentmártoni polgármester. Mint mondta, ezért is döntött úgy az önkormányzat, hogy a 21. századi előírásokat szem előtt tartva építenek új óvodát,
A polgármester szerint ugyanis fontos, hogy a gyerekek ne szakadjanak el a helyi közösségtől.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A közel hárommillió lejes összértékű beruházás részeként egy 532 négyzetméteres óvodát építenek, amelyben a megfelelő mellék- és raktárhelyiségek mellett négy tanterem is lesz. A polgármester szerint,
Az épület egyébként napközivé is alakítható idővel, ha lesz rá igény. Jakab arra is kitért, hogy az udvaron egyebek mellett játszóteret, parkot és egy kis sportpályát is létrehoznak.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Sikeresen pályázott tanügyminisztérium az Európai Unió Regionális Operatív Programjában (POR) óvodák megépítéséért, ebben a projektben lett a tárca partnere a Maros megyei Apold, a Kovászna megyei Előpatak, valamint Homoródszentmárton önkormányzata – részletezte a projektet Jakab Attila. Mint mondta, noha már nagyjából másfél éve meghirdette a minisztérium a közbeszerzési eljárást a projektek kivitelezése érdekében,
Az elöljáró hangsúlyozta, ők a napokban átadják a helyi iskola udvarán lévő terepet az építő cégnek, amely vélhetően az időjárás enyhülésével elkezdi a munkát. Reményei szerint két éven belül felépül az óvoda.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Egy medvebocsot találtak elpusztulva hétfőn a Szászsebes–Torda közötti, A10-es autópályán. A Fehér megyei rendőrség közlése szerint az állat tetemét a vadászegyesület viszi el.
A napszemüveget sokan elsősorban a fény elleni védelem miatt viselik, pedig ennél jóval többről van szó. A megfelelő napszemüveg egyik legfontosabb feladata az UV-sugárzás kiszűrése, amely ugyan láthatatlan, mégis folyamatosan terheli szemünket.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll részt venni egy új kabinet megalakításában és támogatásában, de nem szavaz bizalmat olyan kormánynak, amelynek nem tagja – szögezi le az alakulat országos politikai tanácsának hétfőn elfogadott határozata.
Ideiglenes körforgalmat alakított ki a csíkszeredai városvezetés a Temesvári sugárút és a Szív utca találkozásánál levő útkereszteződésben.
Csodának nevezte a szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) elkészültét az egyik megálmodója, Horațiu Suciu professzor, aki a hétfői avatón arról beszélt, hogy ezután még több betegnek tudják megmenteni az életét és ez a legfontosabb.
A következő két hétben az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakulhat a hőmérséklet Romániában, Erdélyben azonban több hullámban is lehűlés várható. A záporok sem maradnak el, jelentős mennyiségű csapadékra viszont kevés az esély.
Több díjat is hazahoztak székelyföldi tévések a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljáról, amelyet a magyarországi Szarvason tartottak hétvégén. A portréfilmek, valamint fenntartható fejlődés tematikájú alkotások versenyére hat országból neveztek.
Az Európai Unió (EU) tagállamai összesen 34,4 milliárd liter sört állítottak elő 2025-ben, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, de 2,2 százalékkal többet, mint 2020-ban – közölte hétfőn az Eurostat.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyedüli miniszterelnök-jelöltje Sorin Grindeanu pártelnök – jelentette ki hétfőn az alakulat főtitkára, Claudiu Manda.
szóljon hozzá!