
Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték. A hónapok óta körözött férfit már mintegy négyszázan keresik.
2025. július 09., 12:292025. július 09., 12:29
2025. július 09., 13:122025. július 09., 13:12
Emil Gânj esete dermesztő tanulsággal szolgál Románia számára, ahol az Eurostat adatai szerint a nők közel fele (45,5%) szenved el pszichológiai erőszakot intim partnerétől, szemben az EU 29,9%-os átlagával. Ez a statisztika önmagában is kiáltó, de Gânj története mélyebbre ás a rendszer hibáiban – számol be róla a Hotnews.
A Snoop oknyomozó portál újságírói a nyilvános aktákból fedezték fel, hogy 2008-ban a Marosvásárhelyi Ítélőtábla elutasította Gânj korábbi áldozatának és szüleinek fellebbezését, akik a túlságosan enyhe ítélet ellen tiltakoztak. A férfi felfüggesztett büntetést kapott, majd kétszer is gyilkolt. Legutóbb a volt élettársára gyújtotta rá a lakást.
Az újságírók által feltárt tények szerint a bűncselekmény még 2006-ban történt, amikor Emil Gânj már nagykorú volt. Azonban a régi Büntető Törvénykönyv értelmében
– írja a Snoop.
Fotó: Pexels
Ez az erőszakot követően Gânj szabadlábon maradt, majd 2011-ben megölt egy férfit. Ezt követően feltételesen szabadlábra helyezték, annak ellenére, hogy büntetése csak 2026-ban járt volna le. Most a rendőrség körözi, mint Anda, a 23 éves volt barátnője halálának első számú gyanúsítottját. Anda halála volt a 2025-ös év 28. nőgyilkossága Romániában.

Uniós viszonylatban Romániában az egyik legmagasabb a nők elleni párkapcsolati erőszak előfordulási aránya – hívta fel a figyelmet hétfőn az Eurostat adataira hivatkozva a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodája.
A 37 éves férfit egész éjszaka keresték Mezőméhesen és a környékbeli erdős területeken – számol be róla az Agerpres hírügynökség. Az akció szerdán is folytatódik,
Kedden reggel lakástűzhöz riasztotta a tűzoltókat Mezőméhesen egy 46 éves nő. Azt is jelezte, hogy a lánya valószínűleg a lángokban álló házban tartózkodik. A lángok eloltása után a tűzoltók megtalálták az elszenesedett holttestét, és az is kiderült, hogy szándékos gyújtogatás történt.

Korábban is felmerült a mezőméhesi gyilkossággal gyanúsított Gânj Emil neve rendőrségi nyomozás kapcsán: a 23 éves áldozat családja szerint a gyanúsított a fiatal nő egykori élettársa, aki idén februárban elrabolta a lányt és felgyújtotta a házat.
A rendőrség körözést adott ki a 37 éves Gânj Emil ellen. Közzétették a férfi fényképét, és a lakosság segítségét kérik a megtalálásához. Ugyanakkor arra kérik az embereket, hogy ha felismerik a gyanúsítottat, ne lépjenek kapcsolatba vele, hanem hívják azonnal a 112-es számot.
A társadalmi elégedetlenség tapintható. Június 16-án egy 37 éves férfi brutálisan megölt egy 22 éves terhes nőt, két gyermek édesanyját Prahovában. A férfi fejszével ütötte agyon, majd elhagyta a helyszínt. Már tinédzser kora óta bántalmazta a fiatal nőt. A gyilkosság reggelén a rendőrség még nála járt, de szabadon engedték.
Május 31-én egy 49 éves férfi halálra lőtte a 23 éves terhes Teodora Marcut. A férfi Teodora korábbi bántalmazója volt, aki ellen a lány évekkel ezelőtt védelmi végzést kért. A támadó a nyílt utcán, az Ilfovi Cosmopolis komplexumban üldözte, és fényes nappal, több gyermek szemtanúja előtt lőtte le.

Egy 23 éves nő meghalt szombaton, miután lelőtték az Ilfov megyei Ștefăneștii de Jos település egyik lakónegyedének utcáján.
Az év első négy hónapjában a rendőrség 3788 ideiglenes védelmi végzést adott ki. Ebből 1464-et a bíróságok védelmi végzéssé alakítottak át. Ugyanezen időszakban a rendőrök 40 030 családon belüli erőszakos esethez riasztottak, ebből 19 984 városi és 20 046 vidéki környezetben történt.
Ezt követik a fenyegetések 12%-kal (1840 eset). Együtt ez a két típusú visszaélés az összes 2025-ben regisztrált eset több mint kétharmadát teszi ki. Azonban nem minden erőszakos cselekményt jelentenek a rendőrségnek. És másfajta visszaélések „láthatatlanok” a hivatalos statisztikák szerint.
A székely autonómia ügyét fontosnak tartotta, polgármesterként elvárta, hogy az, akit a városházán alkalmaznak, tudjon magyarul – hangzott el vasárnap este a marosvásárhelyi őrtűzgyújtáson, ahol Fodor Imre egykori marosvásárhelyi városvezetőre emlékeztek.
A szemorvos szerint 6 éves kor alatt egyáltalán ne nézzen képernyőt a gyerek, hiszen minél kisebb a képernyő, és minél közelebb van a szemhez, annál rosszabb. Marosvásárhelyen országos premiernek számító szemészeti szűrést kezdtek el az iskolákban.
Tizenkét családnak kell kiköltöznie a marosvásárhelyi „kastélynak” becézett szociális lakásból. Hárman nem fogadták el a lakásgazdálkodási vállalat által felajánlott megoldást. Az épület azonban már nem biztonságos, ki kell üríteni.
Megnyitották péntek délben a Marosvásárhelyi Állatkert felújított hüllőházát, amely még az 1980-as években épült, ám az elmúlt évtizedekben erősen megkopott, és mind esztétikailag, mind az állatok életkörülményeit tekintve felújításra szorult.
Tűz ütött ki csütörtök délután egy marosvásárhelyi lakóházban, a tűzoltók egy ágyban fekvő nőt mentettek ki a lakásból.
Volt marosvásárhelyi polgármesterre, Fodor Imrére is emlékeznek vasárnap a Maros parton, ahol őrtüzet is gyújtanak.
Több, Maros megyei településen levetítik a hét elején bemutatott, Bölöni László egykori futball-legendáról, edzőről készült filmet.
Jó minőségű cukorrépát gyűjtenek be idén a termelők, Marosludason már nekifogtak a feldolgozásnak. Jelenleg az országban mindössze két cukorgyár működik, a hazai szükséglet kevesebb, mint egyharmadát fedezik. Gyárlátogatáson voltunk.
Gázszivárgás miatt riasztották a tűzoltókat Marosludason október 22-én este. Tizenöt személyt kitereltek az épületből, egy személyt kórházba szállítottak.
Élénk és elhúzódó vita alakult ki kedden a Marosvásárhelyt és a peremtelepüléseket összekötő buszjáratok ügyében megszervezett közvitán, ahol politikusok és helyi lakók is aggályokat fogalmaztak meg a januártól induló szolgáltatás kapcsán.
szóljon hozzá!