
Fotó: László Ildikó
Csaknem két és fél éve, hogy beszámoltunk róla, felépült Székelyudvarhelyen az a tömbház, amelynek lakásaiba a közszférában dolgozók költözhetnek be. Azóta már az épület közművesítése és a területrendezés is befejeződött, gyakorlatilag költözésre kész, lakói azonban még nincsenek. A miértekről a városháza sajtószóvivőjét, Zörgő Noémit kérdeztük.
2024. február 06., 18:452024. február 06., 18:45
Az Országos Lakásügynökség még 2020 tavaszán vette át a kórház udvarán található üres területet a városházától, amelyen 2021 szeptemberében már állt a huszonnégy lakrészes épület, amelynek területrendezése és közművesítése volt még hátra akkor. A beruházásról kötött keretszerződésben foglaltak alapján
Akkor a folyamatot az lassította, hogy a villany bevezetésének engedélyeztetésénél akadályokba ütközött az intézmény, mivel a műemlékvédelmi hivatal jóváhagyására várniuk kellett, mert a kórház mögötti terület ugyan nem tartozik műemlékvédelmi zónába, mégis úgynevezett védelmi övezet, ahol az ilyen jellegű tevékenységek csak szigorú előírásoknak megfelelően végezhetők el.
Mint Zörgő Noémi kérdésünkre elmondta, egy ilyen előírás volt például, hogy
A műemlékvédelmi előírásokat végül sikerült teljesítenie a városházának, így minden munkálat befejeződött az épületnél, amely azonban – mint a minapi ottjártunkkor feltűnt – még mindig üresen áll.
Fotó: László Ildikó
Zörgő Noémi, a városháza sajtóreferense kérdésünkre megerősítette, az elkészült lakások valóban üresen állnak, mivel
Mint kifejtette, ennek érdekében az önkormányzat korábban kinevezett egy bizottságot és egy fellebbezési bizottságot, akik a beérkezett dokumentációk alapján eldöntik, hogy a pályázók közül ki kaphat lakást, és ki nem. Ezeket a lakásigénylési kéréseket ugyanúgy egy speciális
mint ahogy az az ifjúsági lakások esetében is zajlik.
Fotó: László Ildikó
Noha egy döntés született már az első határidőig beadott dokumentációk elbírálását követően, időközben kiderült, hogy a kórháznál elvettek olyan kiegészítéseket, amelyek határidő után érkeztek be, és
– fejtette ki Zörgő.
Fotó: László Ildikó
Mint magyarázta, emiatt a fellebbezési bizottsághoz került az ügy, amely úgy döntött, hogy visszaküldi az előző, lakásosztó bizottsághoz a dokumentációkat, hogy a kórházi kéréseket bírálják el újra, figyelembe véve a határidő után beérkező dokumentumokat is.
– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy amint a döntés megszületik a bizottság részéről, költözhetnek az új lakók, de hogy az várhatóan mikor lesz esedékes, még nem tudni.
„Mi bízunk benne, hogy a lehető legrövidebb időn belül döntés születik, hiszen a pályázó családoknak bizonyára nagyon nem mindegy, hogy hol laknak” – zárta a beszélgetést a városháza sajtósa.
A Moldovai Köztársaság „megelőző jellegű, néhány órás” energetikai segítséget kért Romániától, miután péntek este és szombat reggel Oroszország támadást indított Ukrajna energetikai rendszere ellen.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – tájékoztatott szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket, 59 százalékkal kevesebben, mint az előző év első hat hónapjában.
Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.
A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A díjazottak között találjuk Visky András írót, drámaírót is.
Daniel David oktatási miniszter pénteken aláírta az iskolai házi feladatok szabályozását módosító rendeletet.
Ismét hadgyakorlatok zajlanak a sepsiszentgyörgyi Păiș David lőtéren december 8-12 között.
A Sapientia EMTE Doctor Honoris Causa címet adományozott pénteken Sapientia Kolozsvári Karának főtéri épületében Borhy László régészprofesszornak, az MTA rendes tagjának.
1 hozzászólás