A célegyenesben torpant meg a Korondhoz közeli Árcsón elképzelt strand: a vadonatúj létesítmény nagyrészt már elkészült, ám a fejlesztési minisztérium nem utalta a megpályázott pénzeket, ezért tavaly nem zárhatták le a projektet.
Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.
Az előző évhez hasonlóan 2023-ban is hozzávetőlegesen 120 ezer látogatója volt a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn kialakított Mini-Erdély Parknak és Bogárparknak.
Nagy múltú és rangos nemzetközi kertészeti versenyre nevezett be Csíkszereda. Az Entente Florale Europe – Európai Virágos Városok és Falvak megmérettetésére Romániából egyetlen településként jelentkezett a hargitai megyeszékhely.
Útlezárásra hívja fel a lakosság figyelmét Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere Facebook-bejegyzésben a Szentkirály utcában zajló munkálatok miatt.
Idén előreláthatólag sikerül befejezni a Málnásfürdőtől az ágostonfalvi Olt-hídig, illetve a Hagymás-tetőig tartó közel 50 kilométeres útszakasz teljes körű újjáépítését.
Idén a megvalósíthatósági tanulmány és a kiviteli tervek készülnek el, az új körforgalom kialakítása csak jövőben kezdődhet a csíkszeredai Brassói úton. A forgalmi változásra nagy szükség van a torlódások megelőzése érdekében.
Egy nappal azelőtt, hogy a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület szavazna az idei költségvetésről, Antal Árpád polgármester sajtótájékoztatót tartott a tervezett büdzséről.
Február 16-án, pénteken este 7 órai kezdettel kerül sor a 2023/2024-es évad kovásznai színházbérletének negyedik előadására.
Február 13-án, kedden 19 órától, a Barót Városi Művelődési Ház Bodosi Dániel termében Konfliktusok helye és megoldása a házasságban címmel Vida Rozália unitárius lelkész, pasztorálpszichológiai szupervizor (Alsóboldogfalva) tart interaktív előadást.
Vidám farsangi mulatságot szervez a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete február 10-én, Kovásznán.

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék. A XIII. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon jártunk.
Európai uniós támogatással létesítettek mozgásrehabilitációs klinikát Csíkszeredában. A Galac megyei pályázó egyszerűen azért választotta a hargitai megyeszékhelyet, mert kedveli az itteni embereket.
Egy nappal azelőtt, hogy a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület elfogadhatja az idei költségvetést, Antal Árpád polgármester sajtótájékoztatót tartott a tervezett büdzséről. Idén 334 millió lejjel számol a háromszéki megyeszékhely.
Az 1980-as évek elején egy csíkszeredai kislány a tízóraira kapott pénzét gyakran költötte múzeumi belépőre. Ezeknek a múzeumlátogatásoknak többnyire egy céljuk volt: meglátogatni a természetrajzi kiállításon látható preparált barnamedvét.
Erősen ittas állapotú sofőrt kaptak el a rendőrök Bölönben, okmányai vizsgálata során pedig kiderült, hogy az autóra szerelt rendszámtábla is hamis.
A marosvásárhelyi rendőrségnek sikerült azonosítania azt a két fiatalt, akik szerepelnek azon a videón, amely nagy port kavart a világhálón. A felvételen az látszik, hogy egy fiatal arcon rúg egy másikat.
A városi önkormányzati képviselők egy részének távolmaradása ellenére csütörtökön megszavazták az idei költségvetést Marosvásárhelyen. Az ülés végén lemondott Pápai László, a Szabad Emberek Pártjának tanácsosa.
Erősen ittas állapotú sofőrt kaptak el a rendőrök a Kovászna megyei Bölönben, okmányai vizsgálata során pedig kiderült, hogy az autóra szerelt rendszámtábla is hamis.