
Fotó: Barabás Ákos
Törvénytelennek tartja Gálfi Árpád, az MPP székelyudvarhelyi szervezetének élőről való leváltását, mert arról olyanok is szavaztak, akik akkor még jogilag nem voltak tagjai a pártnak. Mindemellett már tizenegyedik napja kéri a tisztújító ülésen készített jegyzőkönyvet, de nem kapta kézhez.
2019. július 26., 17:332019. július 26., 17:33
2019. július 27., 10:582019. július 27., 10:58
Nyílt titok, hogy már több mint egy éve konfliktusban áll az elnökség négy tagjával, akiket a média gyűjtőnéven csak „Szász Jenő embereiként” emleget – közölte Gálfi Árpád pénteki sajtótájékoztatóján, amit az MPP székelyudvarhelyi székhelyén tartott. Rámutatott:
Ezeket a kéréseket jóhiszeműen pozitívan véleményezte – annak ellenére, hogy a politikai ellenfeleinek szimpatizánsairól és családtagjairól volt szó –, majd az alapszabályzatnak megfelelően továbbította a kéréseket a párt Hargita megyei vezetőségének.
Fotó: Barabás Ákos
A legközelebbi helyi elnökségi ülésen – folytatta Gálfi –, ő maga is a helyi vezetőség elé terjesztette további 117 új tag jelentkezését, de ezt a kritikusai nem támogatták, mindezt egyetlen személy ellen felhozott „alaptalan” kifogásokra hivatkozva.
– magyarázta. Utóbbiak nem tartottak ülést a július 15-ei puccs napjáig, így nem is dönthettek sem a 17, sem pedig a 117 jelentkező felvételéről. A kérdéses 17 személy felvételéről ugyanis csak három nap múlva határoztak, amiről írásos dokumentumot is bemutattak a pénteki sajtótájékoztatón. Ennek ellenére bírálói és az általuk toborzott, de párttagsággal még nem rendelkező személyek megjelentek a már említett botrányos ülésen, ezért heves vita alakult ki a helyszínen. Végül a Gálfi Árpád szerint
Fotó: Barabás Ákos
Ezt követően Gálfi állítása szerint levezette a legálisan összehívott, elnökségi beszámolókról szóló gyűlést, majd a tagok jelentős részével távozott. Mint mondta,
Ezután váltották le őt elnökségi tisztségéből, amiről egy másnapi közleményből értesült. Azt feltételezi, hogy távozásuk után egy új jegyzőkönyvet nyitottak az ottmaradók, ráadásul

Két ügyet is vizsgál Székelyudvarhelyen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – jelentette be a helyi önkormányzati képviselő-testület csütörtöki ülése előtt Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere.
Ez elmúlt napokban több vádat is felhoztak ellene kritikusai, egyebek mellett azt, hogy feljelentette kollégáit a korrupcióellenes ügyészségen. Ezt továbbra is visszautasítja Gálfi, hiszen csak az ügy kivizsgálását kérte. Azt is kifogásolták bírálói, hogy nem jól végzi a munkáját, illetve
Fotó: Barabás Ákos
Gálfi ezeket rágalomnak tartja. „Az MPP-be való belépésem óta egyszer sem követtem el a párt érdekével ellentétes cselekedetet.
– szögezte le.

Olyan új tagjelöltek is szavazhattak Gálfi Árpádnak a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi szervezete elnöki tisztségéből való leváltásáról akiknek a pártba való belépési kérelmét csak a tisztújítóvá vált közgyűlés után három nappal fogadta el a párt megyei szervezete.
Gálfi hangsúlyozta, az elmúlt tizenegy napban többször kérte az őt leváltó közgyűlés jegyzőkönyvét Mike Levente kérdéses módon megválasztott új elnöktől – szóban, elektronikus és postázott ajánlott levélben is –, ám ezt mindmáig nem kapta kézhez. Hasonló helyzetben van az MPP megyei elnöksége is, amely négy napja várja, hogy előkerüljön a jegyzőkönyv.
– közölte. Egy közleményből úgy értesült, hogy most már csak öt tagból áll a székelyudvarhelyi elnökség, amivel az a probléma, hogy elfelejtették leváltani Koffol Alfrédet és Bálint Mária Magdolnát, akiknek mandátuma idén szeptemberig szól, és Gálfival együtt távoztak az ominózus ülésről. Ők egyébként a sajtótájékoztatón is jelen voltak, és bár kétségeik vannak a tisztségüket illetően, továbbra is elnökségi tagoknak vallják magukat, hiszen nem váltotta le őket senki. Igazságtalanságnak tartják a történteket, a viták helyett megoldásra való törekvést javasoltak.

Közleményt jelentetett meg Facebook-oldalán Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere a hétfői MPP-s tisztújító gyűlés, illetve a párt helyi szervezetén belül kialakult konfliktus kapcsán. „Én nem lopok, és ez nagyon sok embernek tetszik. Másokat sem engedek lopni, de ez már egyes érdekköröknek nem tetszik” – írja.
Ezt csak tetézi, hogy egy olyan tagot is beválasztottak az elnökségbe, aki július 15-én még nem is nyert felvételt a pártba. Megjegyezte, már megtette a párt alapszabályzata által meghatározott lépéseket a leváltás ügyében.
A felsoroltak miatt teljesen törvénytelennek, hiteltelennek és puccsnak tartja a leváltását. Azzal sem ért egyet, hogy magyar nem jelenthet fel magyart egy román hatóságnál.
– hangsúlyozta. Hozzátette, ő nem lop és másoknak sem engedi meg ezt.
Fotó: Barabás Ákos
Kijelentette, most is hiszi, hogy az MPP-ben sokkal több a becsületes, tenni akaró ember, mint az ármánykodók és továbbra is a polgári párt értékrendjét vallja. Szeretné, ha mostani küzdelme eredményeként pártja továbbra is nyitott, közösségi érdekek mentén dolgozó szervezet maradna.
Azután Szász Jenőről beszélt, aki szerinte
Kijelentette, ő mindvégig támogatta Szász Jenőt, amikor ő polgármester volt, és ugyanezt kérte saját megválasztása után, a történtek alapján eredménytelenül.
„Én az igazság pártján, az igazság útján szeretnék tovább járni” – fogalmazott a pártja egy korábbi mottóját átalakítva.

Közgyűlés váltotta le hétfőn Gálfi Árpád polgármestert a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi szervezetének elnöki tisztségéből. A tagok bizalmatlansági indítvánnyal éltek a korábbi tisztségviselő ellen. Az MPP országos elnöke helyeseli a történteket.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!