A csíkszentmiklósi templom udvarán állt meg egy elszabadult lóvontatású szekér szombaton. Egyik utasa a járműről leugorva megsérült. A szekér egy autót is megrongált.
2016. március 14., 14:232016. március 14., 14:23
2016. március 14., 18:122016. március 14., 18:12
A 12A jelzésű országúton közlekedő 41 éves A. I. kezéből a Teplom utca mellett csúszott ki a szekér irányítása. A járművet vontató ló először jobbra tért, a templom udvarán sikerült megállítani – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az elszabadult szekérről a 41 éves B. J.-nek sikerült leugrania, az eséstől jobb lábán megsérült. Míg a templomkertbe ért, a jármű egy szabályosan parkoló autónak is nekicsapódott, ezer lejes kárt okozva. A rendőrség vizsgálata szerint A. I. 0,58 mg/liter, míg B. J. 0,15 mg/liter légalkohol-koncentrációval ült szombaton délelőtt szekérre. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indul eljárás – számol be a rendőr-főkapitányság.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!