
Fotó: Veres Nándor
A legtöbb csíkszeredai csak faipari iskolaként emlegeti a ’70-es évektől működő Venczel József Szakközépiskolát. Mivel a környéken csak itt zajlik faipari képzés, a legtöbb majdani szakember innen kerül ki.
2016. március 14., 17:512016. március 14., 17:51
A tanintézetben kizárólag faipari és erdészeti oktatás folyt a kezdetekben, e szakokat – számos új indítása mellett – a mai napig sikerült megtartania az iskolának: jelenleg egy kilencedikes és egy tizedikes asztalos szakirányú osztály működik itt.
Bálint Gabriella iskolaigazgató elmondta, hogy a statisztikák, illetve a hozzájuk érkező visszajelzések szerint a csíkszéki vállalkozók részéről igencsak nagy igény van a faipari szakot végzett diákokra. Bár a városban megszűntek a nagyobb faipari cégek, a környék kisebb-nagyobb műhelyeiben továbbra is szükség van a jó asztalos szakemberekre – jegyezte meg az igazgató.
Miklós András asztalos oktatómester elmondása szerint egyes diákok a nyolcadik osztály elvégzése után már célirányosan választják az iskola asztalos szakát, hiszen vagy a szüleiknek vagy egy hozzátartozójuknak faipari vállalkozása van. Ott az iskola elvégzése után rögtön munkába is állhatnak, de rajtuk kívül szép számban akadnak olyan tanulók is, akik a képzés alatti szakmai gyakorlatoknak köszönhetően a környék valamelyik asztalos műhelyében kapnak munkát.
A szaktantárgyak főképp a faismeret és a fafeldolgozás köré csoportosulnak. A gyakorlati része az oktatásnak az iskolához tartozó műhelyben történik, ott a kisebb asztalosszerszámoktól kezdve a nagyobb gépeken át számos – a szakma ismeretéhez elengedhetetlen – eszközön megtanulhatnak dolgozni.
„Nem engedjük ki addig cégekhez vagy műhelyekbe szakmai gyakorlatra a diákjainkat, amíg itt nem ismerik meg a műhelyben lévő gépeket. Innen úgy megy dolgozni a diákunk, hogy ha azt mondják neki, hogy álljon a gyalugéphez vagy akármelyik körfűrészhez, tudja, az milyen és hogyan működik” – részletezte az oktatómester. Azt is megjegyezte, hogy a tizenegyedik osztály elvégzése után már kész bútordarabokat és az azokhoz tartozó műszaki rajzot is el tudják készíteni a diákok. „Sőt széket sem kell venni az iskola tantermeibe, hiszen a diákokkal azokat is készítünk a gyakorlatok során” – tette hozzá.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!