
Kosztolányi Dezső regényének, az Édes Annának a színpadi változatát mutatta be péntek este a Csíki Játékszín. Legközelebb október 10-én, pénteken 19 órától a Hamlet bérletesek láthatják az előadást.
2014. október 06., 09:092014. október 06., 09:09
2014. október 06., 09:222014. október 06., 09:22
Kosztolányi Dezső regénye az első világháború utáni viharos időszakot eleveníti fel. A világégést követően gyorsan következnek be rendszerváltások, az Őszirózsás forradalmat hamar leváltja a Tanácsköztársaság, 1919 augusztusában már Kun Béla menekül és Budapestet megszállják a románok.
A történet a kommunista vezér menekülésétől kezdődően veszi fel a fonalat. Egy hivatalnok, Vizy Kornél (Veress Albert) és felesége, Vizy Angéla (Bartalis Gabriella) felszusszanhat, hisz a vörös uralomnak befellegzett. A házmesterük is, az „egykori” Ficsor elvtárs (Vass Csaba) lemond az aktivista szerepéről és ismét kénytelen őket kiszolgálni. Hogy az előző rendszerben elkövetett bűneit feledtetni tudja, megígéri, hogy egy jó cselédet szerez a házhoz, tudniillik Vizyéknek az ilyesmiben nem volt eddig szerencséje. Beprotezsálja hozzájuk rokonát, Édes Annát (Czikó Julianna). Anna be is vált, a cselédek mintapéldánya lett, olyannyira, hogy a háziasszonynak irigylői is akadnak. Sőt amikor bekövetkezik Anna életében a pillanat, hogy valaki megkéri a kezét, az úrnője nem akarja elengedni, meggyőzi, hogy maradjon. Anna sohasem a szavak embere, hanem a tetteké. Alázatos, nem önző, sokat elvisel, de lélekben neki is egy idő után betelik a pohár, főleg, hogy a Vizyéknél ideiglenesen lakó Patikárius Jancsi (Bende Sándor) meg is becsteleníti: egy szilveszteréjszakán megöli a munkaadóit.
Regényízű előadás
Kosztolányi regényének hiteles színházi változatát készítette el Lendvai Zoltán rendező, a szövegen nem módosított, persze tömörítenie kellett. Ezért vonta be a narrátort (Keresztes Szabolcs), aki a regényből idézve kötötte össze az egyes jeleneteket, illetve pörgette fel olykor az események sorozatát. Ötletes választásnak bizonyult ez a rendezői megoldás, mivel általa meg tudtuk érteni Kosztolányi társadalomkritikáját. A regényíró nem magasröptű gondolatokkal vázolja a korszellemet, hanem az eszmék lecsapódnak a társadalmi rétegek képviselőin.
A szélsőséges véleménytől kezdve az alkalmazható megoldásig mindent megtudhatunk, ami az úr-cseléd kapcsolatra vonatkozik. Az utóbbit fogalmazta meg például Moviszter doktor (Lőrincz András Ernő), akit legtöbb irodalomkritikus Kosztolányi szócsövének tart, és aki szerint bár a cselédet nem érdemes konkrétan egyenrangú félként kezelni az úrral és vele egy asztalhoz ültetni, lélekben ezt meg kell és meg is lehet vele tenni.
Kiváló volt a szereposztás, Czikó Julianna meg tudta idézni a múlt század elején élő cselédlányt, a Vizy házaspár parttalan vitáinak abszurditása is érthetővé vált Bartalis Gabriella és Veress Albert által.
Többletnek számít, hogy a rendező egy kicsit bevonta a húszas évek hangulatát, érzékeltetve a dzsesszzene és a varietészínház hódításait, a korabeli budapesti szórakozóhelyekben zajló mulatozást, becsempészve zenés-táncos jeleneteket az amúgy a mű által megkövetelt prózai alapokra épülő előadásba. A románok budapesti bevonulását is érdekesen oldotta meg egy táncos jelenet segítségével.
Nem kell indokot keresni
Lendvai sem próbál választ adni Anna cselekedetére, állítólag nem is érdemes választ keresni, hiszen a regény szerzője osztotta Ferenczi Sándornak a kriminológia és a pszichoanalízis kapcsolatára vonatkozó elemzését, miszerint: „A bűntettesek tudatos bemondása és a bűncselekmények ténykörülményének még oly beható megállapítása sem fogja soha kielégítő magyarázatát adni annak, miért kellett annak az egyénnek az adott helyzetben azt a cselekedetet elkövetnie. A külső körülmények a tettet igen sokszor egyáltalán nem indokolják, a tettes pedig – ha őszinte – be kell hogy vallja, hogy tulajdonképpen maga se tudja, mi vitte rá a tett elkövetésére, legtöbbször azonban nem őszinte még önmagával szemben sem, és utólagosan keres és talál magyarázatokat alapjában értelmetlen és lelkileg indokolatlannak látszó viselkedésére, vagyis racionalizálja azt, ami irracionális”.
Szereposztás:
Édes Anna: Czikó Juliánna
Vizy Kornél: Veress Albert
Vizyné, Angéla: Bartalis Gabriella
Patikárius Jancsi: Bende Sándor
Narrátor: Keresztes Szabolcs
További szereplők: Bilibók Attila, Dálnoky Csilla, Fekete Bernadetta, Lőrincz András Ernő, Majoros Erika Rozália, Pap Tibor, Puskás László, Ráduly Beáta, Vass Csaba, Zsigmond Éva Beáta
Rendező: Lendvai Zoltán
Díszlettervező: Sántha Borcsa
Jelmeztervező: Sántha Borcsa
Színpadra alkalmazta: Lendvai Zoltán
Az előadás hossza kb. 150 perc (1 szünettel).
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!