Ez volt az első olyan program, melyet a PAG a kiállításmegnyitó után szervezett, hogy vonzóvá tegye a művészeteket olyanok számára is, akik potenciális műélvezők lehetnek, de eddig még jártak tárlatokra. Főként képzőművészek voltak jelen az eseményen, a szervezők, az aukciósház tulajdonosai remélik, hogy a következő tárlatnál, nyílt beszélgetésnél bővülni fog ez a kör.

A beszélgetés, mivel tárlatvezetés célját is szolgálta, elsősorban a közös vonásokat kereste a jelenleg látható Transylvanian Art Group (TAG) csoportot alkotó művészek kiállított munkái között, ugyanakkor eléggé szabadon szárnyalt. Például az is felmerült, hogy manapság a múzeumok nem vásárolják meg a most élő képzőművészek alkotásait, vagy hogy a galéria önálló arculatot kellene kiépítsen stb.

Az elhangzottak alapján az az elsődleges levonható következtetés, hogy sehol nem lehet a mai művészetet egyértelműen irányzatokra bontani.„A huszadik század közepéig beszéltek- izmusokról, most mi is arról beszélünk, hogy voltunk egy Aknai kiállításon...” – mondta Csillag István képzőművész, a PAG egyik tanácsadója. Ugyanez vonatkoztatható tágabb értelemben a Székelyföldre, szűkebben pedig Csíkszeredára.

„Csíkszeredára is jellemző, hogy akik itt dolgoznak, nagyon különféleképpen alkotnak, mert különböző egyetemen végeztek, tehát különböző centrumokban fejlődtek, mint Kolozsváron, Temesváron, Budapesten, Bukarestben és Szegeden stb. Inkább ezeknek a központoknak a hatásai érezhetőek a munkákon, a középiskolai években legtöbbször csak megalapozás, a színek felhasználási módja, a kontrasztok és a kompozíció megértése történik meg. Irányzatokról szólva, ezek nem egyértelműen fejtik ki hatásukat, hanem inkább be vannak építve az egyes alkotói folyamatokba. Természetesen a huszadik században történt tendenciák átdolgozása történik meg, mint az expresszionizmus, impresszionizmus, avagy éppen kortársibb hatások, mint az irónia, a humor és a groteszk stb. feldolgozása” – jegyezte meg Vorzsák Gyula képzőművész, a PAG egy másik tanácsadója.

Kovács Imre képzőművész úgy értékelte, hogy a sok irányzat és stílus ellenére mégis van egy közös vonás a csíki alkotókban.

Fazakas János szerint például az is közös, hogy inkább szeretik tárgyiasítani a mondanivalójukat. Erősen a vizuális nyelv segítségével fejezik ki magukat, ritka, amikor szöveget vagy más magyarázó jellegű eszközöket vonnának be. Legtöbbször inkább maradnak az ecsetnél, a tusnál, a ceruzánál, a vászonnál stb. inkább „bütykölnek”, kidolgozzák a mondanivalót, minthogy más segédeszközökkel fejtenék ki.

Vorzsák Gyula rögtön közbevetette, hogy a közös származáson túl nem lehet különösebben csíkszeredai vagy székelyföldi képzőművészetben beszélni, mivel „mi nem képezünk centrumot, hanem az egyetemi centrumok hatása érezhető az egyes alkotói felfogásoknál”.

Említették azt is, hogy manapság vitatott, hogy mit nevezhetünk kortársnak. Felvetődött például a Háromszéki Akcióművészek Társaságának (HAT) esete, Ütő Gusztáv és tanítványai ugyanis teljesen a kortárs képzőművészeti nyelvet használják, vagyis az installáció, performansz, illetve land art segítségével fejezik ki magukat. Ezenfelül azonban a kortárs fogalom nagyon tág – vélték a jelen levő képzőművészek. Ahogy Ferencz S. Apor képzőművész, a PAG egyik tanácsadója megjegyezte, minden olyan mű ebbe a kategóriába illik, amely habár klasszikus eszközök segítségével fejti ki a mondanivalóját, a szellemisége a mi korunkhoz köthető. Fazakas János képzőművész továbbfűzte a gondolatot, szerinte már nem számítható kortársnak az, ami a hetvenes évek szellemiségében fogant meg.

Ezt követően teljesen más tendenciákról esett szó, Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója például szomorúan jegyezte meg, hogy egyelőre ma is élő képzőművészektől nem vásárolhatnak műtárgyakat, mivel erre nincs keret, de talán, ha a válság megszűnik, megváltozhat ez a gyakorlat.

A múzeumigazgató egy kicsit arra ösztönzött, hogy szociológiai szempontból is elemezzük a történéseket. Visszatekintve, például a közelmúltban voltak aktív művészeti csoportok Csíkszeredában, mint a Hargita Visual Art vagy a KoKeM Kortárs Képzőművészeti Múzeum és Galéria, de ezek felszámolódtak, most úgy tűnik, hogy „egy olyan szakasz következik, amikor megint erősödik a kohézió, és mecénás is (Pál Gábor – a szerk.) felkarolta a törekvéseket.” Gyarmati hozzátette, bár intézményük egyelőre nem tudja támogatni a képzőművészeket, kamatoztatná a  Quadro Galéria és Aukciósházzal kiépített kapcsolatait.

Elhangzott az is, hogy a művészcsoportok erőteljesebben kellene arculatot építsenek, így könnyebben  érthetőbbé válhatnának a laikusok számára is, másfelől ezt nehéz megvalósítani, hiszen ahogy már említettük, nincsenek olyan közös irányzatok, -izmusok, amelyek mentén ez megtehető, célszerűbb lenne az intézményi hátteret nyújtó PAG-nak arculatot építeni.