
Fotó: Gergely Imre
Nem indul a júniusi helyhatósági választásokon Gyergyószentmiklós felfüggesztett polgármestere – ezzel kapcsolatosan az MPP gyergyószentmiklósi szervezete adott ki közleményt. A párt nem nevezte meg egyelőre a polgármesterjelöltjét.
2016. február 25., 15:522016. február 25., 15:52
2016. február 25., 16:232016. február 25., 16:23
„Döntését a közösség érdekében hozta, nem gyávaságból, nem meghunyászkodásból döntött így, egyszerűen a közösség érdekét szem előtt tartva vélte jobbnak, hogy egy újabb mandátum esetleg hátrányosan érintené a város lakóit, a politikai csatározások, a politikai leszámolások legnagyobb elszenvedői maguk a város polgárai. A jelenlegi hatalom egyszerűen ellehetetleníti azokat a vezetőket, akik a közösség érdekeiért, az anyanyelv megőrzéséért, az identitástudat megerősítéséért, valamint az autonómia kivívásáért tevékenykednek” – olvasható a közleményben.
Mezei János most nyilvánosságra került bejelentése még pénteken február 19-én, a pártszervezet tisztújító taggyűlésén történt. A tisztújítás során Vadász–Szatmári Istvánt újraválasztották a helyi szervezet élére. Az ügyvezető teendőket ezután is Kémenes László látja el. A párt helyi elnökségi tagjai: Czink Attila, Nagy Zoltán és Kastal László.
Az gyergyószentmiklósi MPP közleménye szerint a helyi szervezet sajnálattal vette tudomásul, ugyanakkor tiszteletben tartja Mezei János döntését.
Mint ismeretes, Mezei János ellen több mint egy éve indult eljárás, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással gyanúsítja. A polgármestert őrizetbe is vették, majd le is tartóztatták, ugyanakkor hosszabb időt töltött házi őrizetben. Mezei nem gyakorolhatja polgármesteri tisztségét, jelenleg hatósági felügyelet alatt van.
Az ellene indított eljárás évfordulóján Mezei János, a Gyergyói Hírlapnak adott interjújában azt mondta, a törvényes feltételek adottak az indulásához. Hozzátette: szerinte a város érdeke a legfontosabb ebben a kérdésben. „Ha úgy látom, és úgy látja a csapat, hogy a városnak akadályozó szempont ha újabb mandátumot vállalok, akkor nem jelentkezek újabb mandátumért. Ha azonban úgy látják, ha az körvonalazódik, hogy a városnak ez nem hátrányos, akkor valószínű, hogy indulok” – jelentette ki az interjúban.
Megérkezett Gyergyószentmiklósra az első két, 79 férőhelyes elektromos autóbusz, amelyek a város és környékbeli községek közszállítását fogják szolgálni. A járművek díszítéséhez több száz gyermektől várnak rajzokat.
Tartós élelmiszert gyűjt a gyergyószentmiklósi önkormányzat rászoruló időseknek és családoknak november 28. és december 16. között, több városi gyűjtőponton.
Gyergyóremete is elindítaná a Lábbusz programot, amelynek célja, hogy a gyerekek biztonságosan, szervezetten és környezettudatos módon jussanak el reggelente az iskolába. Önkéntes kísérőkre – úgynevezett „buszvezetőkre” – van szükség.
A gyergyószentmiklósi Vöröskereszt idén is megszervezi hagyományos adománygyűjtését a térségben élő rászorulók támogatására az Ajándékot termő fa elnevezésű akció keretében.
Új szobra készült Gyergyószentmiklós védőszentjének, ezt viszik körbe a város főterén a Szent Miklós templom idei búcsús körmenetén. Fogarasy Mihály püspök emlékét pedig az életét bemutató könyv és kiállítás is közelebb hozza a közösséghez.
Tizenkettedik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az adventi tartósélelmiszer-gyűjtést. Az Együtt egymásért akcióval 500 rászoruló család ünnepét teszik könnyebbé. Kérik az embereket, hogy legyenek a remény hordozói, figyeljenek egymásra.
Letartóztattak egy 50 éves bélbori férfit, aki megszegte a korábban ellene kiadott távoltartási végzést, melyet családon belüli erőszak elkövetése miatt rendeltek el.
Elfogadta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a Mobilitás 2 nevű, 28,2 millió lejes közlekedésfejlesztési projekt részleteit, amely a Gyilkos-tó utat és a Kossuth Lajos utcát érinti. A Központi Fejlesztési Ügynökség a napokban írja alá a szerződést.
Néhány hete még úgy tűnt, a kormányzati megszorítások miatt idén nem lesz lehetőség az ünneplésre, mégis színes eseménysor, minőségi és szórakoztató programok várják a Szent Miklós Napok közönségét. Idén Mikulásfalu is épül a múzeum udvarán.
Középkori festés- és vakolatmaradványok kerültek elő a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyán. A váratlan felfedezés miatt leállították a felújítást, és most a tavaszi folytatás, valamint a támogatás átmentése a tét.
szóljon hozzá!