168 esztendővel ezelőtt történt

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 168. évfordulójáról emlékezünk meg.

2016. március 15., 08:502016. március 15., 08:50

2016. március 15., 09:012016. március 15., 09:01

Csíkszeredában ezúttal is a Gál Sándor téren és a Vár téren lesznek a központi rendezvények. Csíkszereda mellett ugyanakkor Csíkszék szinte minden településén szerveznek megemlékező ünnepségeket, összegyűjtöttük a fontosabb tudnivalókat.

Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának tájékoztatása szerint idén is a Vár téren a Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobroknál, valamint a Gál Sándor téren a Gál Sándor-szobornál lesznek a városi rendezvények. A megemlékezések sora a Petőfi Sándor Általános Iskolánál kezdődik délelőtt 11 órakor. Délután négy órától a Gál Sándor-szobornál folytatódik az emlékünnepség a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, valamint történelmi egyházaink közreműködésével. A 17 órai Vár téri megemlékezésen ünnepi beszédek és szavalatok hangzanak el, a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola vegyes karának kórusműveivel, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncjátékával színesítve. A rendezvénysorozat a Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrok koszorúzásával zárul. Az ünnepség ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani a Gál Sándor-szobornál, valamint a Vár téren.

Ünneplés vidéken

A reggeli szentmise után délelőtt tíz órától koszorúzást tartanak a karcfalvi templomkertben. Csicsóban tíz órakor kezdődik az ünnepi szentmise, 11-től tartják az ünnepi műsort és a koszorúzást, az esemény helyszíne a központi park. Csíkszentgyörgyön 11 órától kezdődik az ünnepi szentmise a nagytemplomban, utána adják elő ünnepi műsorukat az iskolások, majd koszorúzással ér véget a megemlékezés. Gyimesfelsőlokon 10 órakor a helyi kultúrotthonban kezdődik a Domokos Pál Péter Általános Iskola, az Árpád-házi Szent Erzsébet és a polgármesteri hivatal közös ünnepi műsora. 13 órakor Gyimesbükkön a kontumáci emlékműnél rendezik a közös gyimesi ünnepséget. Gyimesközéplokon tíz órától ünnepi szentmisét tartanak. Csíkszentkirályon 11 órától kezdőik az ünnepi szentmise, majd 12 órakor kezdődik a megemlékező műsor a templomtéren: a Vitos Mózes Általános Iskola diákjai és a Vadrózsa néptánccsoport készül az ünnepi műsorral.

Madéfalván 17 órától tartják az ünnepi szentmisét, ezt koszorúzás követi a templomkertben, a megemlékezést a helyi művelődési házban ünnepi műsorral zárják. Mindszenten a déli ünnepi szentmise után zajlik a megemlékezés. Csíkszentdomokoson a 11 órától kezdődő szentmise után a \'48-as kopjafánál koszorúznak. Csíkszenttamáson reggel kilenc órakor szentmisével kezdődnek az ünnepségek, később koszorúznak a központi kopjafánál. Ezt követően műsorral készülnek az iskolások a helyi kultúrotthonban. Vacsárcsiban reggel kilenc órától ünnepi szentmisére várják a híveket, utána a templomban az iskolások ünnepi műsort adnak elő. A rendezvény koszorúzással zárul a helyi szabadságharci emlékműnél. Csíkszentmihályon a kultúrotthonban 10.30-tól iskolások megemlékezésével kezdődnek az események, majd koszorúzás lesz a kopjafánál. 12 órától az Arany János Általános Iskolában történelmi vetélkedőt tartanak. Csíkrákoson 10 órától kezdődik a megemlékezés a községközpontban, 12-től pedig kulturális műsort tartanak a göröcsfalvi kultúrotthonban. Csíkmadarason a fúvószenekar ébresztőjével kezdődnek a \'48-as megemlékezések, a lovas felvonulás a polgármesteri hivataltól indul. 9.30-tól gyülekező a polgármesteri hivatal előtt, ahonnan felvonulnak a templomhoz az ünnepi szentmisére. 11-től tartják a megemlékezést a Kiss Ferenc szobornál.

Ünnepség a Nyerges-tetőn

A Nyerges-tetőn kedden délután két órakor kezdődik a megemlékező ünnepség: a Himnusz eléneklése után ünnepi beszédek következnek, majd a közös ima és az ünnepi műsor után koszorúzással ér véget a rendezvény.

Az udvarhelyszéki megemlékezések tervezett programja ITT, a marosvásárhelyi ITT, a maros megyei településeké ITT, a gyergyószéki településeké pedig ITT érhető el.

Címlapkép: Az 1848-as forradalmi események egyik színhelye, a pesti Pilvax kávéház. Preiszler József színezett tollrajza (forrás: Wikipédia)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés