Hirdetés
Hirdetés

Csak idő kérdése volt, hogy több Hargita megyei tanintézetben is bevezessék az elektronikus osztálynaplót

•  Fotó: Jakab Mónika

Fotó: Jakab Mónika

Újabb négy iskola vállalta Hargita megyében, hogy ettől a tanévtől kezdve kísérleti jelleggel bevezeti az elektronikus osztálynaplót, köztük a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium is. Így összesen 13 tanintézetben jegyzik majd digitálisan a diákok teljesítményét, hiányzásait, amit a szülők is valós időben követhetnek.

Barabás Hajnal

2023. szeptember 20., 21:132023. szeptember 20., 21:13

Már tavaly is pozitívak voltak a visszajelzések az e-naplóval kapcsolatban, hasznosnak találták a kezdeményezést mind a tanárok, mind a szülők és a diákok. Ebben a tanévben

újabb négy Hargita megyei iskola vállalta, hogy kísérleti jelleggel bevezeti a digitális naplót, köztük a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium.

Markó Ilona, a főgimnázium igazgatója megkeresésünkre elmondta: a nyár folyamán azon dolgoztak, hogy megtalálják a számukra megfelelő alkalmazást és szolgáltatót az elektronikus napló működtetéséhez, és úgy érzi, ez sikerült. Így ebben a tanévben náluk is bevezették a digitális osztálynaplót, amely nagyon hasznosnak ígérkezik.

Idézet
Az alkalmazáson keresztül értesítést kaphat a szülő minden beírt hiányzásról, minden beírt jegyről, a szülőértekezletekről.

korábban írtuk

Több Hargita megyei tanintézet is nyitott a digitális napló bevezetésére
Több Hargita megyei tanintézet is nyitott a digitális napló bevezetésére

Pozitívak a visszajelzések a tavaly kísérleti jelleggel elindított digitális osztálynapló bevezetéséről. Az új tanévtől kezdve Hargita megyében, a korábbi két iskola mellett további hét iskola csatlakozott a projekthez.

Ugyanakkor a tanárnak lehetősége van arra is, hogy minősítse a diák tevékenységét, mennyire volt aktív az órán: egy kattintással kiválaszthatja a megfelelő ikont, hogy aktív, inaktív, vagy még javíthat a magatartásán, a hozzáállásán. Ez a funkció is hasznos. Továbbá a késéseket is számon lehet tartani az e-naplóban, a belső rendszabályzatunk értelmében ugyanis három késés után hiányzást írnak be a diáknak” – magyarázta a tanintézet vezetője.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Hozzátette, ebbe a digitális naplóba az adatokat a Romániai Integrált Informatikai Rendszerből (SIIR) vették át, így nem kellett külön bevezetni a diákok névsorát, és egyéb adatokat, mindössze annyival kellett kiegészíteni, hogy melyik osztályban melyik tanár tanít és hány órát.

Idézet
A kollégák lelkesek, most ismerkednek a működésével, de elmondható, hogy nagyon könnyű használni az alkalmazást, és a diákok is elfogadják, mert ők már a digitális érában élnek, tudják, hogy ez a jövő, csak idő kérdése volt, hogy bevezessük”

– jegyezte meg az igazgató.

Hirdetés

Tőle tudjuk, az is előnye ennek a rendszernek, hogy a tanárok csak a saját osztályaik és tantárgyaik adatait látják, a más tanárok által adott jegyeket nem.

Az osztályfőnök is csak a saját osztálya adataihoz fér hozzá, az igazgatóságnak viszont az egész iskolára rálátása van.

korábban írtuk

Egyelőre csak kísérleti projekt a digitális osztálynapló
Egyelőre csak kísérleti projekt a digitális osztálynapló

Az elektronikus osztálynapló segítségével a szülők naprakészen követhetik gyermekeik tanulmányi eredményeit, hiányzásait, akár a telefonjukról is. Maros megyében kettő, Hargita megyében három iskola kérte az e-napló bevezetését.

Ha szükség van rá, tudnak javítani, korrigálni benne, ugyanakkor a szülők és a diákok nemsokára megkapják a belépő kódjaikat. A tanulók szintén csak a saját profiljuk adataihoz férhetnek hozzá, ezt a profilt látják a szüleik is, például az osztálytársaik jegyeit már nem követhetik az applikációban. „Bizakodó vagyok, hogy jól fog működni, és ha beválik, akkor jövőben is szeretnénk használni.

Idézet
Ha sikerül tartani négy éven át, akkor az e-naplóból anyakönyvi kivonatokat is tudunk majd generálni, ez a titkárság munkáját is megkönnyítené, összességében mindenkiét, az igazgatóságét, tanárokét, osztályfőnökökét”

– osztotta meg.

•  Fotó: Pixabay.com Galéria

Fotó: Pixabay.com

Hargita megyében egyébként összesen tizenhárom iskola kérte az oktatási minisztériumtól, hogy kísérleti jelleggel bevezethesse vagy tovább használhassa az e-naplót. Mint Kajtár Csabától, Hargita megye intézménymenedzsmentért felelős tanfelügyelőjétől megtudtuk,

az új tanévtől négy iskola csatlakozott ahhoz a kilenc iskolához, amelyek már korábban bevezették a rendszert.

„A minisztériumnak is az a célja, hogy fokozatosan minden iskolába bevezessék az elektronikus osztálynaplót” – jegyezte meg az illetékes. Csakhogy egyelőre, mivel az iskoláknak saját költségvetésükből kellene finanszírozniuk a szolgáltatást, nem minden tanintézet vállalja. Idén a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium mellett a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban, a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában, valamint a nagygalambfalvi Kányádi Sándor Általános Iskolában vezették be az e-naplót.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés