Kevesebb mint száz otthonfekvő betegre elegendő a finanszírozás

Habár az egészségbiztosítással rendelkező, de ágyhoz kötött betegek ingyen is hozzáférhetnek a szakemberek által végzett otthoni ápoláshoz, az egészségbiztosítási pénztárnak juttatott költségvetés miatt keveseknek jut a térítésmentes szolgáltatásból.

Molnár Rajmond

2017. február 22., 18:022017. február 22., 18:02

A Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár szolgáltatásai között szerepel az otthoni betegápolás is, amelyet a biztosítási pénztárral szerződésben álló cégek munkatársai végeznek. Ezt abban az esetben vehetik igénybe az egészségügyi biztosítással rendelkező páciensek, amennyiben az állapotuk nem teszi lehetővé, hogy egyedül gondoskodjanak magukról, illetve, hogy rendszeresen jelentkezzenek konzultációra a háziorvosuknál.

Két állapotú beteget különböztetnek meg az orvosok ilyenkor: az első az úgynevezett hármas fokozatú páciens, aki után napi 50 lejt fizet a biztosítási pénztár a betegápolás után, illetve a négyes stádiumú, utóbbi esetében pedig napi 55 lej jár. Előbbit akkor állapítják meg, ha bizonyos tevékenységeket – például táplálkozás, mozgás, személyes higiénia – nem tud egyedül elvégezni a beteg személy, és idejének több mint felét ágyhoz kötve tölti. Utóbbit pedig akkor, ha az érintett teljesen ágyhoz kötött, így egyedül cselekvésképtelen.

A megyei egészségbiztosítási pénztárnak két szervezettel van szerződése, amelyek munkatársai az otthoni betegápolást végzik: az egyik a Gyulafehérvári Caritas, amely Hargita megye legtöbb területén tevékenykedik e téren, a másik pedig egy maroshévízi szervezet, az Otthoni Beteggondozói Egyesület (Asociaţia Îngrijiri La Domiciliu-Topliţa). Egy személyre az orvosa nem igényelhet egy évben 90 napos időtartamnál több, naponkénti ápolást, amennyiben mégis, azt már nem az egészségbiztosítási pénztár finanszírozza. Továbbá az is feltétel, hogy egy ápolási periódus legfeljebb 30 napig tarthat – tudtuk meg Karda Istvántól, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár ügyvezető igazgatójától.

Karda elmondta, bár nagy igény van erre a szolgáltatásra Hargita megyében, az Országos Egészségbiztosító Pénztártól kapott összeg csak a valós szükségletek töredékének lefedésére elegendő. Kifejtette, három havonta kapnak egy bizonyos költségvetést mindennemű egészségügyi szolgáltatás biztosítására, amelynek csak egy kis része az otthoni betegápolásra jutó összeg.

A legutóbbi trimeszterben (október–december) mindössze 141 ezer lej jutott e célra, amelyből ez időszak alatt csak 98 páciens számára tudták biztosítani a szolgáltatást. Ez a szám sokkal kisebb a valós szükségletnél. Amennyiben egy betegeknek már nem jut a kiutalt összegből, a gondozást saját magának vagy egy hozzátartozójának kell fizetnie. 2017 első három hónapjára csak 113 ezer lejt kapott a megyei biztosítási pénztár a beteggondozásra, amely már február közepén elfogyott. Karda István megjegyezte, bár van egy prioritási lista, amely alapján meghatározzák, ki szorul jobban rá az ápolásra, sok esetben nehéz különbséget tenni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára

Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn

Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn
2026. január 17., szombat

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban

Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban
2026. január 17., szombat

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát

Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét  

Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét   
2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
Hirdetés