
A koronavírus-fertőzésnek lehetnek hosszú távú szövődményei, amelyek az oltással megelőzhetők
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Január végén újabb korcsoport oltása kezdődik el Romániában a koronavírus elleni vakcinával, mivel elérhetővé válik a Pfizer-BioNTech által kifejlesztett oltóanyag az 5–11 évesek számára is. Ennek a korcsoportnak az oltásához a szülők jóváhagyása szükséges, akiknek elég sok fejtörést okoz az oltás beadatásának kérdése. Gyerekgyógyásszal jártuk körbe a gyerekeknek szánt, koronavírus elleni oltás kérdését.
2022. január 13., 20:512022. január 13., 20:51
2022. január 13., 20:552022. január 13., 20:55
Január 21–25. között érkezik meg Romániába az első adag szállítmány az 5 és 11 év közötti gyerekeknek szánt koronavírus elleni vakcinából – közölte a héten az egészségügyi minisztérium. Az Agerpres állami hírügynökség tájékoztatásából kiderül, első körben 114 ezer dózist osztanak ki az oltóközpontoknak ennek a korosztálynak a beoltására. A RoVaccinare platform közlése szerint
Ez a korosztály kisebb dózist kap a Pfizer oltóanyagából, mint a 12 éven felüliek (10 mikrogrammot, míg a 12 év fölöttieknél 30 mikrogramm az adag), de a többi korcsoporthoz hasonlóan ők is két dózisban, 21 nap különbséggel kapják meg a vakcinát – tájékoztatott a minisztérium. Továbbá arra is emlékeztetett a szaktárca, hogy az 5–11 éves gyermekeknél a szívizomgyulladás kockázata rendkívül alacsony, jóval alacsonyabb, mint a 12–17 éveseknél. Az Egyesült Államokban 8,7 millió adag oltás beadása után mindössze 12 szívizomgyulladásos esetet regisztráltak.
A szülőknek rengeteg fejtörést okoz a vakcinakérdés, sokszor még akkor is, ha ők maguk megkapták már a koronavírus elleni védőoltást. Sok szülő érvel azzal, hogy az oltás szükségtelen a gyerekek esetében, mert a betegség enyhébb lefolyású a gyermekeknél. A koronavírus azonban nagyon megbetegítheti a gyermekeket, és kórházi kezelést is kiválthat. Egyes helyzetekben pedig a fertőzés szövődményei akár halálhoz vezethetnek – írja az Amerikai Járványügyi Hivatal, amely rámutat arra is, hogy
a vírusnak lehetnek komoly egészségügyi szövődményei rövid és hosszú távon is, a Covid-19-cel megfertőzhetnek másokat, otthon és az iskolában egyaránt.
Farkas-Ráduly Julianna marosvásárhelyi gyerekgyógyász megkeresésünkre kifejtette, a koronavírus elleni oltás azért szükséges, mert a Covid-19 betegségnek gyerekkorban is előfordulhatnak súlyos, intenzív terápiás kezelést, gépi lélegeztetést igénylő formái, és lehet akár halálos kimenetele. Az oltottaknál ritkábban fordulnak elő ezek a súlyos formák. Ennek
Az oltás ugyanakkor fontos szerepet játszik a járvány terjedésének a csökkentésében. „A szövődmények megjelenése nem függ össze a betegség lefolyásának a súlyosságával, akár tünetmentesen átesett gyermekeknél is bekövetkezhet életet veszélyeztető szövődmény.
Másik szövődménye lehet a szívizomgyulladás (miocarditis), hirtelen halláscsökkenés és a gyerekekre specifikus többszervi gyulladásos szindróma. Ez utóbbi nagyon súlyos, de szerencsére ritka kórkép. A betegség lefolyása után 3–6 héttel jelentkezhet tartós magas láz, gyengeség, erős hasi fájdalom, hányás vagy hasmenés, bőrkiütések, mindkét szemet érintő kötőhártya-gyulladás formájában. Sürgős orvosi ellátást, intenzív terápiás kezelést igényel, különben maradandó károsodást okozhat, vagy a beteg halálához vezethet” – fogalmazott a gyerekgyógyász.
Az oltás azonnali mellékhatásai 24–48 órán belül jelentkeznek és egy-két napig tartanak. Ilyen az oltás beadási helyén kialakult fájdalom, duzzanat, fejfájás, gyengeség, izom- és ízületi fájdalom, láz, megnagyobbodott nyirokcsomók, hányinger, étvágytalanság – foglalta össze a szakember az oltás azonnali lehetséges mellékhatásait gyerekek esetében. Kiemelte, a 12–17 éves fiúknál az oltás következtében ritkán miocarditis/pericarditis előfordulhat, ezt az 5–11 éves korosztályban még nem írták le. Nagyon ritka esetben előfordulhat súlyos allergiás reakció.
Kérdésünkre, hogy kiknek ajánlott különösen a koronavírus elleni oltás, elmondta, azoknak a gyerekeknek, akiknek alapbetegségük van; ilyen alapbetegség lehet a nem kontrollált asztma, a cukorbetegség, az elhízás és az immunhiányos állapotok. Ugyanakkor az oltás ellenjavallt, ha súlyos allergiás reakció (pl. anafilaxiás sokk) alakult ki korábban beadott Covid-19-oltás után. Ismert allergia a vakcina összetevőire szintén ellenjavallatot jelent – fogalmazott Farkas-Ráduly Julianna.
„Körültekintést igényel az oltás beadása, ha korábban más oltás vagy injektábilis kezelés azonnali allergiás reakciót váltott ki, azonnali nem súlyos allergiás reakció alakult ki előbbi Covid-19-oltásra, vagy heveny, középsúlyos vagy súlyos betegsége van a gyermeknek.
– fűzte hozzá a gyerekgyógyász, hangsúlyozva, hogy a betegség okozta szövődmények sokkal súlyosabbak az oltás okozta mellékhatásoknál. A 18 éven aluliaknak adott oltás egy hírvivő RNS-molekula alapján működik, amely rövid időn belül lebomlik a szervezetben. Az általa hordozott információ alapján termelt ellenanyag védi majd a gyerekeket.
Január 26-tól kezdődik az 5-11 éves gyermekek oltása
Csütörtöktől kezdődően az oltási platform lehetővé teszi az 5–11 éves gyerekek beütemezését is az oltás felvételére január 26-ától kezdődően. Időpontot csak a platformon P_Ped néven szereplő oltóközpontokba lehet foglalni, a szülők vagy törvényes képviselők felhasználói fiókján keresztül. Jelenleg 219 ilyen oltópont szerepel a platformon – írja az Agerpres hírügynökség a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság csütörtöki tájékoztatására hivatkozva. Az oltást azonban időpont kérése nélkül is fel lehet venni: jelentkezni lehet közvetlenül a gyermekeknek fenntartott oltóközpontoknál vagy a gyermekdózisokkal is rendelkező háziorvosok rendelőjében.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
4 hozzászólás