„Hídemberekre ma is szükségünk van” – mondta Szarka Gábor konzul a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért és a budapesti Márton Áron Társaság szervezésében hétvégén Csíkszentdomokoson tartott kétnapos konferencia nyitó perceiben. Márton Áron születésnapja előestéjén szülőfalujában, a róla elnevezett iskolában találkoztak azok a történészek, akik korát, nemzet- és egyházmegtartó szerepét kutatják; sorstársai, egykori tanítványai, munkatársai és érdeklődők.
2012. augusztus 26., 18:072012. augusztus 26., 18:07
2012. augusztus 26., 18:492012. augusztus 26., 18:49
„A Márton Áron-i igényesség és egyszerűség” jegyében tartott szakmai fórum előadói, meghívottjai – amint azt remélték a főszervezők, Lázár Csilla magyar–angol szakos tanár, múzeumalapító és Soós Károly (Budapest) teológus, a budapesti Márton Áron Társaság vezetője – számos újdonsággal szolgáltak. Nagy érdemük, hogy az első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal összehívott szakmai fórum megszólította a téma iránt érdeklődőket, kiváló alkalmat biztosítva a találkozásra, tapasztalatcserére is.
Két főpásztor, dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, illetve dr. Várszegi Asztrik OSB pannonhalmi főapát, c. püspök levélben üdvözölte a konferencia résztvevőit. Jakubinyi érsek kifejezte reményét: „Minél jobban megismerjük Isten Szolgája Márton Áron püspök erkölcsi, szellemi és nemzeti nagyságát, annál inkább előmozdítjuk boldoggá avatását is.”
A legendás hírű főpásztor halála óta felnőtt egy fiatal történésznemzedék, tehetségesek, elmélyülten kutatnak – derült ki a Márton Áron-kutatás eredményei, aktuális kérdései és feladatai című rendezvényen. Bukarest, Budapest, Moszkva, Róma, Bologna, Kolozsvár – csak néhány azon városok közül, ahonnan megszólaltak a nép- és egyházvezető életművének tudósai. Dr. Seres Attila történész például, aki Márton Áron püspökségének korai éveihez kapcsolódó forrásmunkák közlője, Moszkvából Skypen-n jelentkezett be, és ugyanígy követte a konferencia munkálatait.
Kiemelt érdeklődés kísérte Stefano Bottoni (Bologna–Budapest) történész Márton Áronnak 1945 után betöltött társadalmi és egyházvezetői szerepvállalását korszakoló előadását.
Döbbenetes adatokkal szolgált Denisa Bodeanu történész, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács levéltárának kutatója. Közel 240 kötetet, majdnem 80 000 oldalt tesz ki a Márton Áron informátori megfigyelési dossziéja.
Msgr. dr. Kovács Gergely, Márton Áron szentté avatási perének posztulátora megvilágította a szentté avatási eljárás folyamatát.
A még élő kortársak, az idősödő papok a szóbeli történetkutatás nagyon fontos adatközlői lehetnek – hangzott el a fórumokon. Ízelítőt hallhattunk egykori tanítványai, munkatársai: Berszán Lajos, Csató Béla, Jakab Gábor, prof. dr. Vencser László, valamint Csíki Dénes emlékeiből. Sokan fájlalják, hogy nem maradt korabeli mozgókép Márton Áronról. Egy igazán ritkaságszámba menő, négyperces felvételt mutatott be Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató, amelyet Bács Lajos zeneszerző készített a sepsibükszádi bérmálás alkalmával.
A hétvégi szellemi műhely arra vállalkozott, hogy a hosszú évek kutatási eredményeit Isten oltára elé tegye, hogy minél inkább közkinccsé váljon. Ne csak emlékezzünk, mintául szolgáljon Áron püspök!
A háromnapos eseménysorozaton néptáncosok, gazdálkodók, helyi lakosok és városi látogatók találkoznak, hogy együtt elevenítsék fel a régi idők kaszáló hangulatát.
Helikopterrel jött Székelyföldre pénteken Ion Țiriac, Románia legismertebb sport- és üzletembere, aki jégpályákat nézett meg, valamint az utánpótlás-jégkorongról is tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy Zsögödben Lénárd András üzletemberrel is találkozott.
Fakivágásra készülnek Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának székelye körül, az érintett szakaszon útlezárásra kell számítani július 14-én, hétfőn.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
szóljon hozzá!