Hirdetés
Hirdetés

A csíkszeredai önkormányzatnak muszáj helyet biztosítania a csíksomlyói iskola tanulóinak

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Szorít az idő, közeledik a tanév kezdete, a csíkszeredai önkormányzatnak pedig kötelessége mihamarabb infrastruktúrát biztosítani a csíksomlyói iskolának. Az új helyszín az erdőalji iskola udvara lesz, csakhogy ez az intézkedés a helybéliekből tiltakozást váltott ki, nyílt levelet is megfogalmaztak a városházának, amit közzétettünk. Most a csíkszeredai önkormányzat álláspontját közöljük az ügyben.

Barabás Hajnal

2024. augusztus 09., 08:052024. augusztus 09., 08:05

Reakció a reakcióra: a csíkszeredai önkormányzat azonnal reagált az erdőalji és csibai lakók csütörtöki nyílt levelére. A Székelyhonnak eljuttatott álláspontjában az önkormányzat már az elején leszögezte: az önkormányzatot törvény kötelezi, hogy megteremtse a feltételeket arra, hogy szeptember 9-én minden diák megkezdhesse a tanévet. Ez érvényes a csíksomlyói elemi iskola tanulóira is.

Hirdetés

A kialakult helyzetet ismertetve írták, hogy a Xantus János Általános Iskola a római katolikus Szent Péter és Pál Plébániától bérelte azt a somlyói épületet, amelyben a csíksomlyói diákok tanultak.

Ebbe az egységbe egy óvodás csoport, egy előkészítő osztályos csoport és az 1–4. osztály tanulói járnak, összesen hat csoport/osztály. A 2024–25-ös tanévre 94 gyermek van beíratva.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az egyház a 26866/13.06.2024 számon iktatott átiratában arról tájékoztatta a csíkszeredai városházát, hogy a szakvéleményezés kimutatta: az épület omlásveszélyes, ezért az iskolai tevékenységet sürgősen meg kell szüntetni, és nem hosszabbítják meg a bérleti szerződést.

korábban írtuk

Már csak a nyilvánosság erejében bíznak, nyílt levélben tiltakoznak a tervezett konténeriskola ellen
Már csak a nyilvánosság erejében bíznak, nyílt levélben tiltakoznak a tervezett konténeriskola ellen

Továbbra is kitartanak a tiltakozás mellett az erdőalji és csibai lakosok, miután úgy érzik, nem kaptak kielégítő választ kételyeikre a csíkszeredai városvezetéstől a legutóbbi lakossági fórumon, amelyen a csíksomlyói iskola költöztetése volt a téma.

„Az egyház átiratát követően Sógor Enikő alpolgármester koordinálásával számba vettük, hogy a csíksomlyói diákok milyen körülmények között folytathatják a tanulmányaikat.

Idézet
Az iskolarendszer átalakítása az esetek többségben minisztériumi engedéllyel történik. Tekintettel a rendelkezésünkre álló rövid időkeretre, ez a forgatókönyv nem reális, mivel iskolakezdésig ezt semmilyen körülmények között nem lehet kivitelezni”

– indokolták meg azt, hogy miért nem valósítható meg ilyen rövid idő alatt a csibai és erdőalji lakosok azon javaslata, hogy a csíksomlyói iskola csoportjait különböző tanintézmények fogadják be.

Hozzátették, a minisztériumi engedélyt nem igénylő átalakításhoz az alábbi követelményeknek kell eleget tenni:

  • az oktatási tevékenység megszervezése csakis önkormányzati tulajdonú ingatlanban valósítható meg;

  • az oktatási tevékenység ideiglenes megszervezése csakis a meglévő iskolák területén folytatható;

  • a már meglévő beiskolázási terv alapján a 2024–2025-ös tanévben a somlyói iskola 94 tanulója csakis egy tömbben kezelhető, és kizárólag a Xantus János Általános Iskola valamelyik egységében helyezhető el, tehát nem oszthatók több csoportra és nem csoportosítható át más iskolákhoz.

Továbbá figyelembe kell venniük:

  • a szóban forgó iskolának három helyszínen működnek önkormányzati tulajdonban az egységei (Zsögöd, Erdőalja/Csiba, Hargitafürdő);

  • a három felsorolt helyszínen meglévő oktatási intézmény egyikében sincs rendelkezésre álló osztályterem, ezért csakis konténerekben kezdődhet el az oktatás;

  • a három felsorolt helyszín közül csupán az erdőalji teljesíti a szakhatósági jóváhagyások beszerzésének feltételeit (udvar beépíthetőségi aránya).

„Összegzésképpen, szeptember 9-én a szóban forgó gyerekek az önkormányzat számára egyetlen megoldásként, kényszermegoldásként, az Erdőalji Általános Iskola udvarán kialakított konténeriskolában kezdhetik el az új tanévet” – húzták alá.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

Tájékoztattak arról is, hogy Csíkszereda önkormányzati képviselő-testülete

a július 26-i önkormányzati ülésén jóváhagyta, hogy költségvetést rendeljen az Erdőalji Általános Iskola udvarán ideiglenes konténeriskola építéséhez.

„Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a különböző iskolákhoz tartozó körzetek kijelölése tanácsi határozat által szabályozott, de a tanfelügyelőség hatáskörébe tartozik, és azt, hogy melyik iskola milyen diákot vesz föl az intézményébe, saját döntése, az önkormányzatnak ebbe nincs beleszólása” – nyomatékosították.

Hozzáfűzték, hogy tudatában vannak annak, hogy a leginkább várt beruházások ebben a városrészben a víz-, szennyvíz- és gázhálózat kiépítése, majd az aszfaltozás. Csiba városrész infrastrukturális fejlesztésével kapcsolatban ezek a legfontosabb tudnivalók.

  • Vezetékes vízhálózat: a csibai 10,4 km-es szakasz része a Harvíz Rt. projektjének. A teljes munkálat közbeszerzési eljárását tavaly decemberben indították el.

  • Gázhálózat: a Forest Kistérségi Fejlesztési Társulással partnerségben, a társulás által megnyert pályázatból építjük meg. A 25,23 millió lejes projektet 17,30 millió lejjel támogatja az Anghel Saligny-program. A különbözetet az önkormányzat biztosítja. Jelenleg a megvalósíthatósági tanulmány lezárásának fázisában vagyunk. Következik a kivitelezés tervezése, a folyamatot a 15 km-es vezetékrendszer építése zárja le.

  • Szennyvízhálózat: az első elképzelés – miszerint a Nagy Infrastruktúrák Operatív Program finanszírozásából az ivóvízhálózattal együtt épült volna meg – elbukott a várostól való távolság és az alacsony lakosságszám miatt. 2021-ben ismét pályáztunk rá, ezúttal az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR). A PNRR Csiba esetében teljes egészében elvetette a szennyvízhálózat projektjét a rendezetlen tulajdonjog miatt. A szennyvízhálózat megépítésére idén a Környezetvédelmi Alaptól várjuk a pályázati kiírást.

„Végezetül fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy teljes mértékben megértjük az érintett városrészben élők aggodalmát, de bízunk abban, hogy önök is megértik a jelenlegi helyzet kényszerítő körülményeit.

Idézet
Nagymértékben számítunk a csibai közösség szolidaritására abban, hogy 94 gyermek sorsát ideiglenesen közös egyetértésben megoldjuk. Ígérjük, hogy ezzel párhuzamosan dolgozunk a helyzet tartós megoldásának kialakításán, hogy minél rövidebb legyen ez az átmeneti állapot”

– zárták a közleményt.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

A csíksomlyói iskola sorsáról érdeklődve Demeter Levente, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetője mindössze annyit válaszolt, hogy

az ügy kimenetele jelenleg a polgármesteri hivatal „térfelén van”.

korábban írtuk

Paprikás hangulatú lakossági fórumon jelezték: nem kérnek a cigány gyerekekből
Paprikás hangulatú lakossági fórumon jelezték: nem kérnek a cigány gyerekekből

Meglehetősen feszült hangulatban zajlott a lakossági fórum az erdőalji iskolában: egymást túlkiabálva fejezte ki aggodalmát az erdőalji iskola szülői közössége amiatt, hogy ősztől oda fog járni a csíksomlyói romatelep közel száz óvodása és elemi iskolása.

Mint korábban írtuk, annak hírére, hogy a csíksomlyói iskola közel 95 óvodása, előkészítőse és elemi iskolása az erdőalji iskola udvarára felépített konténeriskolába költözik ősztől, tiltakozást váltott ki a helybéliekből.

Lakossági fórumon is kifejezték elégedetlenségüket és nyílt levelet is intéztek az önkormányzathoz, petíciót is adtak le közel 200 aláírással. A Hargita megyei főtanfelügyelőséghez is eljuttatták panaszukat.

Hirdetés

Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere a lakossági fórummal kapcsolatban jelezte, hogy azon többségében nem az erdőalji iskolába járó tanulók szülei vettek részt, hanem a helyi lakók.

„Pontosítanék azon is, hogy többször kérték a fórum megtartását, merthogy július 30-án személyes üzenetben keresték meg a polgármestert, és én már augusztus elsején ott voltam,

Idézet
július 30-a előtt pedig nem érkezett kérés arról, hogy a lakók fórumot szeretnének”

– tisztázta az alpolgármester.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

Továbbá arra is kitért, hogy

alaptalan az a vád, miszerint nem gondolták volna át ezt a megoldást, mint önkormányzat.

„Igazolni tudom, hogy miután megkaptuk a csíksomlyói római katolikus plébániától az átiratot, hogy evakuálni kell az iskolát, és többet nem adják ki bérbe oktatási céllal, akkor feltérképeztük milyen épületeink vannak, milyen más épület jöhet szóba bérlési célzattal. Ezeket egyenként megvizsgáltuk és leírtuk melyik miért nem alkalmas még ideiglenesen sem az iskola áthelyezésére” – magyarázta. Hozzátette, hogy

a csíksomlyói iskola gyermekeinek is joga van a megfelelő körülményekhez, amelyet most csak így tudnak biztosítani ideiglenesen.

„Azonban dolgozunk a harminc éve fennálló problémák módszeres kiküszöbölésén” – mondta el zárásként.

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 24., péntek

Két autó ütközött Gyergyóalfaluban, öten megsérültek

Öten sérültek meg egy közúti balesetben Gyergyóalfaluban, péntek délután.

Két autó ütközött Gyergyóalfaluban, öten megsérültek
Hirdetés
2025. október 24., péntek

Melléképület gyúlt ki Mezőrücsön

A Maros megyei megyei tűzoltóságot péntek este egy, a Mezőrücs községhez tartozó Nagyoldalon kigyulladt melléképülethez riasztották.

Melléképület gyúlt ki Mezőrücsön
Melléképület gyúlt ki Mezőrücsön
2025. október 24., péntek

Melléképület gyúlt ki Mezőrücsön

2025. október 24., péntek

A vártnál kevesebben igényeltek energiautalványt

Bogdan Ivan energiaügyi miniszter pénteken, Besztercén kijelentette, hogy az EPIDS online platformon keresztül villanyszámlájuk kifizetéséhez energiautalványt igénylők száma jelenleg körülbelül 600 ezer fő.

A vártnál kevesebben igényeltek energiautalványt
2025. október 24., péntek

Alkoholkóma közeli állapotban vezetett egy Kovászna megyei férfi az autópályán

Az A1-es autópályán ittasan vezető 44 éves Kovászna megyei férfit fülelt le a rendőrség Marosillye és Déva között – közölte pénteken a Szeben megyei rendőrség.

Alkoholkóma közeli állapotban vezetett egy Kovászna megyei férfi az autópályán
Hirdetés
2025. október 24., péntek

Zsigmond Barna Pál: számítunk a külhoni magyarok támogatására

Sepsiszentgyörgyön tett látogatást Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselő október 24-én. A háromszéki elöljárókkal tartott sajtóbeszélgetésen a magyarországi választások részleteit és a külhoni magyarok szavazási lehetőségeit ismertették.

Zsigmond Barna Pál: számítunk a külhoni magyarok támogatására
2025. október 24., péntek

Otsider Art – pályázati felhívás fogyatékkal élő alkotó tehetségeknek

A Diakónia Keresztyén Alapítvány 2025. decemberében tizenötödik alkalommal ítéli oda a legjobb munkáért járó Írisz-ház díjat. Idén a pályázati alkotások témája (a szamáriai nő története nyomán) az élő víz.

Otsider Art – pályázati felhívás fogyatékkal élő alkotó tehetségeknek
2025. október 24., péntek

Forgalomkorlátozásokra lehet számítani Sepsiszentgyörgyön katonai ünnepség miatt

A Román Hadsereg Napjához köthető ünnepségek, felvonulások miatt október 25-én, szombaton forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön.

Forgalomkorlátozásokra lehet számítani Sepsiszentgyörgyön katonai ünnepség miatt
Hirdetés
2025. október 24., péntek

„Szóltak” a Petrolul szurkolói Csíkszeredában, hogy Romániában vagyunk

A Petrolul Ploiești csapatával csap össze péntek délután az FK Csíkszereda csapata a labdarúgó szuperligában. A vendégszurkolók a szokásos „üzenettel” érkeztek.

„Szóltak” a Petrolul szurkolói Csíkszeredában, hogy Romániában vagyunk
2025. október 24., péntek

Széllel és esővel érkezik a Benjamin-ciklon, elsőfokú riasztás alatt Székelyföld is

Románia területének jelentős részére érvényes szélriasztásokat adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Széllel és esővel érkezik a Benjamin-ciklon, elsőfokú riasztás alatt Székelyföld is
2025. október 24., péntek

Különnyugdíjak különös esete: nincs vita, nagy az egyetértés, mégis nehezen megy

Nicușor Dan államfő nem támogatja, hogy népszavazást írjanak ki a bírák és ügyészek különnyugdíjának témájában.

Különnyugdíjak különös esete: nincs vita, nagy az egyetértés, mégis nehezen megy
Hirdetés