Fotó: Balogh Csilla
Ahogy feltűnt a csíksomlyói kegytemplom a távolból, úgy érzékenyült el a cél látványától Balogh Csilla és társa, akik Budapestről gyalog tették meg az utat a pünkösdi búcsúra. A gyalogos zarándoklatuk 20 napon át tartott, és tele volt megható élményekkel.
2024. május 17., 19:382024. május 17., 19:38
2024. május 17., 19:402024. május 17., 19:40
„Édes Istenem, köszönöm!” – ez volt az első gondolata Balogh Csillának, amikor előtűnt a látóhatáron Csíksomlyó kegytemploma. A Budapestről gyalogúton érkező zarándok a Székelyhonnak elmesélte, hogy
Úgy érezte, hogy mindent megkaptak az úton, amire szükségük volt: azt a sok jót és nagy szeretetet az emberektől.
Hárman indultak útnak, hogy gyalog tegyék meg a közel 750 kilométeres távot Budapestről Csíksomlyóig, és élményekkel gazdagon éljék át a pünkösdi búcsús zarándoklatot. Nem terveztek előre, mindeddig minden célállomásukon találtak szállást és ételt.
Fotó: Balogh Csilla
A Marosvásárhely utáni szakaszon kitérőket is tettek Énlakára, Sükőre, és Csíkcsicsóba. Végül innen érkeztek be Csíksomlyóra. Kezdetben hárman indultak útnak, időközben azonban Parai Istvánnak személyes okokból haza kellett utaznia Magyarországra, így ketten folytatták az utat Ozsváth Ferenccel.
Fotó: Balogh Csilla
Szálláshelyeikről szalonnával, pálinkával, főtt tojással, minden földi jóval megtraktálva indították őket útnak. Kolozsvár után az egyik román településen pedig
Fotó: Balogh Csilla
Gyulakután például a Gábor-cigányok tömték tele a kezüket enni és innivalóval, még pénzt, szállást, és szállítást is felajánlottak számukra.
Székelyföldet pedig Balogh Csilla egyszerűen csak tündérországnak nevezte: mint fogalmazott,
Udvarhelyszéken medvét is láttak a szálláshelyüktől nem messze. Szentegyháza után, a Mária-úton voltak olyan erdős szakaszok, ahol nagy medvenyomokat láttak, ezeken a helyeken végig síppal, kiabálva haladtak át.
Fotó: Balogh Csilla
Csíkszeredába csütörtökön érkeztek meg, majd Csíkcsicsóba is elmentek, mivel a „lábukban volt a menés”. Éjszakára itt szálltak meg, pénteken pedig visszatértek Csíksomlyóra. Itt több százezer zarándokkal együtt vesznek részt a pünkösdi búcsús szentmisén.
– összegzett a budapesti zarándok.
Súlyos károkat okozott a kedd esti vihar Tusnádfürdőn: hatalmas széllel és esővel csapott le a fürdővárosra alig néhány perccel azután, hogy a Ro-Alert rendszeren keresztül riasztás érkezett.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga kódú figyelmeztetést adott ki július 9-ére, 12 és 22 óra között. A viharos időjárás az ország számos megyéje között Hargita és Kovászna megyét is érinti, Maros megyére az enyhébb, sárga kód érvényes.
Egy aktuális tragédiát lovagolt meg egy újrahasznosított videóval a Medveles Erdélyben-Gyergyószentmiklóson Facebook-oldal, amelyről mi is hírt adtunk.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szerda reggel 7 óra 38 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
Jelentős, legalább 12 százalékos áremelkedés várható az új építésű ingatlanok piacán, mivel az eddigi 9 százalékos áfa helyett 21 százalékot kell fizetniük a vásárlóknak augusztustól a 120 ezer eurós értékhatár alatti lakásokért is.
Lesodródott az úttestről egy autó a Maros megyei Nyárádkarácson községhez tartozó Folyfalván kedden este. Az autóban utazó személy súlyosan sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Kidőlt fa miatt lezárták a 12C jelű országutat Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó között kedden este. Áramszünet is van a térségben a vihar okozta károk miatt.
szóljon hozzá!