Több mint százan közmunkáznak Csíkszeredában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Szigorú szabályok szerint végeztetik a közmunkát a csíkszeredai városházán: havonta összeállított táblázat alapján, előre megszabott program szerint kötelesek közmunkát végezni a szociális segélyezettek. Ritkán próbálkoznak, hogy kibújjanak a kötelességük alól.

Barabás Hajnal

2017. február 15., 22:352017. február 15., 22:35

Vass Zsuzsanna, a csíkszeredai polgármesteri hivatal szociális osztályának munkatársa elmondta, a szociális segélyezettek általában elvégzik a rájuk kiszabott munkát, bár előfordul néha az is, hogy megpróbálkoznak orvosi igazolások leadásával, hogy kibújjanak a kötelességük alól. Ilyenkor azonban egy későbbi időpontra jegyzik őket elő, így muszáj ledolgozniuk a megszabott közmunkaórákat. Csak abban az esetben mentik fel a munka alól, ha műtéten estek át, kórházba voltak utalva és a kibocsátó papírjukon szerepel, hogy nem végezhetnek fizikai munkát. Ha nem teljesítik a kötelességüket, akkor felfüggesztik a szociális segély folyósítását, három hónap után akár meg is szüntethetik azt, és ezekre rendszeresen akad egy-egy példa – tudtuk meg.

Olyan is előfordult, hogy született a családban még egy gyermek, de azt egy éven át titkolták, hogy a 200 lejes gyermekpénzt ne vonják le a szociális segélyből. Időközben azonban módosult a vonatkozó jogszabály, és már nem számítják be a gyermekpénzt, több más jövedelemmel együtt a segély mértékének megállapításánál.

Csíkszeredában januárban 111 személy részesült a támogatásban, ebben a hónapban 110. Minden családból egy személynek közmunkáznia kell, többnyire ezt a férfiak végzik el. A ledolgozandó órák száma többek között függ a szociális segély mértékétől. Januárban például a 142 lejes segélyért 19 órát kellett ledolgozni, azonban mint megtudtuk, ettől a hónaptól ez megváltozott, és ezentúl 19 óra helyett, valamivel kevesebbet, csak 16 órát kell közmunkázni ugyanennyi segélyért. A városháza munkatársai minden hónapban táblázatot készítenek a segélyezettek számára, színes szövegkiemelővel jelzik, kinek mikor kell dolgoznia. Minden kora reggel a polgármesteri hivatalnál gyülekeznek, ahol kiosztják számukra a feladatokat, többnyire havat lapátolnak, utcák, parkok takarítását végzik el, a borvízkutak környékét rendezik, valamint a városszéli iskolák számára, ha szükséges, tűzifát vágnak vagy egyéb munkákat végeznek. Az elvégezhető közmunkákat minden évben tanácshatározatban szabályozzák.

Hasonló a helyzet vidéken

Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere a téma kapcsán elmondta, szigorúan követik, hogy a munkaköteles szociális segélyezettek elvégzik-e a közmunkát. Ha a hónap végéig nem dolgozzák le a szükséges óraszámot, akkor segélyüket azonnal felfüggesztik. Előfordul ez, de nem gyakran, általában elvégzik a feladatukat. A községben 28 munkaköteles segélyezettet tartanak nyilván.

Csíkszentsimonban 104-en részesülnek szociális segélyben. Mint Kozma István, a község polgármestere megjegyezte, köztük akadnak, akik nem teljesítik a közmunkaórákat vagy más adminisztratív kötelességüket, így novemberben négy, decemberben két, januárban és februárban ismét négy-négy esetben kellett felfüggeszteniük a segélyt. Közülük 5 személynek meg is szüntették a támogatás folyósítását. „Főleg közterületi munkákkal bízzuk meg, például a sáncok kitakarításával, a szemét gyűjtésével, úttöltésekkel, kisebb gödrök betömésével. Igényes munkát azonban nem lehet rájuk bízni, mert többnyire nem tudják elvégezni” – sorolta a községvezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára

Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn

Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn
2026. január 17., szombat

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban

Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban
2026. január 17., szombat

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát

Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét  

Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét   
2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
Hirdetés