
Bara István magyarázza, miért jószomszéd a csillagfürt a gyümölcsfával
Fotó: Tamás Gyopár
Egymásnak adták Gyergyószentmiklóson a kapukilincset a látogatók Baráék Kárpátok utcai portáján vasárnap. Mindenki választ kapott Bara Istvántól az erdőkert növényeivel kapcsolatban feltett kérdésére. Olyan is volt, aki kérésre ígérettel távozott: ősszel a szibériai áfonyából ágat kap.
2017. június 13., 13:362017. június 13., 13:36
Kétszázötven négyzetméternyi az erdőkert, mag- és csemetebank az udvar – fogalmazott Bara István. E kertben élő haszonnövényekről az első látogató csoport egy órán át hallhatta a hasznos tudnivalókat. Közben új érdeklődők csatlakoztak, és folyamatosan cserélődtek a kert csodálói, akik végigjárták a kis ösvényeket.
Ezek mentén josta, málna, ribizli, homoktövis, szibériai és kanadai áfonya él, de zöldségágyások is helyet kapnak, továbbá gyümölcsfák, és
Egy négyzetméteren torokfájás, köhögés elleni „orvosság” zöldel, zsálya és lándzsás útifű. A citromfű is kedveli a helyet, talán nem véletlenül, mert a család nagyon szereti a citromfűteát.
A hozzá nem értő hiába kutat rendszer után az erdőkertben, de amint elhangzott, minden növény valamilyen jól megfontolt okból került vagy nőtt oda.
Fotó: Tamás Gyopár
– mesélte. A csillagfürtről hosszasan szólt, mint mondta, azért ajánlatos gyümölcsfák mellé ültetni, mert gyökere megköti a nitrogént. A virágok jelenléte nélkülözhetetlen, például a harangláb hosszan tartó legelő a beporzó rovaroknak.
A homoktövisről is többen érdeklődtek, az kiderült mindenki számára, hogy nevét nem hazudtolja meg, az egykori garázs helyén, az építkezési hulladékban jól érzi magát. Három év alatt, mióta ott élnek a bokrok, nem virágoztak, mert azonos neműek, mondta Bara István, de csak addig állt a lábán e kijelentés, míg észrevette a virágkezdeményt.
– tette hozzá.
Szóba került az is, hogy az eperágyásban a fokhagymának helyet kell adni, mert a kártevőket távol tartja. S a csupasz csiga ellen az a leghatásosabb módszer, ha megérett az eper, leszüreteljük, megelőzve a csimaszt, mert az is azt szereti. Másféle módszert is ismertetett: régi tetőcserép darabokat kell az ágyások közé tenni, ez alá bújnak be a csupaszok, majd reggel le lehet a cserépről „seperni”.
Fotó: Tamás Gyopár
Nagyon korán lehet bogyózni ezt az áfonyafajtát, mesélte, sőt a kanadai áfonya is az eperidény után rögtön következik. Amint a gazda mondja, a bogyósok esetében az a jó, hogy az első évben egy maroknyi a termés, s következőben már négy marokkal szednek. A paradicsomöntözés is másként folyik Baráéknál. Minden tő mellé beleástak egy meglyuggatott kétliteres pillepalackot, azt töltik fel vízzel.
de mostanság már nincs sok tennivaló, így még kevesebb időt kell rászánjon. Szüretelhet és gyönyörködhet immár a növényekben – tehetnénk hozzá, hiszen nagy lelkesedéssel beszélt arról is, hogy reggeltől délutánig a zöldborsó centimétereket nőtt.
Az udvaron nagy befőttes üvegekben érlelődött a fenyőújulás, Bara Edit, István felesége a szörp receptjét szívesen átadta: ahány kilogramm fenyőújulás, ugyanannyi cukor kell hozzá, le kell rételni, és kitenni a napra 2–3 hónapig. Amikor a zöld színe barnára vált, alaposan ki kell csavarni a levet. Közben magos pogácsával, medvehagymás pesztóval, almakocsonyával kínálta a betérőket, és persze házi, mentás üdítőt is kortyolhattak az erdőkerti látogatók, miközben a kertészkedésről szóló beszélgetésektől volt hangos a porta.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.
A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A kormányzati megszorítások lecsapódásaként az eddiginél sokkal szerényebb körülmények között és a megszokott nyári időponttól eltérően ősszel szervezik meg a Székely Vágta idei, 15. kiadását.
Autó balesetezett a Kincsesfő és Görgényszentimre közötti 10-es jelzésű községi úton vasárnap délután; a hatóságok két áldozatról számoltak be, egyikük életét vesztette – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!