Hatósági felügyelet: tiltásokkal, kötelezettségekkel járó kényszerintézkedés

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Büntetőperek, bírósági eljárások során egyre többször találkozhatunk a hatósági felügyelet fogalmával. Noha a büntetőjogi perrendtartás által meghatározott előzetes kényszerintézkedések legenyhébb formájáról van szó, ez számos tiltást tartalmaz, és hatósági túlkapásokra is adhat lehetőséget.

Kovács Attila

2016. március 14., 09:142016. március 14., 09:14

Sükös József csíkszeredai ügyvéddel, a Hargita Megyei Ügyvédi Kamara alelnökével beszélgettünk a hatósági felügyelet alkalmazásáról, hatásáról, következményeiről. „Ez egy megelőző intézkedés olyan személyekkel szemben, akikkel kapcsolatban bűncselekmény elkövetésének gyanúja merült fel. A hatósági felügyelet a 2014 februárjában életbe lépett új büntetőjogi perrendtartási törvénykönyv egyik újítása” – foglalta össze az ügyvéd. A korábbi előírások szerint az őrizetbe vétel, a lakhely vagy ország elhagyásának tilalma, legsúlyosabbként pedig az előzetes letartóztatás szerepelt az előzetes kényszerintézkedések között. Az új perrendtartás vezette be a hatósági felügyeletet, az óvadék ellenében elrendelt hatósági felügyeletet, a házi őrizetet, ugyanakkor megmaradt az előzetes letartóztatás is.

Egy emberségesebb módszer

Sükös József szerint a bűnügyi nyomozások gyanúsítottjai vagy vádlottjai számára előnyt jelent az, hogy az új büntetőjogi perrendtartás kissé árnyaltabbá teszi ezeket az előzetes intézkedéseket. „Az alapelv az lenne, hogy mindenki szabadlábon védekezzen mindaddig, amíg vétkességét be nem bizonyítják. Ezeket a megelőző intézkedéseket viszont a bűncselekmények súlyosságától, a nyomozás érdekeitől függően szokták foganatosítani. Úgy gondolom, hogy ezeknek, amennyiben lehet így fogalmazni, egy emberséges módja a hatósági felügyelet, és ha az érintett személy elkerüli az előzetes letartóztatást, akkor számára mindenképpen kedvezőbb” – magyarázta az ügyvéd, hozzátéve, általában a demokratikus társadalmak bűnügyi jogrendszerében próbálnak az egyén szabadságát legkevésbé korlátozó intézkedéseket foganatosítani. A szintén két éve bevezetett házi őrizetről viszont más a véleménye. „Az a tapasztalatom, hogy amikor meghozzák ezt a döntést, akkor az ember örvend, hogy nem tartóztatták le, de hosszú távon rájön, hogy a házi őrizetet elviselni lelkileg sokkal nehezebb, mint ha egy cellában ülne, mert nagyobb a teher” – állítja Sükös.

Vitatott időtartam

A hatósági felügyeletet hatvan napra lehet elrendelni, ez többször hosszabbítható. Viszont időtartama egy ügy nyomozati időszakában, ha annak a bűncselekménynek, amelynek elkövetésével gyanúsítják az illető személyt, a büntetése nem több, mint 5 év szabadságvesztés, nem lehet több, mint egy év. Két évre nőhet a felügyelet megengedett időtartama, ha a kilátásba helyezett büntetés 5 évnél nagyobb. Sükös szerint általában ennyi idő alatt egy nyomozás lezárul, kivéve a bonyolultabb vagy a napjainkban egyre gyakoribb korrupciós ügyeket, ahol elhúzódhat. A vádemelés után a felügyelet nem lehet hosszabb, mint öt év, ez megint olyan határidő, amelyre igen extrém esetekben van szükség. „A törvényhozó szerint a hatósági felügyeletet ésszerű időtartamra lehetne elrendelni – ez a vádlott, gyanúsított szemszögéből teljesen más, mint a nyomozó hatóság vagy a bíró szemszögéből – és itt mindenki az európai joggyakorlatra hivatkozik. Nehezen meghatározható, mi is az ésszerű időszak” – mutatott rá. Ezeket a fentebb említett határidőket, amelyek a törvény első változatából hiányoztak, alkotmányossági kifogás elfogadása után sürgősségi kormányrendelettel vezették be. Sükös József szerint a határidőkről szóló vita kissé mesterkélt volt, mert ha egy eljárás normális keretek között zajlik, akkor ezeknél a határidőknél hamarabb befejeződik, ugyanakkor a vádlottak is közrejátszhatnak a bírósági eljárás elhúzódásában.

Figyelni kell a tiltásokra

Az ügyvéd kifejtette, azért sem mindegy, hogy mennyi időre rendelik el a felügyeletet, mert korlátozásokkal, kötelezettségekkel jár arra nézve, aki ellen ezt alkalmazzák. Így az illető személynek kötelezően meg kell jelennie a hatóságok vagy a bíró hívására, és lakhelyváltoztatását azonnal jelentenie kell. „A harmadik kötelező előírás, a felügyelettel megbízott hatóság előtti rendszeres megjelenés az, ahol néha túlkapásokat érzek a hatóságok részéről, amikor elrendelik, hogy valaki kétnaponta jelentkezzen. Olyan személynek, akinek munkahelye, rendszeres elfoglaltsága van, nagyon meg tudják keseríteni az életét” – magyarázta.

Vannak nem kötelező tiltások is, amelyeket az ügy jellegétől, súlyosságától függően foganatosíthatnak a hatósági felügyelet elrendelésekor. Esetenként a gyanúsított vagy vádlott engedély nélkül nem hagyhatja el egy terület határát, a várost vagy az az országot, nem látogathat szórakozóhelyeket, nyilvános rendezvényeket, sporteseményeket. Eltilthatják attól, hogy bizonyos személyekkel – más vádlottak, tanúk, családtagok, szakértők – találkozzon vagy kommunikáljon, kötelezhetik, hogy megjelölje jövedelmi forrásait, orvosi kezelésre, elvonókúrára küldhetik. Ugyanakkor eltilthatják bizonyos szakma gyakorlásától, fegyvertartástól, de akár járművek vezetésétől is. Sükös Józsefnek volt olyan esete, amikor cigaretta- és alkoholcsempészettel gyanúsított személyeket eltiltottak az autóvezetéstől. „Ha egy bíró mindenféle korlátozást bevezet anélkül, hogy odafigyelne az ügy jellegére, az is szülhet vitás helyzeteket. Minden, az egyén szabadságát korlátozó tiltás nagyobb odafigyelést igényel, mert megvan a kockázata, hogy ha az ember nem tartja be ezeket, akár feledékenységből is, akkor visszavonhatják a felügyeletet, és szigorúbb intézkedéssel helyettesíthetik” – hívta fel a figyelmet a az ügyvéd.

Ismét bíróság előtt Rádulyék
Miután az ellenük indult büntetőper tárgyalását az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérésére a Hargita Megyei Törvényszékről a Maros Megyei Törvényszékre helyezték át, első alkalommal idézték meg hétfőre Ráduly Róbert Kálmánt és Szőke Domokost a Maros Megyei Törvényszékre. Csíkszereda tavaly lemondott polgármesterével és hivatali tisztsége gyakorlásától eltiltott alpolgármesterével szemben a hatósági felügyelet meghosszabbítását kérte a vádhatóság, erről dönt ma a törvényszék. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban

Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában

Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában
2026. július 03., péntek

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt

Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt
2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés