Hirdetés
Hirdetés

Félsiker a gyergyói zászlóperben

A zászlók továbbra is a helyükön vannak, a városháza erkélyén •  Fotó: Gergely Imre

A zászlók továbbra is a helyükön vannak, a városháza erkélyén

Fotó: Gergely Imre

Gyergyószentmiklós önkormányzatát is beperelte Dan Tanasă szervezete, azt kifogásolva, hogy a városházára a székely zászló és a város zászlaja is ki van tűzve. Az alapfokú ítélet félsiker.

Gergely Imre

2017. március 17., 18:492017. március 17., 18:49

Még tavaly nyáron perelték be Gyergyószentmiklós vezetését, a kereset pedig úgy szól, hogy a törvényszék kötelezze a város polgármesterét, hogy távolítsa el a városháza homlokzatáról, illetve az épület összes helyiségéből Székelyföld és a város zászlaját.

A városzászlót így említik: napot és holdat tartalmazó kék zászló, ami »valószínűleg« a város zászlaja.

Hirdetés

Alapfokon ítélet is született a Hargita Megyei Törvényszéken – számol be Árus Zsolt, aki magánemberként mint gyergyószentmiklósi polgár szintén belépett a perbe.

A felperes érvei a szokásosak, ugyanezeket hozta fel számos más város és község esetében is. „Az ország zászlajára vonatkozó törvényre hivatkozik, s levonja azt a következtetést, hogy középületre csak azt, illetve az Európa Tanács zászlaját szabad kitűzni, semmi mást. Ugyan a következő mondatában már ellentmond magának, mert leírja, hogy

a törvények megengedik a város zászlajának kitűzését is,

de rögtön azzal folytatja, hogy ezt a napos-holdas kék zászlót nem fogadták el a törvény előírásai szerint, tehát nincs mit keresnie az épület homlokzatán. Az állítás bizonyításával nem is próbálkozik, elvégre köztudott, hogy neki ilyenre nincs szüksége. Ezt jól mutatja az az eset, amikor Csíkszereda zászlaja kapcsán ő azt állította, hogy nincs törvényesen elfogadva, a szeredai polgármester pedig azt, hogy, de biza, igen, az 1994/71-es határozattal, a bíró pedig arra a következtetésre jutott, hogy ha Tanasă mondja, akkor a zászló nincs elfogadva, tehát el kell távolítani” – fogalmaz Árus Zsolt.

A felperes az épület belső helyiségeiből is eltüntetné a zászlókat •  Fotó: Gergely Imre Galéria

A felperes az épület belső helyiségeiből is eltüntetné a zászlókat

Fotó: Gergely Imre

Árus elmondja, hogy a keresetre alapos és részletes válaszirat készült, illetve az ő részéről – mint szentmiklósi lakos, akit a kérés személyesen sért – egy beavatkozási kérés. Mindkettőért a Jogaink Egyesületnek jár a köszönet – teszi hozzá. Ebben leírják, hogy a hivatkozott törvény nem tiltja más zászlók kitűzését (példa erre éppen a helyi zászlókról szóló törvény), a város zászlaját pedig igenis törvényes módon elfogadta a helyi képviselő-testület, tehát joggal van kitűzve. S hogy ez ne képezhesse vita tárgyát, a polgármester letette a törvényszékre a vonatkozó határozat másolatát is.

Az alapfokú ítélet félig siker, félig nem – állapítja meg Árus. Ellentétben az összes eddigi esettel, amikor az ítélet az adott település zászlójának az eltávolítását is előírta,

Gyergyószentmiklós esetében a városzászló kitűzését nem találta törvénybe ütközőnek.

Székelyföld zászlajának kitűzését azonban igen, és elrendelte annak az eltávolítását a homlokzatról, de az épület belső helyiségeiből is.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Árus nagyon fontosnak tartja, hogy

Idézet
Megszületett az első olyan ítélet, ami nem ad igazat mindenben az »európai méltóság élharcosának«, elutasítja egy kérését!

Ugyancsak fontos szempont – teszi hozzá Árus Zsolt –, hogy a bíró jóváhagyta, hogy ő magánszemélyként, sértett félként a per részese legyen. Ez azért fontos, mert ezzel adott a lehetőség arra, hogy ezt az ügyet elvigye Strasbourgba, az emberjogi bíróságra, ha másodfokon nem születik kedvező ítélet. Ez azért lényeges, mert az önkormányzat mint állami szerv nem perelhetne az emberjogi bíróságon.

Az ügy addig is a Marosvásárhelyi Ítélőtáblán folytatódik, a következő tárgyalás időpontját egyelőre nem tűzték ki. Az alapfokú ítélet nyilván nem jogerős, így a zászlók továbbra is ott lobognak a városháza erkélyén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

A kormány is elismeri: megdrágult az élet, ezért tíz lejt emel

A kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.

A kormány is elismeri: megdrágult az élet, ezért tíz lejt emel
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Bizonytalan az évkezdés, még nem tudni, milyen beruházásokra lesz pénz idén

Helyi költségvetés híján még csak visszafogottan terveznek a háromszéki önkormányzatok, így a gidófalvi is, amelynek polgármestere közösségi oldalán számolt be a tervekről.

Bizonytalan az évkezdés, még nem tudni, milyen beruházásokra lesz pénz idén
2026. január 15., csütörtök

Igazságügyi reform: megszűntetnék az alacsony ügyforgalmú bíróságokat

Az igazságügyi törvények felülvizsgálatára létrehozott munkacsoport második ülésén a felek többek között megállapodtak abban, hogy egy öt évre szóló tervet dolgoznak ki az igazságszolgáltatásban tapasztalható munkaerőhiány kezelésére.

Igazságügyi reform: megszűntetnék az alacsony ügyforgalmú bíróságokat
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Filmekkel, színházi előadásokkal, lemezbemutató koncertekkel indul az év a gyergyóalfalvi művelődési központnál

Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.

Filmekkel, színházi előadásokkal, lemezbemutató koncertekkel indul az év a gyergyóalfalvi művelődési központnál
2026. január 14., szerda

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat

Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat
2026. január 14., szerda

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés

Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés
2026. január 14., szerda

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák

A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák
2026. január 14., szerda

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át
Hirdetés