Telefonbetyár és orosz-székely valóság a Figuránál

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

„Együtt megyünk az úton, de egy ember kezében van a lámpa” – így határozta meg a rendező feladatát Barabás Árpád (Fredi) színész, aki ezúttal rendezőként tért vissza a Figura Stúdió Színházhoz. Amint a sajtótájékoztatón kiderült, mostanság két lámpával világítják meg a játékteret, hisz készül a Bösendorfer és a Murlin Murlo.

Balázs Katalin

2013. március 04., 17:452013. március 04., 17:45

2013. március 05., 18:032013. március 05., 18:03

Mihály Alpár Szilárd vizsgaelőadását, a két éve játszott Bösendorfert újították fel és kerül a közönség elé március 7-én 19 órától. A stúdiódarab – amint Mihály Alpár Szilárd elmondta – Karinthy Ferenc egyfelvonásos drámájából készült, és akárcsak Karinthy Dunakanyarja, ez is a magány kérdését feszegeti. A főszereplője egy könyvtáros, aki kedvtelésből telefonbetyárkodik, amíg a sors össze nem hozza a Bösendorfer-zongoráját eladni kívánó idős hölggyel. A jó heccnek induló történet elfajul, a főhős próbálja menteni a menthetőt...

Különleges előadás tanúi lehetnek mindazok, akik jegyet váltanak a produkcióra. A kulisszatitkok közül érdemes például arról tudni, hogy a telefon túloldalán lévő idős hölgy hangja Mihály Alpár Szilárd magyartanárnőjéé, Szász Mihálykó Máriáé, aki meggyőzte a színinövendéket, ezt a darabot válassza vizsgaelőadásként. A Bösendorfer című előadást március 12-én és 13-án 19 órai kezdettel is megtekintheti a nagyérdemű.

Orosz szívek a gyergyói valóságban

Barabás Árpádot, a Figura Stúdió Színház egykori színészét visszahívták Gyergyószentmiklósra. Czegő Csongor színházigazgató, illetve a Székelyudvarhelyen játszó színész egyaránt bevallja, a tárgyaláskor még egyikük sem tudta, Fredi játszani fog-e, vagy rendezni, csak abban voltak biztosak, hogy akarják az együttműködést. A próbák hétfőn elkezdődtek, Barabás Árpád rendezi a Murlin Murlo című darabot, melyben ismét visszavezet az orosz világba – akárcsak egykor a Fekete tej révén –, ugyanakkor közelebb hoz a honi valósághoz, önmagunkhoz is.

„Én szeretem az oroszokat, azt a nagy szívüket, ami a mellkasuk nyolcvan százalékát elfoglalja. Szerintem egy orosznak nincs is tüdeje, mert már nem fér. Szeretem, ahogy élnek, ahogyan szenvednek, ahogyan tehetetlenek, ahogyan filozofálnak...” – tömören ez a legfőbb oka Fredi darabválasztásának. Persze ehhez még csapódik más „ürügy” is: a Fekete tej Vasilij Sigarjev műve alapján készült, az ő tanítómestere pedig a Murlin Murlo írója, Nyikolaj Koljada. A tanítvány műve után most a mester alkotását rendezheti színpadra Fredi, akinek még egy harmadik indoka is van a darabválasztásra: a képzeletbeli városban, ahol mindez játszódik, lecsúszott, reménytelen, ám jólelkű emberek élnek, van ott kombinát, a munkahely, és van tyúkfarm is. Rendszeresen helyet kér magának az elvágyódás, de az egy helyben toporgás is. Felvetődik, ki miért marad, ha el akar menni, miért van az, hogy nem váltják meg a vonatjegyet, hogy beszélnek múltról, latolgatják a jövőt, csak a jelenről nem esik szó. Gyergyószentmiklóson is játszódhatna ez a történet? Ha megnézik az orosz valóságot, megválaszolhatják a kérdést, de esélyük lesz a láthatón túl is látni, mert a darab többet üzen, mint amennyit megmutat.

Hatszereplős darab kerül április közepén színpadra, melyben – Máthé Annamária, Tamás Boglár, Mihály A. Szilárd, Mosu Norbert és Boros Mária mellett – Barabás Árpád kedvence, az amúgy hangosítóként a színháznál dolgozó Molnár Cs. Antal is szerepet kap, nem első alkalommal.

„Nem tudom, mi sül ki belőle, de azt tudom, én mit szeretnék: egy nagyon nyers, nagyon igaz, ugyanakkor meg poétikus előadást létrehozni. Fontosnak tartom, hogy ez a szöveg nem az ellenségünk, hanem segít a belső építkezésünkben, melyre sok más darab nem ad lehetőséget, így elhitetjük magunkkal, hogy nem is olyan fontos. Nyilván ebben közrejátszanak a körülmények is, rendezők jönnek, rendezők mennek, egyiknél a tetőn lógsz, másiknál meztelen vagy, csak arról feledkezünk meg, hogy mi van ott, legbelül” – fogalmazott a rendező az első próba után tartott sajtótájékoztatón.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés