Valósággá lesz a keresztények egysége

Krisztusban megtalálni az egységet – ez talán az egyik legfontosabb üzenete a január 21–26. között Csíkszeredában zajló ökumenikus imahétnek. Az idei egyetemes imahét anyagát az indiai keresztények állították össze.

Rédai Botond

2013. január 20., 12:572013. január 20., 12:57

2013. január 20., 15:032013. január 20., 15:03

A keresztények egységéért tartott imahét, amely már több mint százéves múltra tekint vissza, minden évben egy közös témára irányítja a figyelmet, vagyis a keresztények látható egységére, amely kötelezi a Krisztus-hívőket. Ebben az időszakban elsősorban az imára szólítanak fel, Jézus követésére, aki azt kéri az Atyától tanítványai számára, hogy legyenek egyek, hogy a világ hinni tudjon. Az ökumenikus útkeresés célja elsősorban a Krisztus-hívők egysége, és a folytonos imán keresztül valósul meg, mert az egység mindenekelőtt Isten ajándéka.

A magyar történelmi egyházak gyülekezetei egymás templomába, hajlékába látogatva cselekszik azt, ami Jézus vágya volt: „legyetek egyek, miképpen én és atyám egyek vagyunk”. A „Mit kíván tőlünk az Úr?” (Mikeás 6,6–8) mottójú imahét hétfőn az unitárius templomban kezdődik, prédikációt mond Sebestyén Ottó zsögödi római katolikus plébános.

Miről szól az idei imanyolcad?

A 2013-as egyetemes imahét imádságait az indiai keresztények állították össze. Az Indiai Keresztyén Diákmozgalom azzal ünnepelte százéves fennállását, hogy bekapcsolódott az ökumenikus imahét anyagának elkészítésébe, amelyre meghívást nyert az Indiai Katolikus Egyetemi Szövetség és az Indiai Egyházak Ökumenikus Tanácsa is.

Az előkészület során, amikor megvizsgálták az egyetemes imahét jelentőségét, egyetértettek abban, hogy – annak az igazságtalanságnak a környezetében, amelyet a dalitok szenvednek el Indiában és az indiai egyházban – a látható egységért való küzdelem nem választható el a kasztrendszer megszüntetésétől, valamint az egység olyan megélésétől, amelyre a legjobb példát a legszegényebbek adják. A dalitok azt a közösséget alkotják Indiában, akik az úgynevezett „kaszton kívüliek”. Őket érinti legfájdalmasabban a kasztrendszer, amelyben a dalitok közösségére úgy tekintenek, mint amely a legtisztátalanabb s egyben a legszennyezőbb. Így a kasztrendszeren kívül helyezték, s „érinthetetleneknek” kiáltották ki őket.

Hitbeli utazáson vehetünk részt

Az imahét hivatalosan január 20–27. között tart, tehát nyolc napon át. Mindenik napnak külön témája van, ebből adunk egy kis ízelítőt. A nyolc nap témáin keresztül egy igazi hitbeli utazáson vehetünk részt.

Az első nap a párbeszéd és a beszélgetés gyakorlatának fontosságára emlékeztet, amely az elválasztó falak legyőzésének az eszköze.

A második nap a szolidaritásra hívja fel a figyelmet, mint a Krisztus-hívők összetartó ereje.

A harmadik napot a szabadság gondolatának szentelik, illetve az elnyomott közösségek küzdelmére emlékeznek. Ilyenek például az indiai dalitok, akik mindaz ellen tiltakoznak, amely szolgasorban tartja őket.

A negyedik nap a keresztények és a teremtett világ szoros összefüggéséről szól.

Az ötödik napon az emberi barátság és a szeretet bibliai képére fektetik a hangsúlyt.

A hatodik nap a keresztényi életmódot nehezítő akadályokról szól, azaz arról, hogy Istennel járni azt jelenti, átlépni azokat az akadályokat, amelyek megosztják és sértik Isten gyermekeit.

A hetedik nap újfent a szolidaritást helyezi előtérbe: alázatosan járni Istennek azt jelenti, szolidaritásban járni mindazokkal, akik az igazságosságért és a békéért küzdenek.

Az utolsó, nyolcadik nap bibliai textusa az ünneplésről szól. Nem az elért siker ünneplésének értelmében, hanem abban az értelemben, hogy az ünneplés az Istenben és az Isten igazságosságában való reménység jele. Ennek megfelelően az imahét annak a reménységnek a jele, hogy a keresztények egysége egyszer valósággá lesz, akkor és úgy, ahogy az Istennek tetszik.

Az imahét további, csíkszeredai programja

Kedden a csíkzsögödi templomban folytatódik az imalánc, ahol a szónok Tóth Károly evangélikus lelkipásztor lesz. Szerdán a csomortáni katolikus templomba várják a híveket, az istentiszteletet Solymosi Alpár unitárius lelkipásztor tartja. Csütörtökön az evangélikus templomban lesz az imahét következő állomása, itt Darvas-Kozma József katolikus esperes mondja a szentbeszédet. Pénteken a református templomban gyűlnek össze a hívek, Kovács Attila csíksomlyói katolikus plébános hirdeti Isten igéjét. Az imahét utolsó állomása szombaton, január 26-án a Millenniumi templom lesz, a szolgálatot ezúttal Szatmári Ingrid református lelkipásztor végzi. A szentmisék és istentiszteletek kezdési időpontja 18 óra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés