Aki pásztorbotokra, guzsalyokra faragta a motívumkincset

Csiszér Imre bácsi csíkszeredai tömbházlakásában egyszerre érezheti magát műhelyben és kiállítóteremben a látogató – az általa faragott pásztorbotok, guzsalyok, a rajzokon, metszeteken megörökített népi motívumok, az egykori feladatlapokhoz felhasznált linómetszetek sokasága árulkodik arról a munkáról, amelyeket a tanítás mellett évtizedeken át szakmai elhivatottsággal, alázattal, elszántsággal, de ugyanakkor kedvtelésből végzett.

A 78. évet töltött nyugalmazott tanító Csíkpálfalván született, iskolai évei után pedig a tanítóképzőben tanult tovább. A rajz volt az egyik szenvedélye, és ez végigkísérte élete folyamán.

„A rajz iránti szeretet meghatározó volt számomra, a szabadidő hasznos, örömteli eltöltését jelentette. Igyekeztem ezen a vonalon kibontakozni – mellőztem minden szervezetet romboló szórakozási lehetőséget –, ez a katonaságnál is megmutatkozott, és értékelték később is, az iskolán kívüli tevékenység során. A rajztanítás módszerére vonatkozó lehetőségeket kibontakoztattam, igyekeztem megtanítani akvarell, vízfesték, használatával a természet utáni rajzolás lehetőségét, megközelítési módját” – mesélte. Hosszú ideig Csíkszentkirályon tanított, és ott kezdte el a különböző használati tárgyak, eszközök gyűjtését.

Néprajzi gyűjtemény

„Szemléltető eszközöket nem tudott az iskola biztosítani, így a gyermekek érdeklődését nehéz volt fenntartani. Ezért én a gyermekeket kértem meg, hogy különböző tárgyakat hozzanak, de egyik napról a másikra megtelt minden, így kikerültek egy fásszínbe. Csíkszentkirályi emberek használati tárgyait, kovácsmesterség, kő- és fafaragás, szövés, fonás, csempegyártás eszközeit, szerszámait gyűjtöttem össze. Az összes állványt, tartórészeket asztalosokkal ácsoltuk össze a helyi szövetkezeti műhelyben, délutántól késő estig, miután délelőtt tanítottam. A konzerválásra szoruló tárgyakat hazahoztam, a kút mellett megpucoltam, vagy levittem a Tiva patakába, beleálltam térdig a vízbe, és a kályhacsempékről is lemostuk a mészrétegeket, amelyek évek alatt bevonták. Néprajzi köteteket tanulmányoztam, szakkönyveket, kartotékrendszert vezettem a munkáimról. A fényképezést nem tudtam megvalósítani anyagi lehetőségek hiányában, de a kartotéklapok hátuljára a tárgyakat lerajzoltam kis méretben” – emlékezett.

Az 1960-as évek végén kezdte a gyűjtést, később Kovács Dénessel közösen a Csíkszentkirályi keresztszemesek című kiadványt is megjelentették. A néprajzi gyűjtemény létrehozásával párhuzamosan a fafaragók, szűcsök, szövők, asztalosok, bútorfestők, csempekészítők termékein található min­tákat is lerajzolta, szekercék, fejszék, bárdok díszítőmintáit gyűjtötte össze.

Szintén csíkszentkirályi évei alatt, ahol 28 évet tanított, kezdte el a diákoknak szánt feladatlapok rajzolását. „1970-ben kezdték el Magyarországon az iskolai feladatlapok használatát, 5 évvel később itt a Tanulók Háza és a tanfelügyelőség közreműködésével stencillel (kézi eljárás) sokszorosították ezeket az első osztályosoknak a betűtanítás alkalmazására. Én már a 12. megrendelő voltam, és a lapok kivitelezése gyenge, a szövegértelmezés nehézkes volt, a képek elmosódtak és alig látszottak. A gyermekek folyton kérdezgettek, nem tudták, mit írjanak. Akkor jött a gondolat, hogy valamit tenni kell, mert a pénzt elkértem a szülőktől a munkalapokra, s nem mondhattam hogy melléfogtunk. Hazajöttem, felvettem a linóleumot a folyosóról, az esernyőt összekötő szálakból vésőt készítettem, kezdtem rajzolni a mintákat. Olyan jól sikerült, hogy egy évig naponta húsz-huszonöt ilyen metszetet kellett készítenem. Év végére rájöttem, lehetetlen ezt így folytatni, vettem a laskanyújtót, a metszeteket vékony lemezre ragasztottam, piros és kék tintával végeztem a lehúzásokat. Majd felvettem egy nyomdászmesterrel a kapcsolatot, ő elkészítette a sokszorosítót. Nyolc munkafüzetet készítettem, tizenkét kirakós játékot a gyermekeknek, a sokszorosítóval hat másodperc alatt le tudtam húzni egy munkalapot” – mesélte.

Tárgyakra faragott motívumok

Több ezer linómetszet felhasználásával matematikai – szorzótáblát, osztótáblát, a négy alapműveletet játékos módon bemutató –, illetve irodalmi feladatlapok készültek Imre bácsi műhelyében 1-4. osztályosok és óvodások számára, amelyeket éveken át használtak a pedagógusok fejlesztve a diákok képességeit és készségeit. Csíkszentkirályról 1988-ban kellett távoznia, miután a gyermeklétszám csökkenésével megszűnt az állása, ezután Csobotfalván tanított tovább. Közben elhatározta, hogy az általa összegyűjtött motívumkincset tárgyakon is megjeleníti.

„1954-ben jelent meg a Kovács Dénes által gyűjtött, botok, guzsalyok, szalagmintáit tartalmazó kiadvány, 1971-ben a csíkszeredai múzeum adott egy füzetet, amelyben több mint 120 szalagdísz látható. Ennek a gyakorlatba ültetését a környezetben sehol sem láttam. Hogy én a kiállításokon ne csak ugyanazt a székely faragott széket, asztalt vagy sulykot lássam, vagy vigyem, elhatároztam, hogy ezt a Csíkszentdomokostól Kászonig ismert mintakincsünket, amely a guzsalyokon és a botokon rajta volt, most én visszaadom” – emlékezett.

Nyugdíjas éveiben kezdett faragni, az erdőt járva pásztorbotnak alkalmas nyersanyagot gyűjtött. „A munkafolyamat a beszerzéssel kezdődött, jártam az erdőt, 15–20 botot nyestem, hazahoztam. A nyersanyagot aznap konzerválni kellett, mert ha egy napot hagytam, megtapasztaltam, hogy beráncosodott, repedezett, hasznavehetetlen külsőt kölcsönzött a fának. Ezeken, amelyeket megfaragtam, sehol egy repedés nincs, mindenik szép állapotban van” – említette.

Nyolcszáz botot faragott, négyezer szalagmintát vitt fel ezekre. A botok fejrészén a szekercék, balták, fejszék díszítésének mintakincsét és a turáni-ma­gyar ornamentikát is használta, a gömbös gúlát, a fürtös, a virágos-kosaras, a kerekes díszeket, a középső részeken pedig népi mesterek termékein található mintákat. A guzsalytalpakon főleg a csíki motívumkincset jelenített meg.

A Jóisten ajándéka

Csiszér Imre már nyolc éve nem farag, ezt a munkát az aktív pihenés váltotta fel, a természetben való gyönyörködés, elmélkedés – mint mondja, ennél jobb lehetősége az embernek nyugdíjasként nincs. „Mikor kimegyek a természetbe, a természet vonzásában ott a szépség, a jóság, a béke, a nyugalom, a türelem, nincs ennél szebb az életben. Azt mondom, hogy megérte ezt csinálni, szeretettel, nem érdekből végeztem. Értékelvű munka volt, ez tartott fenn, és ez tart fenn ma is. A Jóistennek hálát adok, hogy ezt meg tudtam valósítani, ez az ő ajándéka, semmi sem az enyém” – zárta a beszélgetést.