
Noha az idei szűrési kampány még nem ért véget, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy elenyésző számú kevésvérűségben szenvedő lovat kell vágóhídra szállítani Hargita megyében. Az illetékesek szerint a betegségek száma csökkenő tendenciát mutatott az elmúlt években. Ehhez hozzájárul az is, hogy a kényszerlevágások után megfelelő kárpótlásban részesülnek a tulajdonosok.
2014. március 11., 19:182014. március 11., 19:18
2014. március 11., 20:012014. március 11., 20:01
„Kimondottan jó hírnek számít, hogy az eddig leszállított 9400 vérmintából mindössze két esetben állapítottunk meg kevésvérűséget” – tájékoztatott Ladó Zsolt. A Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője szerint ez az adat pozitív fejleménynek számít, hiszen tavaly még harminc beteg egyedet regisztráltak a mintegy 16 ezres állományból. „Reményeink szerint ebben az évben a tavalyihoz képest sokkal kevesebb esetünk lesz” – fogalmazott az igazgató, aki arra is emlékeztetett, két évvel ezelőtt még félszáz beteg lovat kellett vágóhídra vinni a megyében.
Tavasz előtt kell megelőzni a betegséget
Ladó hangsúlyozta, nem véletlenszerű a szűrési kampány időzítése. „Főleg a rovarok által terjesztett betegségről van szó, ezért inkább tavasz előtt kell visszaszorítani a beteg állatok számát” – nyomatékosított. Az igazgató szerint a pozitív fejlemények az állandó szűrés mellett a tulajdonosok hozzáállásának is tulajdoníthatók, hiszen a gazdák megértették, hogy beteg állatot nem lehet a gazdaságokban tartani, jobb minél előtt megszüntetni a gócpontokat.
Napirenden vannak a kártérítések kifizetésével
Mint ismeretes, a fertőzött lovak piaci értékét a prefektusi hivatal által létrehozott bizottság állapítja meg, a kártalanítást legtöbb kilencven nap után kapják meg az érintettek. „Napirenden vagyunk az ezzel kapcsolatos kifizetésekkel” – fogalmazott Ladó. Az intézményvezető úgy értékelte, a betegség visszaszorítása annak is tulajdonítható, hogy a beteg állatok tulajdonosai kivétel nélkül megkapták a kártérítést. „Jó pár évvel ezelőtt csúszások voltak a kifizetésekben, ezért a gazdák nem szívesen váltak meg lovaiktól, így maradtak gócpontok. Mára sokat változott a helyzet, a tulajdonosok piaci áron kapnak kártérítést, így egészséges állatokat vásárolhatnak a levágottak helyett” – magyarázta az illetékes. Az állat-egészségügyi hatóság vezetőjétől azt is megtudtuk, a rendőrséggel kötött egyezmény alapján a forgalmi csomópontoknál és a megyehatárokon rendszeresen ellenőrzik az állatszállítmányokat. „A törvénytelen állatmozgások visszaszorításával is kézben tudjuk tartani ezt a betegséget” – jelentette ki az igazgató.
Mi a fertőző kevésvérűség?
Az egypatások (ló, szamár, öszvér) kevésvérűsége fertőző, többnyire idült, vérszegénységgel, gyengeséggel, ödémaképződéssel járó betegség, amely akár már heveny szakaszában az állat elhullásához vezethet. A betegség a fertőzött vér által terjed, főleg rovarok (legyek, lódarazsak, szúnyogok, kullancsok) terjesztik, megfertőzik az egészséges állományt is. Fertőzés előfordulhat fedeztetés, valamint állatorvosi beavatkozások (pl. tömegoltások) során is, amennyiben nem tartják be a megfelelő higiénés előírásokat. A fertőzött állat élete végéig hordozza a vírust, ezért környezetére állandó veszélyt jelent.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!