
Fotó: Kristó Róbert
Az elmúlt hét végén újabb fákat, többnyire ezüstfenyőket vágtak ki Csíkszereda központjában, a Csíki Játékszín közelében, ahol a közterek felújítása során parkoló készül. Van, aki tiltakozik, a környezetvédők szerint jobban meg kellene gondolni a fakivágást.
2012. augusztus 13., 17:572012. augusztus 13., 17:57
2012. augusztus 14., 07:592012. augusztus 14., 07:59
Tizenhat fenyő tűnt el Csíkszeredában a Temesvári sugárútról a hét végén. A Csíki Játékszín előtt az utca közepén kialakított zöldövezetet díszítő fasor nagy részét kivágták, csak négy fa maradt. Antal Attila alpolgármester szerint a fák kivágására azért volt szükség, mert az integrált városfejlesztési terv keretében készülő köztérfelújítás projektjében ezen a szakaszon parkoló építése szerepel. Hozzátette, a pályázat előírja megfelelő számú parkolóhely kialakítása szükséges a felújítás során, ezek a fák pedig már tavasszal ki voltak bélyegezve.
Azt is megtudtuk, a terveket úgy igyekeztek módosítani, hogy minél kevesebb fát kelljen kivágni, így az utca távolabbi szakaszán, a Romtelecom épülete előtt a legtöbb ezüstfenyő meg is maradt. A Csíki Játékszín előtti szakaszon egyébként 22–23 autó számára lesz parkolóhely, az úttest másik, park felőli oldalán is parkolóhelyeket alakítanak ki.
A tiltakozás utólag jött
„Ébresztő Csíkszereda! Mindjárt alig marad fa a város központjában!” – írta egy olvasónk a történtekre reagálva. „A lakosok véleményét kikérték-e? Hol vannak a Zöldek? Miért nem szerveznek valamiféle ellenállást? Lehet, hogy 50 év múlva árnyas fák alatt sétál az eljövendő generáció, de addig? Mi maradt, és mi emlékeztet a régi Csíkszeredára, polgármester urak? Kinek érdeke, hogy minél kevesebb zöldfelület és fa maradjon, de nőjön a szürke, ronda, monoton kőburkolat? Hol vannak a virágágyások, ami mindig széppé és üdévé tette ezt a várost?” – sorolta a kérdéseket csíkszeredai olvasónk.
Tény, hogy a fák kivágása hétvégén történt, kevesen vették észre, előzetes tiltakozás nem volt. A környezetvédők viszont nem értenek egyet a megoldással. Csonta László, a Zöld SzékelyFöld Egyesület elnöke szerint túl azon, hogy korábban a fák egy része elképzelés nélkül volt ültetve, most inkább átesünk a ló túlsó oldalára. Úgy vélte, meg lehetne keresni a közös megoldásokat, mert túl egyszerűek lettek ezek a fakivágások. Szerinte jobban oda kellene figyelni arra is, hogy létezik madárvilág, hogy ezek a vágások késő ősszel vagy tavasszal történjenek.
„Nem értek egyet ezzel. Ilyen időjárási körülmények között, amikor Csíkszeredában is 35 fok volt, a fák kivágását jól meg kellene gondolni, mert árnyékot adnak, befolyásolják az éghajlatot, a hőmérsékletet. Nem megoldás az, hogy újakat ültetünk” – vélekedett Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány igazgatója. Szerinte az ilyen mértékű fakivágások esetén sokkal több zöldövezet kellett volna a Szabadság térre is, amúgy sem áll jól a város a zöldövezeteket tekintve. „Remélem, a központi parkban a felújításkor nem lesz sok fa kivágva. Azt szakember meg tudja állapítani, hogy melyik fa beteg, csak azokat szabadna kivágni” – tette hozzá.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!