
A méhállomány fejlődése is követte a korai kitavaszodás ütemét, a méhcsaládok olyan állapotban vannak, mint más években március végén
Fotó: Pixabay
Nem örülnek a méhészek a korai felmelegedésnek, ugyanis egy drasztikus márciusi lehűlés tönkreteheti az akácvirágzást, ami terméskieséshez vezet a méhészetekben.
2024. március 12., 10:162024. március 12., 10:16
Kirepültek már a méhek a kaptárakból az udvarhelyszéki méhészetekben, a februári felmelegedést és a korai kitavaszodás jeleit nem fogadták kitörő lelkesedéssel a méhészek.

Az udvarhelyszéki méhészeket tömörítő egyesület vezetője szemléletes példával mutatta be a Székelyhonnak, hogy mennyire kevés az állam által számukra biztosított támogatás. Méhcsaládonként 25 lej: ettől még könnyedén csődbe mehetnek a méhészek.
„Korán kitavaszodott, de ez nem jó, ugyanis ha ilyen korán elindul a rügyfakadás, több, mint valószínű, hogy az akác ennek a kárát látja megint. Biztos, hogy lesznek még éjszakai fagyok, ritka volt az olyan év, hogy a március éjszakai fagyok nélkül teljen el. Az akácok meg vannak pattanva a déli országrészekben.
– véleményezte méhészeti szempontból az elmúlt hetek időjárását, a korai felmelegedést és annak a lehetséges következményeit Ádám József.
Fotó: Pixabay
Az Udvarhelyszéki Mézlovagrend és Örösi Méhészek Egyesülete elnöke ugyanakkor azt is elmondta, a méhállomány fejlődése is követte a korai kitavaszodás ütemét. „Egy hónappal előbb vagyunk, a méheknek a fejlődése is ezt mutatja,
Ahol nem voltak betegek a méhcsaládok, ahol az atkák ellen tudtak védekezni, ott nem voltak veszteségek, és egyben maradtak a méhcsaládok” – fogalmazott a szakember.
Noha az idei szezonnal kapcsolatos várakozásokról is korai még beszélni, ugyanis az időjárást előre nem lehet kiszámítani, a méhészegyesület vezetője szerint még egy sikeres idény esetén sincs okuk a túlzott derűlátásra.
Fotó: Pixabay
– utalt az utóbbi években kialakult problémákra Ádám József. Ugyanis, amint azt már többször nehezményezte, a háború kezdete óta Ukrajnán keresztül vámmentesen beáramló olcsó méz lenyomta a piaci árakat, így a romániai méhészek nemigen tudják értékesíteni termékeiket.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
szóljon hozzá!