A csíkszeredai Kalász lakótelepi köztemetőben a sírok között nagyon elnőtt a fű – jelezte egyik olvasónk. Mint kiderült, a temető karbantartója két hétig pihenőszabadságát töltötte, és ezalatt nem volt helyettese, aki lekaszálja a füvet, illetve összetakarítsa a gyomot és a szemetet. A csíkszeredai önkormányzat alkalmazottja kedden látott újra hozzá, hogy rendbe tegye a temetőt.
2014. augusztus 19., 16:082014. augusztus 19., 16:08
2014. augusztus 19., 16:322014. augusztus 19., 16:32
A Kalász lakótelepi temető kaviccsal szórt sétányai mentén kevésbé, inkább a sírhelyek között nőtt meg jelentősen a fű. Egyik olvasónk arról panaszkodott, hogy nehezen tudta megközelíteni elhunyt hozzátartozójának sírját a nagy fű miatt. Ottjártunkkor a temető karbantartója éppen az összegyűjtött gyomot dobta be a kihelyezett konténerbe.
Egyedül nem győzi a munkát
Csilip Albert a csíkszeredai polgármesteri hivatal alkalmazottjaként egyedül végzi el a temető körüli teendőket, többek között neki kell összeszednie a szemetet, kitakarítania a ravatalozót, lekaszálnia a füvet, télen pedig ellapátolnia a havat. Temetéseken is be szokott segíteni az adódó kétkezi munkákba. „Kétszer kaszáltam le a füvet az egész temetőben, aztán elmentem szabadságra, és nem volt, aki helyettesítsen” – válaszolta érdeklődésünkre a temetőőr. Mint mondta, nemsokára hozzáfog a sírok közötti részek lekaszálásához. Legalább két hét kell, hogy a tizenhárom hektáros területet letakarítsa. „Egyedül vagyok, és alig győzőm a munkát” – fogalmazott Csilip.
Letörték a vízcsapot
A temetőben lévő vízkutak csapjait nemrég cserélték ki, viszont a hétvégén valakik a ravatalozóhoz közel eső kút csapját letörték. „Telefonáltak nekem, hogy folyik a víz, ide kellett jönnöm és elzárjam az aknából a vízcsapot. Így egyelőre ez a vízkút nem működik. Jeleztem ezt a városházának, remélem, nemsokára kijavítják” – magyarázta a temetőőr. Egyébként összesen hat vízkút van a temetőben.
Rodica Ţiriac, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal adó- és illetékosztályának vezetője elmondta, az önkormányzat által működtetett temető éves karbantartási díja 26 lej azoknak, akik sírhelyet bérelnek.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!