A VI. Székelyföld Napok rendezvénysorozat keretében a Székelyföld kulturális folyóirat idei díjait csütörtökön adták át a csíkszeredai Székelyföld Galériában.
Mirk László a pedagógusi munka mellett volt újságíró, néprajzi gyűjtő, művelődésszervező, kutatta az irodalmat, szakköröket irányított, versgyűjteményeket szerkesztett, tanulmányokat írt. Mindenek előtt tanárnak érzi, tartja magát.
A Gyulafehérvári Caritas pénteken hetedik alkalommal szervezi meg az Egymillió csillag a szegényekért akcióját húsz Hargita megyei településen.
Nincs új a nap alatt: ezúttal is egy hónapnyi késéssel kezdődött el a tej-kifli program Hargita megyében. Azaz a program egy része, ugyanis a tejet már kapják a legtöbb iskolában. Leghamarabb jövő héttől kaphatnak kiflit a kisdiákok.
A Marosvásárhelyi Ítélőtábla megerősítette a Hargita Megyei Törvényszék múlt heti végzését, amelynek értelmében újabb két hónapra szükségesnek ítélték a hatósági felügyelet fenntartását Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos esetében.
Mind a harmincegy, a Virtuózok című tehetségkutató műsor csíkszeredai előhallgatásán részt vett fiatal jelentkezhet a budapesti meghallgatásra – jelentette be szerdán Csíkszeredában Peller Mariann, a magyarországi műsor producere.
Értékelte Ferenc pápa a kézzel másolt, közösségi munka által elkészült magyar Bibliát, amelyet Benyik György biblikus szerdán adott át neki. A Szentírás átadásán jelen levő 46 tagú magyar küldöttségben négy csíkszeredai zarándok is volt.
A csíkszeredai György Ottilia immár ötödik éve működik együtt a Csíki Hírlappal. A kétgyermekes gasztroblogger édesanya kéthetente jelentkezik Tűzhely rovatával, amelyben ételrecepteket ajánl olvasóink figyelmébe.
Magyarországon 14. alkalommal szervezték meg a biztonság területén dolgozó szakemberek továbbképzőjét, amelynek idei újdonsága a testőrverseny volt.
A Hargita megyei oktatási rendszerben majdnem hatezer alkalmazottnak nő a bére decembertől, lesznek viszont olyanok, akiknek még így is kisebb marad a fizetésük, mint a tanévkezdés előtt.
Néhány nap hiányzott csak, hogy befejezzék a Csíkszeredához tartozó Hargitafürdőn az úthálózat felújítását, de a csapadékos időjárás és a lehűlés ezt megakadályozta.
Az autizmus első jelei sokszor már kisgyermekkorban megfigyelhetők, így fontos, hogy a családok időben felismerjék őket. Riportunkban annak járunk utána, milyen tünetekre érdemes figyelni, mikor kérjünk segítséget, és hogyan támogathatjuk a gyermeket a fejlődésében. Célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a megértést és az elfogadást a kérdések megválaszolásával.
Folyamatos karbantartásra szorul Csíkszereda utcabútorzata, a javításokat a polgármesteri hivatal karbantartó csoportja végzi. Leggyakrabban a behajtásgátló oszlopokat döntik ki az autók, idén a városháza három ilyen esetben tett feljelentést.
Bár még jó néhányan tartoznak, és sokaknak küldtek vagy küldenek fizetési felszólítást, még így is ötszázzal növekedett a csíkszeredai adófizetők száma tavalyhoz viszonyítva, az október eleji adatok szerint.
A vártnál lassabban halad a szennyvízhálózat és a több alcsíki települést is kiszolgáló derítőállomás kiépítése Tusnádon. A munkát lassítja a Környezetvédelmi Alaptól ritkán érkező finanszírozás és a szükséges önrész előteremtésének nehézkessége is.
Jövő hétre várható a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház akkreditációjára vonatkozó végleges eredmény. A kórház menedzsere szerint volt, amiben jól teljesített az intézmény, viszont tapasztaltak negatívumokat is.
Az egészségügyi rendszerben dolgozók bérének októbertől történő 25 százalékos emelése miatt új szerződéseket kötnek az egészségbiztosítási pénztárral az egészségügyi egységek.
Sinka Szabolcs hétévesen ismerkedett meg a cselgánccsal, és azóta is hűséges maradt a sportághoz. Szeptember végén pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el, miután az amszterdami veterán cselgáncs világbajnokságon aranyérmet szerzett.
Még nem aszfaltoznak a Büdösfürdőre vezető 123D jelzésű úton, de már elkezdődtek az előkészítő földmunkák – tájékoztatott érdeklődésünkre Hargita Megye Tanácsának alelnöke. Barti Tihamér szerint a munkálatok időtartamát az időjárás is befolyásolja.