– Miért nem váltott?

– Amikor szóvivővé váltam, megtaláltam azt, ami igazán boldoggá tesz: a kommunikációt és a kapcsolattartást az emberekkel. Szóvivőként összekötő elem lettem a polgárok és a rendőrség között, az újságírók által. Fontos itt megjegyeznem, anélkül hogy magasztalnám az újságírókat, hogy a megyében dolgozó sajtósok helyesen közlik az információkat. Annyira könnyű rosszat írni, bemocskolni valakit, negatív képet festeni valamiről, ezt kijavítani viszont annál nehezebb. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjeként ritkán éltem a replika jogával, hiszen az gyakran csak tovább rontja a helyzetet. Sokan azt hiszik ilyenkor, hogy ki akarjuk magyarázni magunkat, nem pedig tisztázni a tényeket, javítani a helyzeten.

– Mi segített önnek leginkább a szóvivői szerepben helytállni, fejlődni?

– Szóvivőként rengeteget segített az, hogy helybéli vagyok, hogy ismertem az itteni magyar, román és roma közösséget. Sokat számított művészi beállítottságom és színpadi tapasztalatom, hiszen oldottan és lámpaláz nélkül, természetesen tudok kommunikálni. Persze mindig van némi izgalom ebben a munkában, ám építő jellegű számomra. Emellett számított az is, hogy nem egyből váltam szóvivővé, hiszen előtte négy évig a közrendvédelmi osztály munkatársaként terepeztem, majd további nyolc évet a jogi osztályon dolgoztam. Ez a tapasztalat segített rálátni a rendőrség teljes tevékenységére.

– Hogy néz ki egy rendőrségi szóvivő munkanapja?

– Nem igazán létezik a munkanap fogalma, mert bár a program reggel nyolctól négyig tart, mégis megtörténhet, hogy este hívnak fel az újságírók vagy ünnepkor. Egyértelmű, hogy ezt a munkaprogramot nem lehet betartani, és lényegében folyamatos felkészültségben kell lenni, sosem kapcsolom ki a szolgálati telefonomat. Reggel rendszerint elsőként elkérem a diszpécsertől az utóbbi huszonnégy órában történt események feljegyzéseit, és ha nem voltak rendkívüli, súlyosabb esetek, amelyeket már korábban leközöltem a sajtónak, akkor összeállítom a közleményeket. Mindennap legalább egy újságíró felhív valamilyen témával kapcsolatosan, de megtörténhet, hogy öten-hatan érdeklődnek, akár több kérdéssel is. Nem igazán van időm unatkozni.

– Melyek a legnehezebben közölhető témák?

– Mi nem politizálhatunk, egy-egy sajtótéma viszont politikai töltetű, és ezeknél nagyon figyelmesnek kell lennem, hogy ne keverjem bele az intézményt politikai vitába. Nehézséget okoz a helyzet kezelése akkor is, amikor egy cselekményben a részt vevő személyek etnikai hovatartozásáról vagy foglalkozásáról is szó esik. Sokszor nem értik meg az emberek, hogy minket tényleg nem érdekel, ha a balesetező sofőr éppen politikus, rendőr vagy bármi más, csak hogy megszegte a törvényt, és abban a pillanatban autóvezetőként kérjük számon. Továbbá a különféle konfliktusokban nagyon könnyű felhozni az etnikai kérdést, könnyű rámondani egy vitára, hogy interetnikai konfliktus, de az emberek mindenféle okok – pénz, alkohol, felindultság vagy csak egyszerű hülyeség – miatt össze tudnak veszni. Szerencsére nekünk sosem kellett interetnikai konfliktusokról beszámolnunk.

– Rímekben is írt rendőrségi közleményeket. Foglalkozik még ma is a művészettel?

– A munkámnak köszönhetően most is foglalkozhatok művészi tevékenységekkel, például a csíkszeredai Bunavestire irodalmi kör tagja vagyok, ahol versbe vagy folkzenébe foglaljuk gondolatainkat. A belügyminisztérium irodalmi körével is vannak közös tevékenységeink. Most pedig a Miron Cristea Művelődési Központban egy színdarabot viszek színre a helyi fiatalokkal.

– Ha nem lett volna rendőr, akkor milyen szakmát választott volna?

– Színész szerettem volna lenni, kilencvenben felvételiztem a bukaresti Ion Luca Caragiale Színművészeti Intézetbe, de nem sikerült. Nem tudom, hogy sajnos vagy szerencsére, de inkább szerencsére. Sokszor azt kérjük Istentől, amiről azt gondoljuk, hogy kellene nekünk, de ő azt adja helyette, amire valóban szükségünk van. Sokszor kértem én is valamit, dolgoztam érte, de nem jött össze, majd rájöttem, hogy sokkal jobban sikerült, mint ha az eredeti vágyam megvalósult volna. Nem mondom, hogy haladjunk az árral, de ne dacoljunk, amikor nem jön össze valami, hiszen fontos megbékélnünk azzal, hogy nem minden lehet úgy, ahogyan mi akarjuk. Örvendjünk a jelennek.