A csíkszeredai műhely restaurátora, Benedek Árpád a restaurálási szakaszokat ismertette. Mint magyarázta, kezdetben laponként átnézik a könyvet, majd száraz tisztítása következik egy e célt szolgáló ecsettel. Ha szükséges, akkor porszívózzák, radírozzák, illetve vegyszeres kezelést is alkalmazhatnak. Ez a példány annyira jó állapotú – nincs rajta penész, jó a varrata is –, hogy nem szükséges vegyszeres tisztítást végezni rajta, és nem kell teljesen szétszedni sem. A bőrtábláját azonban eltávolítják, a benne összeenyvezett lapokat megpróbálják egyenként szárazon szétválasztani, ha nem lehet, akkor nedves kezeléssel. A széttöredezett lapokat kétféleképpen pótolhatják, vagy korhű japán merített papírral, vagy a meglévő papírt turmixolják össze és öntik ki újra.

„A 15. századi nyomdászok kiadványai hasonlítanak a középkori, kézzel írott könyvekhez, a kódexekhez. Az ősnyomdászok átvették a kódexekben használt főbb betűtípusokat (gót, antikva) és rövidítéseket, így biztosítva a sorok azonos hosszúságát. Az ősnyomtatványokat címlap nélkül adták ki, a nyomdász neve, a kiadás helye és éve általában a könyv végén, a kolofonban szerepel, de egyharmaduk kolofon nélkül jelent meg, ilyen a csíkszentgyörgyi kötet is. „Emiatt azonosításakor a Konrad Haebler által kidolgozott tudományos módszert használtuk. Ő a legváltozatosabban metszett gót betűt, az »M«-et alapul véve kidolgozta a betűk típusrepertóriumát, és az »M« 101 alapformáját különítette el. Ezután a meghatározott nyomtatványt a biztonság kedvéért egybevetettük még a Bajor Nemzeti Könyvtár azonos példányával” – fejtette ki az azonosítás tudományos eljárásáról a kutató.

Az ősnyomtatvány-kutató ugyanakkor arról is beszélt, hogy a nyomtatás helye mellett a könyv kötése is értékkel bír. Ennek a példánynak az eredeti borítója nem maradt fenn, egyszerű papírtáblás bőrkötését valószínűleg a közeli csíksomlyói ferencesek műhelyében készítették 1721-ben. „A kötésben nyomtatványtöredékek láthatók. A nyomdai makulatúralapokat csirizzel egymáshoz ragasztva a táblák merevítéséhez használta fel a könyvkötő. Ezeket a könyv tervezett restaurálása során tudja majd azonosítani a könyvtörténész” – fejtette ki a kutató.