Könyvbemutatón emlékeztek Rafi Lajos költőre Szárhegyen

Szárhegyi volt a költő, akinek papírfecnikre írt verseit szárhegyiek gyűjtötték össze. Szárhegyi származású az egykori cimbora, aki megszerkesztette, sorba állította az alkotásokat, két szárhegyi grafikus illusztrálta, és szárhegyi születésű a kiadó ügyvezetője is, akinek segítségével könyvvé formálódott. Csak ráadás, hogy a könyvbemutatót is szárhegyiek szervezték meg a község művelődési házában, a Láthatatlan Oskolában.

A közös emlékek felidézésének vált helyszínévé a Cika-terem. Akik Rafi Lajos harmadik kötetének megszületésénél bábáskodtak, kivétel nélkül ismerősei, barátai voltak az elhunyt tollforgatónak.
Ferenczi Attila barátja követhette leginkább nyomon az iskolástárs költővé válását. A magyar szakos tanárral erős szálak fűzték egymáshoz. Ma is talány, miféle szeretet volt, ami kettejüket kötötte, de tartósságát igazolja, hogy a kötet szerkesztője bevallja, a versek sorrendbe állításánál sem tudott a közös élményektől elvonatkoztatni.

Danguly Ervin, Szárhegy polgármestere azokat az időket emlegette, amikor Márkos Andrással és Tódor Zsuzsával biztatták a csatornakészítő cigányt, vesse papírra rímes gondolatatit, és akkor, amikor még ritka madár volt a számítógép, Márkosnál digitalizálta a sorokat. Aztán, amikor Budapestre kísérte el első könyvbemutatójára, az út során mélyebb beszélgetésekre is sor kerülhetett, mint odahaza.

Ferencz Zoltán, aki az új kötethez a grafikák felének elkészítését vállalta, arra emlékezett, amikor Rafi második könyvét, Az élet számláját készítették. Akkoriban sokat járt műtermébe a költő, hol elkeseredett volt, hol csalódott, hol pedig bosszankodó, néha bizakodó. Hol mocskosan érkezett, hol ünneplőben. Gazdagságából nyújtott, pénztelenül, és ez ihlette Ferencz Zoltánt az új grafikák megalkotásában is.

Grafikustársa, Siklódy Ferenc olyan emberként formálta meg alkotásait, akibe Lajos, barátként „beleégett”. Az ő műve a könyvborító is, azzal a bizonyos fekete kalappal. Sajátja, mondta el Siklódi, amelyet Rafi többször kért tőle, de szerette, sajnálta neki adni. Most kölcsön adta.

Szárhegyiként talán lehetetlen is, hogy ne legyen Rafival közös emléke az embernek. Kozma Csaba, a Polis kiadó ügyvezetője viszont ennél többet kapott Rafiéktól. A költő elhunyta után családjával fűzte szorosabbra a kapcsolatot, Ferencz Attilával közösen járták végig annak útját, hogy a család örömmel fogadja, segítse a harmadik kötet kiadását.

Azok sem voltak elfeledve, akik a költő ismertté tételében segítettek, Szárhegy polgármestere sorolta a korábbi kötet kivitelezését segítőket, Bartis Attilát, Kemény Istvánt, András Lászlót, illetve Zsigmond Attilát és Bajna Györgyöt, akik portréfilmet is készítettek Rafiról.

„Azon a reggelen nem imádkoztam”

Lehet-e boldog az édesapa, aki gyermekére már csak emlékezhet? A harmadik kötet megjelenése igenis örömkönnyeket csalt az édesapa szemébe. „Az én gyermekemnek a könyvei nem merülnek feledésbe, napfényre kerültek. Köszönöm mindenkinek nagyon szépen” – fogalmazott. Visszaemlékezett Lajos iskolás korára, örvendett, hogy az egykori osztályfőnöke is eljött a könyvbemutatóra. Aztán fia utolsó napjára gondolt: „Huszonkét kerek évig imádkoztam az én gyermekemért. Egy napot késtem. Azon a reggelen, amikor a tragédia történt, nem tudtam imádkozni. Minden szülőnek figyelmébe szeretném ajánlani, hogy miközben mennek a megélhetőségért, a mindennapi kenyérért, ne feledjenek el imádkozni a gyermekeikért, és a gyermek a szülőért, hogy meglegyen az a csodálatos szeretet, ami egybefűzi a gyermeket a szülővel.”

Rafi Lajos édesapja arra hívta fel a figyelmet, amit utólag pótolni lehetetlen, és e gondolatot fűzte tovább Sikódy Ferenc is. Látva, a szárhegyi összefogással milyen érték születhet, javasolta, folytassák e közmunkát, legyen még sok szárhegyi kötet, a jelenlegihez képest azzal a különbséggel, hogy „aki megérdemli, még éltében kaphassa meg a könyvét.”