
Fotó: Rostás Szabolcs
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
2025. július 10., 18:502025. július 10., 18:50
A Blue Air Aviation SA-t 2023 márciusában, a saját kezdeményezésére nyilvánították fizetésképtelenné, azt követően indult meg a csődeljárás. A bukaresti törvényszék most azt követően döntött a felszámolásáról, hogy
– nyilatkozta Radu Tudor csődbiztos, a Blue Air vagyonfelügyeletét ellátó Infinexa cég képviselője a portálnak, melyet az MTI idéz.
A 2004-ben alapított Blue Air volt az első romániai diszkont légitársaság. Fénykorában, 2018-ban és 2019-ben több mint 1100 főt foglalkoztatott, éves árbevétele meghaladta a 2,1 milliárd lejt. A Blue Air 2018-ban a térség harmadik legnagyobb forgalmú légitársasága volt a LOT és a Wizz Air után.
A légitársaság válsága 2020-ban kezdődött, melyből annak ellenére sem tudott kilábalni, hogy
A Blue Air 2022 nyarán tömegével függesztette fel a járatait, szeptember 6-án pedig már leállította valamennyit. Mivel nem tudta törleszteni a két évvel korábban kapott állami hitelt, 2022 novemberében a román kormány átvette a vállalat részvényeinek 75 százalékát.
Tavaly az év végén a Blue Air Aviation 1,259 milliárd lej értékű adósságállománnyal rendelkezett, miközben aktívumainak az értéke alig haladta meg a 181 millió lejt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.
Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
szóljon hozzá!