
Fotó: Kristó Róbert
Hivatalosan is lezárult a csíkszeredai központi park felújítása. A fél évig tartott munkálatok áfástól 4,2 millió lejbe kerültek, ebből Csíkszereda saját hozzájárulása 68 ezer lej volt, a többit európai uniós és kormánytámogatásokból finanszírozták.
2013. január 29., 18:362013. január 29., 18:36
2013. január 29., 19:102013. január 29., 19:10
Az újságírók „szerencséjére” viszonylag enyhének mondható volt az időjárás (mínusz nyolc fok, szélcsend, napsütés) kedden délben a csíkszeredai központi parkban, ahol kihelyezett sajtótájékoztató keretében zárták le a központi park felújításáról szóló projektet.
„Azt vállaltuk, hogy e hónap végére befejezzük a pályázatot. A tulajdonképpeni munkálatok már decemberre elkészültek, azokat a polgármesteri hivatal leellenőrizte és átvette” – kezdte beszámolóját Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, aki szerint a felújított park „nyárra fog kiteljesedni, hiszen akkor fogják használni az alkalmi színpadot, az ivóvízkutat és a sakkozóasztalt. De jó látni, hogy már télen birtokba vették a játszóteret és a fitneszgépeket.”
Nyolcvan lámpaoszlop
A központi park felújítása 4,2 millió lejbe került, amit európai uniós és kormányalapokból finanszíroztak, Csíkszereda városi költségvetéséből 68 ezer lejt kellett erre fizetni. „Számomra a leglátványosabb beruházás a park új közvilágítása. A korábbi huszonhárom lámpaoszlop helyett nyolcvan, egyenként hetven wattos energiatakarékos lámpát szerelt fel a kivitelező, így a park már közbiztonság és közérzet szempontjából is megfelelő” – mondta el személyes véleményét az alpolgármester.
A kivitelezést elnyerő Garden Proiect Kft. és alvállalkozói – az Ing Service, a Hidrotran és a Start Duo – tavaly nyáron kezdték el a beruházást. A felújítás során kivágtak 49 elöregedett, kiszáradt fát, 319 fán pedig frissítő metszést végeztek. 66 fát ültettek, többek között vörös és erdei fenyőt, nyírfát, szomorúfűzt, hársfát és vérszilvát. Emellett több mint hatszáz virágzó és örökzöld cserje, és közel 50 ezer évelő és hagymás növényt ültettek ki. A Jégpálya negyed felőli részen egy mesterséges tavacskát is kialakítottak, amelybe kilencféle vízi növényt telepítettek. A park területén felújították az ivóvízrendszert, továbbá egy öntözőrendszert is kiépítettek.
„Elvárásainknak megfelel”
A parkban leaszfaltoztak több mint ötezer négyzetméternyi sétálófelületet, 420 négyzetmétert andezit lapokkal, 722 négyzetmétert kockakővel, 232 négyzetmétert pedig gyeprácsos térkővel burkoltak. Az eddigi 66 helyett 101 padot szereltek, a játszófelületet pedig 175 négyzetméterrel bővítették. Emellett a felnőttek számára fitneszgépeket is felszereltek. Az ismeretlen katona szobra mögött egy kis színpadot is kialakítottak, melyet a parkban zajló alkalmi rendezvények során lehet majd használni. „Olyan pályázatot zárunk, ami megfelel az elvárásainknak. Azt kaptuk, amit előzetesen elképzeltünk, egy olyan megújult közterületet, amely a városlakók számára is élvezhető tér lett” – következtetett az alpolgármester.
A parkban jelenleg is zajlik – azaz éppen elakadt – egy majdani kút feltáró próbafúrása, az a beruházás viszont nem része a felújításnak. A fúrással a megbízott cég eddig 108 méter mélységig jutott, ahol egy, a mostani berendezéssel áthatolhatatlan keménységű sziklarétegbe botlott, ezért a folytatáshoz hozni kell egy alkalmasabb felszerelést. Az a céljuk, hogy kétszáz méter mélységig hatoljanak.
Zöldövezet, lakosonként
Csíkszeredában jelenleg egy lakosra 26 négyzetméter zöldövezet jut – Antal Attila szerint –, összehasonlításként Bukarestben ez a szám lakosonként 23 négyzetméter. Legalábbis papíron, ugyanis megbízható források 12 négyzetméteres adatot is említenek. Amúgy több bukaresti kimutatásban zöldövezetnek számolják a băneasai erdőt. Zöldövezetek szempontjából Európában Bécs az egyik „legjobb”: az osztrák fővárosban 120 négyzetméter jut egy lakosra. Az EU-s elvárások szerint idénre minden uniós tagállamban el kellett érni a 26 négyzetméter/lakos zöldövezet-mennyiséget.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!