Egyesek szerint legalább harminc medve jár be napi rendszerességgel Tusnádfürdőre. A helybéliek, bár félnek, megtanultak együtt élni a helyzettel. A turisták egy része viszont kíváncsi az esténként a szemetesek környékén megjelenő vadállatokra.
Csíkszeredában is bemutatták kedd délután a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány első filmjét, a Két székely című produkciót.
A Csíki Székely Múzeum idén hatodik alkalommal szervezi meg a Múzeumok Éjszakáját az év legrövidebb éjszakájához, Szent Iván napjához igazodva. Június 20-án, szombaton számos programot ajánlanak a látogatóknak.
Addig nem kezdődik el a csíktaplocai kerülőút aszfaltozása, amíg az út által elfoglalt terület telekkönyvezése a polgármesteri hivatal nevére meg nem történik. Ez még eltarthat, de a munkálatot el lehet végezni idén – vélik a szakemberek.
Dokumentumfilm, rajzfilm, akciófilm, horrorfilm, művészfilm – a hetedik művészeti ág. Ezt a világot próbálja közelebb hozni a Csíki Hírlap olvasóihoz Boda Székedi Eszter, aki immár hatodik éve heti rendszerességgel jelentkezik a lap hasábjain.
A központi költségvetési finanszírozás hiányában idén sem tudják folytatni az évekkel ezelőtt elkezdett árvízvédelmi munkálatokat Csíkban. A Suta-tónál kivitelezési terv készül, de a megvalósításhoz szükséges pénz még nem áll a vízügy rendelkezésére.
Háromezer euróra lenne szükség a három és féléves Székely Márk katéteres szívműtétjéhez. A csíkmadarasi kisfiú családja segítséget kér az operáció fedezéséhez, amelyet egy temesvári magánklinikán végeznének el.
Húszezer Hargita megyei gazda 132 ezer hektár területre tette le a teljes értékű mezőgazdasági támogatás igénylését a hétfői határidőig. A további kérelmeket július 10-éig késedelmi kamattal még elfogadják.
Óvodások, iskolások és felnőttek is szép számban kapcsolódtak be a Kájoni János Megyei Könyvtár által szervezett villámcsődületbe hétfőn délben a csíkszeredai Szabadság téren.
Egyre jobban süllyed Csíkszeredában a nemrég felújított Villanytelep utca aszfaltburkolatának egy része. Nem csak horpadások vannak, egy helyen már az úttest is beszakadt.
Felhagynának a bűnös élettel a Somlyó utcabeli cigány származásúak, akik szombaton az Olt vizében megkeresztelkedve megfogadták, hogy ezután többek között nem fognak lopni, verekedni, káromkodni és alkoholt fogyasztani.

Motorok és motorosok százait áldották meg szentelt vízzel vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Pontosítani kíván a nemrégiben, Csíkszeredában történt újabb DNA vizsgálat ügyében Bokor Márton háziorvos, aki elmondta: ő nem érintett az ügyben, mindössze Kedves Imre beteglapját kérték tőle.
A be nem fejezett gázvezetékcsere miatt a csíkszeredai Szász Endre utca felújításával megbízott cég május 6. és június 11. között kénytelen volt szüneteltetni a munkát az utcában, mivel az egyik oldalon nem tudtak ásni a régi gázvezeték kiiktatásáig.
Elsősorban a ferences templomokban különleges tisztelet övezi Páduai Szent Antalt, szokás a szent emléknapján a virágszentelés és a gyermekek megáldása. A szombat esti szentmise végén a csíksomlyói kegytemplomnál is megáldották a gyermekeket.
Nem a nagyváradi kórházépítés az egyetlen elképzelés az erdélyi egészségügyi ellátás magyar állami támogatással történő fejlesztésére a Magyar Nemzet szerint.
A Sapientia EMTE csíkszeredai karainak 176 diákja búcsúzott szombaton az egyetemtől. Idén az alapfokú képzést elvégzettek mellett a mesteri szakos hallgatók elsőként végzett évfolyama is elballagott.
A kisebbek közé tartozik a Csíkszeredai Aranyos Közbirtokosság: 936 hektár területtel rendelkezik, ebből 90 hektár legelő és 846 hektár erdő.
Több mint száz, csángó népviseletbe öltözött gyimesi ember is látható lesz a G. Nagy Ilián által írt és rendezett Csaba királyfi című rockopera csíksomlyói díszbemutatóján. Az előadásra meghívják Orbán Viktort és Klaus Johannist is.