Kiénekelték az aranyat is

•  Fotó: Csibi Márti

Fotó: Csibi Márti

Aranyat ért a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes produkciója – az egri Éneklő Magyarország Fesztiválon a fellépő egyetlen erdélyi kórus előadását arany minősítéssel értékelte a szakmai zsűri.

Csibi Márti

2010. október 26., 14:392010. október 26., 14:39

2010. október 26., 15:192010. október 26., 15:19

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

A gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes Kolcsár Árpád karnagy vezetésével nem először vesz részt minősítő fesztiválon: tavaly télen Prágában négy tagból álló, cseh, holland, lengyel és dél-afrikai zsűri bronz diplomaminősítést ítélt a kórusnak. „Elégedett vagyok, bronzérmet szerezni ott, ahol a Bartók Béla kórus is jelen van, nagy elismerés számunkra. De ennél jobban is tudunk énekelni, jövőre megmutatjuk” – emelte magasra akkor a mércét Kolcsár Árpád karnagy. A bizonyításra most jött el a pillanat, amikor az énekkar az Egerben megrendezett Éneklő Magyarország Fesztiválon arany minősítést kapott a szakmai zsűritől.

„Úgy gondoltam, cél nélkül jönni nincs értelme, ezért kértük a minősítést. Aranyat érdemeltünk. Mindig elérzékenyülök, ha dicsérnek. Szép volt. Két-három éven belül érdemes lesz fesztiválkórus vagy akár hangversenykórus minősítésre is pályázni, itt azonban már nagyon komoly követelmények vannak” – fogalmazott Kolcsár Árpád karnagy. A hagyományos minősítés szerint bronz, ezüst és arany fokozatokat, valamint dicsérettel felruházott arany minősítést szerezhetnek a kórusok. A felsőbb szintű kategória minősítésen fesztiválkórus, hangversenykórus és kiemelt hangversenykórus fokozatokat lehet elérni.

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

„Nem ismertem eddig a gyergyói kórust, és kellemes meglepetés volt az éneklésük. Lelkes, szép hangú, csillogó szemű kórus, mely az érzelmeket nagyon dúsan közvetíti. Ez nagy erény” – fogalmazott Vadász Ágnes, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének főtitkára, zsűri tagja.

„Kedves meglepetés volt, hogy Gyergyószentmiklósról is érkezett kórus, különösen az, hogy végtelenül muzikálisan énekeltek. A legszebb pianissimókat, pianókat ők énekelték az egész mezőnyben. Ez egy olyan kórus, amely nagyon muzikális karnaggyal rendelkezik, és az énekesek szót fogadnak neki. Hangjuk is jó, szép tisztán énekelnek; annyira finom pillanatokat tudtak teremteni, hogy tényleg megkapó volt. Apámnak a nagyon régen komponált darabja talán ma volt a leglíraibb, pedig több százszor hallottam, most éreztem meg leginkább, hogy lassan elhal a szellő is, elviszi a hangokat és este borul a táborra… nagyszerű volt” – utalt a híres zeneszerző, Daróci Bárdos Tamás, Bárdos Lajos fia a Tábortűznél című dal előadására.

Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke díjátadáskor hangsúlyozta, az idei rendezvény színvonala a tavalyihoz képest színvonalasabb volt, felfelé megy a mutató. „Hallgatva a fellépő kórusokat, a szívem mindvégig örömmel telt meg, számolgattam, hány nő és hány férfi énekel, hány zeneszerzőtől adnak elő műveket. Aztán rájöttem, számolni sem érdemes: sok kórus számos értékes művel ajándékozott meg. Egernek várát sikerrel bevettük, megdöbbenésünkre nem ellenséget találtunk, hanem kenyeret és bort. Ezt nem védekezésül, hanem szeretettel adják, köszönjük, hogy megrendezték ezt a kórusfesztivált” – fogalmazott a zsűritag.

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

Bimbó Zoltán, a rendezvény szervezője a kórusmozgalom jövőjének tükrében látja a fesztivált. „1995-től ebben az épületben rendezünk Éneklő Magyarország fesztivált október 23-án. Arra gondoltunk, hogy az ünnepet a kórusok egy sajátos módon tegyék hagyományossá. Tizenhét együttes fellépésével, minősítési lehetőséggel, nyitó és záró gálaműsorral egészült ki ez a fesztivál, mely nem annyira számít versenynek. Megmérettetésből sok van a világ minden részén, nevezésekkel és díjakkal. A mi célunk az volt, hogy minden szintű kórus eljöhessen és Egerben színpadra léphessen. Aki minősítést szeretne kérni, az a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének a támogatásával kérhető” – mutatta be a rendezvényt a Agriensis Kulturális Egyesület észéről Bimbó Zoltán főszervező.

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

Az arany minősítéssel hazatért Szent Miklós Kamarakórus most már a karácsonyi koncertre készül. Az egri testvérkórus karnagyának, Gergely Péter Pálnak a jóvoltából olyan művek kerültek a gyergyói kórus tulajdonába, melyek igazi értéknek számítanak: magyar kortárs zeneszerzők ki nem adott műveit nyújtották át ajándékként, természetesen a zeneszerzők beleegyezésével.

V. Éneklő Magyarország Regionális Kórusfesztivál

A fesztiválon tizenhét kórus vendégszerepelt: az Egri Fertálymesteri Testület Férfikara, a Cantus Firmus Énekegyüttes (Boldva), a Melódia Kamarakórus (Nagytálya-Maklár), a Filia Kórus (Budapest), az Erkel Ferenc Vegyeskar (Szécsény), Tokaj Város Vegyeskara, a Sonore Vegyeskar (Budapest), a Mátrai Visszhangok Vegyeskar (Recsk), a Verbum Dei Kórus (Miskolc), a Mezőkeresztesi Férfikar, a Grassalkovich Énekegyüttes (Hatvan), a Kispesti Vegyeskar, Karcag Város Vegyeskara, a Cantus Corvinus Vegyeskar (Gyöngyös), a Balassagyarmati Dalegylet, a Cantus Agriensis és Cardinal Mindszenty Kórus és nem utolsósorban az egyetlen erdélyi együttes, a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes. A fesztivál védnökségére Szőnyi Erzsébet Kossuth és Erkel-díjas zeneszerzőt kérték fel, szakmai vendég volt Daróci Bárdos Tamás zeneszerző, ász Ágnes, a Magyar kórusok és Zenekarok Szövetségének főtitkára, Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke, valamint Kis Katalin, az Eszterházy Károly Főiskola tanára. Az Éneklő Magyarország Fesztivál és Minősítő versenyt Erkel Ferenc 200 éves jubileumi ünnepségére építették, amely alkalomból ünnepi hangversenyt szerveztek a zeneszerző kórusműveiből, zongoraműveiből és operaátirataiból, a Cantus Agriensis és Cardinal Mindszenty Kórus, valamint Gergely Péter Pál karnagy közreműködésével. Az ötödik Éneklő Magyarország regionális kórusfesztivál rendezői a Cantus Agriensis Kulturális Egyesület és az Egri Kulturális és Művészeti Központ.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés