
Fotó: Gecse Noémi
Tartalmas napokon van túl a 39. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) mintegy ezer résztvevője: többek között reggeli tornákon, ferencesek vezette imákon, gondolatébresztő tanúságtételeken, dicsőítéseken, szentmiséken, műhelyfoglalkozásokon, kulturális esten, táncházon és kiscsoportos előadásokon vehettek részt eddig az ifjak.
2015. augusztus 13., 18:112015. augusztus 13., 18:11
2015. augusztus 13., 18:312015. augusztus 13., 18:31
A legfiatalabb korcsoportba tartozóknak Fülöp László gelencei segédlelkész, a 16–20 éves korosztály tagjainak Jakabos Barnabás, Marosvásárhelyen szolgáló jezsuita szerzetes, míg a huszonéveseknek Meinolf Wacker németországi lelkész tart előadásokat a találkozó délelőttjein. Délutánonként mintegy 35 műhelyfoglalkozás közül választhatnak az Istenhez közelebb kerülni akaró ifjak, esténként pedig a szórakozásra is lehetőségük nyílik.
Akárcsak a csütörtöki, a péntek esti program is nyitott lesz bárki számára, aki a találkozó szabályzatát és a keresztény elveket vállalni tudja. Így, aki Andelic Jonathan zenekarát nézné, hallgatná meg, esetleg kíváncsi arra, hogy ismert énekesként hogyan éli meg keresztény hitét, illetve részt venne Csiszér László dicsőítő koncertjén, az bátran keresse fel a csíksomlyói Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent István Kollégiumát, ahol az ingyenes program mellett jó hangulatot és barátságos fiatalokat is talál majd.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
szóljon hozzá!