Arros Orsolya: ebből ennyit tudtam kihozni

Arros Orsolya: ebből ennyit tudtam kihozni

Fotó: Barabás Ákos

Az udvarhelyi RMDSZ volt polgármesterjelöltje, mára önkormányzati képviselője a választások óta nem igazán jelent meg a nyilvánosság előtt. Arról faggattuk, miként tekint vissza a választásokra, illetve hogyan képzeli el saját önkormányzati munkáját. Megfelelési kényszer, netán óvatos konfliktuskerülés?

Szőke László

2016. augusztus 03., 14:292016. augusztus 03., 14:29

– A választások lejárta óta nem igazán jelent meg a nyilvánosság előtt. Se polgármesteri, se alpolgármesteri tisztség. Akkor mi is most Ön?

– Pont tíz éve költöztem haza Udvarhelyre, és itt születtek a gyerekeim. Azóta a férjemmel és a gyerekekkel is aktívan részt vettünk a város kulturális, társadalmi életében, ezt folytatjuk most is. Ami a politikai vonalat illeti, a választások után szükségem volt egy kis csendre, megnyugvásra, és jól fogott ez a két nyári hónap. Augusztustól újra intenzíven dolgozom a magánszférában, de mint RMDSZ-es tanácsos benne vagyok Székelyudvarhely önkormányzati testületében, és vannak ötleteim, amelyeket remélem sikerül majd kivitelezni is. Szóval, ha nem is olyan intenzíven vagyok jelen, mint az elmúlt hónapokban, de az alapgondolat, hogy a városért szeretnék tenni, az továbbra is bennem él.

Ahogy egyik kedves ismerősöm mondta, „a választásokat a szavazók száma alapján nyerik meg”, én pedig ezt most elvesztettem. Ugyanakkor megdöbbentett az a sok pozitív visszajelzés, amit a kampányban is, de a választások után is kaptam. Azt hiszem az a tény, hogy nőként, a politikán kívül érkezőként elindultam ezen a versenyen, már önmagában érdekesség volt, sokan szurkoltak nekem, sokkal többen követték az eseményeket, mint amire számítottam. Ennek természetesen örültem, és bízom benne, hogy sikerült elindítani egy „újítási folyamatot”.

– Anélkül, hogy a kampány lenne a lényeg, Ön szerint mi lehetett az oka annak, hogy Gálfi nyert, s Ön még csak a második sem lett?

– Nagyon korán kezdtem a kampányt, mondhatom azt, hogy én a tavaly ősztől folyamatosan kampányban voltam. Ennek az egyik legnagyobb előnye az volt, hogy rengeteg udvarhelyi ember gondolkodásmódjába, életszemléletébe bepillantást nyertem. Teljesen megdöbbentett az a hitetlenség, amivel a politika iránt fordultak. Nagyon gyorsan rájöttem, hogy az embereknek példaképekre, hiteles hús-vér vezető emberekre van szüksége, nem üres szlogenekre. Gálfi Árpád felvállalt egy olyan ügyet, amely a kadicsfalviakat és bethlenfalviakat erőteljesen, ugyanakkor közvetve az egész várost érintette: fellépett a Gábor családdal szemben, kitartóan és következetesen. Ezt értékelték az emberek, különösen az említett két városrész, ahol nagyobb is volt a szavazói kedv, és toronymagasan nyert a jelenlegi polgármester. Ezzel szemben megjelent egy hölgy, aki nem is politizált idáig, és az első perctől azt mondta, hogy RMDSZ színekben szeretne indulni, olyan körülmények között, hogy a városnak volt egy RMDSZ-es polgármestere. Ez már magában egy kicsit összetett dolog volt. Én nagyon készültem a márciusi előválasztásra, sajnos a volt polgármester itt kihátrált, és elindult függetlenként. Hiába lettem én az RMDSZ jelöltje, ez egy újabb összevisszaságot eredményezett az emberek fejében.

Azt hiszem ebben a pillanatban az RMDSZ sokkal erőteljesebben ki kellett volna jelentse, hogy elhatárolódik Bunta Leventétől. De ez nem így történt, így májusban most már nagyon élesbe ment a kampány, ráadásul megtörtént az a bizonyos kiszivárogtatás, hiszen nem volt titok, hogy nem mindenki fogadott engem tárt karokkal. Ezt kihasználva, mindkét csapat (a független Bunta és a koalíció is) folyamatosan támadtak engem és az RMDSZ listáját. Ha valaki hamarabb célba talált, a másik fél igyekezett ráerősíteni. Ez pedig már egyszerű matematika, két edzett kampányfőnök éjjelente kitalált lejárató kampányfogásaival szemben szinte tehetetlen voltam.

Szóval azt hiszem álltam a sarat, de ebből ennyit tudtam kihozni.

A másik nagy tanulság, amit kimondhatok: az emberek félnek a változástól, és csak akkor változtatnak, ha nagyon muszáj. Ezzel magyarázom azt, hogy a választásokon Gálfi Árpád után Bunta Levente kapta a második legtöbb szavazatot. Nagyon nagy volt vele szemben az elégedetlenség, de mégis uralkodott az a mentalitás, hogy  „ott van már rég, ismeri a rendszert, igaz hogy nem jött az emberek közé, de egy teljesen új ember talán nagyobb kockázatot jelenthet...” Hihetetlen volt látni azt, hogy az emberek elfelejtettek nagyot álmodni.

– Nem érzi tévedésnek, hogy Ön (vagy kampánystábja) inkább a nő-család fontosságának üzenetét emelte ki/hangsúlyozta Önnel kapcsolatban, holott úgy tűnik – számomra legalábbis –, inkább Ön hordja a nadrágot. Úgy összességében nem gondolja, hogy túl steril, szakkönyvekből átemeltre sikeredett az Ön kampánya, túl kevés helyi vagy székelyes rafinériával – nevezhetjük mocskos udvarhelyi húzásoknak is?

– Jaj, a nadrághordás (nevet). Szeretek szoknyában, különösen ruhában járni. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy a mocskos udvarhelyi húzásoktól sikerült távol maradni. Az ötletet, hogy ne csak a pálya széléről figyeljük az eseményeket, hanem akár a közepéről is, a férjemmel együtt beszéltük meg először, jó pár éve. Nagyon zavart az az álló vizes állapot, amely Udvarhelyt jellemezte. Közben pedig jól láttam a mellettünk elhúzó lehetőségeket. Egy adott ponton azt mondtam: nem létezik, hogy egy kényelmes polgármester miatt ez a város képes ennyire egy helyben toporogni. És akkor megbeszéltük: ha nem maradtunk egyik városban sem, ahol huzamosabb ideig éltünk Udvarhely előtt – gondolok itt Kolozsvárra, Budapestre, Brassóra –, hanem itthon vállaltuk a három gyermeket, akkor tegyünk is a városért, azért a közösségért, ahol felneveljük őket. Van hozzá tudás, mentalitás, nyitottság, próbáljuk meg. Miután ezt eldöntöttük, tudatosan jegyzeteltem a problémákat a városban, és bele is építettem a programomba. És a csapattal együtt hittünk is benne. Zárójelbe jegyzem meg, hogy örülök annak, hogy sok ötletet át is vesz belőle a jelenlegi városvezetés.

Összességében egyáltalán nem gondolom, hogy egy steril kampányról beszélhetünk: azt hiszem éppen mi hoztuk a színt a kampányba, többek között azzal a profizmussal, ahogy dolgozott a csapat. Ezúton is köszönöm nekik. Annak ellenére, hogy vesztettünk, számomra az egyik tanulság az, hogy ez is egy kőkemény munka, amit csakis minőségi szinten érdemes csinálni, nem pedig elmismásolni, csak azért, mert mások azt teszik.

A női téma újra és újra előbukkant, hát reagáltunk rá. Úgy, hogy hitelesen mondtam el azt, hogy nem ördögtől való a női vezető. Sem Székelyföldön, sem máshol.

Nem akarok nagy példákkal dobálózni, de most hallgattam meg Michelle Obama és Hillary Clinton beszédjeit a demokraták múlt heti gyűlésén, és sok mindenben egyetértek velük: „Mi szülők vagyunk a gyerekeink példaképei, viszont szavaink és tetteink nemcsak nekik számítanak, hanem sok más gyereknek is… Választáskor arról döntünk, hogy ki van hatalmon, kinek lesz ereje, hogy formálja saját  gyerekeink életét is.” Ezt Michelle Obama mondta, remélem jól fordítottam, Hillary pedig stílusosan szó szerint összetörte az üvegplafont és azt mondta: „Lányok, akik még ébren vagytok: lehet, hogy én leszek az első női amerikai elnökjelölt, de akár te lehetsz a következő”.  És szerintem ez a lényeg.

– Hm, legyen, de ez azért merészen leszámol azzal, hogy a székely(földi) társadalom még mindig híresen(?) paternalista. S akkor még finoman fogalmaztam... De visszatérve a mára: mennyire valósíthatja meg önmagát, elképzeléseit, ha Verestóy Attila, ne adj\' isten Pisis, bocsánat Benedek Árpád Csaba frakcióvezető mondja meg, hogy merre van arra. Vagy az erre. Vége a bólogató János mentalitásnak az RMDSZ-frakcióban? Vannak szövetségesei? Vagy szélmalomharc lesz ebből – is?

– Szeretném hangsúlyozni, hogy számomra a politizálás nem önmegvalósítás. Zavart a poshadt víz állapot, és azt mondtam: tegyünk egy konkrét lépést afelé, hogy az udvarhelyi emberek is lássák: hitelesen is lehet ezt csinálni. Ha sikerül, maradok ezen az úton, ha nem, nem fogom erőltetni. Azt látom, hogy az RMDSZ-ben van egy olyan fiatal vezetői csapat, akik letettek már valamit az asztalra, és hitelesen képviselik azokat az értékeket, célokat, amelyeket felvállaltak. És hogy maradjunk a hölgyeknél, itt Horváth Annát, Hegedüs Csillát említem elsősorban, de számomra egyértelmű példakép az is, ahogyan Antal Árpád teszi a dolgát Sepsiszentgyörgyön. És a kampányban (de nemcsak), mindnyájan a támogatásukról, szakmai segítségükről biztosítottak, első hívásomra jöttek Székelyudvarhelyre. 

Én végig azt akartam üzenni, jelezni, hogy hahó, Udvarhely, ha itt nem is látszanak nagyon markánsan, de vannak hiteles RMDSZ vezetők, akik mellé, mögé szeretnék felsorakozni.

Ezt el is mondtam többször is, sajnos nem elég erőteljesen, mert az üzenet nem biztos, hogy célba ért. Vagy túl nagy volt a hitetlenség velem szemben, mint kívülről érkező jelentkezővel szemben, erre pedig mindkét ellenfél rájátszott a szenátor bábja című suttogó, majd egyre jobban hangosodó propagandával. Amúgy itt zárójelben meg kell jegyeznem, hogy a múlt héten vettem részt a Nők a közéletben című beszélgetésen, ahol egyértelműen kijelentették azt, hogy azokra a nőkre, akik politizálnak, sokkal könnyebb rájuk fogni, hogy valakinek a bábja. A férfiaknál ez nem így van: Gálfi Árpád esetében a kampányban miért nem kérdezte senki hogy kinek a bábja? Szóval számomra a választások egyértelmű üzenete az, hogy a langyost kiköpi az Isten, ahogy drága Szikszai tanárnő hangsúlyozta, Illyés Gyulát idézve.

Egyáltalán nem szándékozom szélmalomharcot vívni. Én valóban nem politizáltam eddig, jöttem egy céllal, egy programmal. Az RMDSZ befogadott, én voltam a székelyudvarhelyi polgármesterjelölt, és ezt nagyon köszönöm nekik. A szenátor úrral a tavaly októberben találkoztam először, azóta pedig minden találkozásunk alkalmával megerősített abban, hogy a városért többet lehet és kell is tenni. Benedek Csaba, mint volt alpolgármester jól ismeri a város gondjait, személyesen én is kértem, hogy legyen frakcióvezető. Az ő tapasztalatára is számítottam úgy a kampányban, mint az esetleges munkában. És örültem annak, hogy a csapathoz csatlakozott, annak ellenére, hogy voltak előítéleteink egymással szemben. Szerintem a politizálásban is, mint az élet más területén is a megfelelő kommunikáció az egyik kulcskérdés. Csabával megbeszéltük, hogy igyekszünk maximális hatékonysággal együtt dolgozni.

– Értem én, de mi lesz azzal kompromisszumokra épülő pártfegyelemmel? Ön miként viszonyul különben ehhez a kérdéshez? A koalíció ellenség lesz, ha netán nem ért egyet vagy leszavazza az RMDSZ-frakció/az Ön javaslatát? Ezt most Ön, a kívülről jött, de már benti hogyan látja?

– Azért vannak a frakcióülések, hogy az ott jelenlevő RMDSZ-es tanácsosok kommunikáljanak, mondják el a véleményüket. És a végén konszenzusra jussanak.  És ez szerintem olyan, mint egy házasság: a szövetség felvállalt minket, mi pedig a szövetséget. Jó és rossz tulajdonságokkal, előnyökkel- hátrányokkal együtt. Lesznek vitás kérdések, de abban is biztos vagyok, hogy ki tudunk alakítani közös álláspontot. Számomra, de szerintem az RMDSZ-es tanácsos kollégák számára is egy a lényeg: az önkormányzati testületben olyan döntések szülessenek, amelyek a város érdekeit szolgálják. Legyen már vége a kényelmeskedő, egyedi döntéshozatalnak. Ha racionális pró vagy kontra érvek születnek, akkor szerintem értelmes emberekként ezeket meg tudjuk vitatni, el tudjuk fogadni.

– És értelmes emberek ülnek az önkormányzati testületben? Nem hagyhattam ki ezt a kérdést a kiszivárogtatott hangfelvételek ismeretében...

– Igen, ezen én is többször elgondolkodtam már, és itt visszautalok arra a mérhetetlen bizalmatlanságra, amellyel az udvarhelyi emberek a politikához viszonyulnak. Értelmes ember nem megy politikusnak – ezzel a mondattal is gyakran találkoztam. Csakhogy így mind jobban és jobban bezárkózunk, marad a szűk kis körünk, ahol tesszük a dolgunkat (család, esetleg barátok), és közben hagyjuk, hogy szép lassan haldokoljon a város. Aztán egy idő után rájövünk, hogy már nem érezzük olyan jól magunkat itthon. És jön a panaszkodás: ebben a kisvárosban nem történik semmi… Sok emberben ott motoszkál a tenni akarás, de aztán szép lassan elnyomja magában, a kitartóbbak talán a civil szférában próbálnak tevékenykedni. Ez az elmúlt évek rossz öröksége, és nem tudom, hogy lehet-e jobb irányba terelni, és ha igen, mennyi idő alatt. Nekem ez is volt a szándékom, hogy rázzam fel az embereket, szeretném, ha majd olyan emberek is adnák a nevüket és főleg a munkájukat a városvezetéshez, akik eddig széles ívben kerülték a politikát. Minőségi munkához minőségi ember, minőségi alapanyag kell. Apropó, ez igaz mindenre, a főzésre is (nevet).

Ami a kiszivárogtatást illeti: csak kapkodtam a fejem – nem feltétlenül a 18+-as tartalom miatt –, hanem azért, hogy hogyan tehet valaki ilyet a társaival szemben? Szerintem elsősorban itt a gond, nem ott, hogy egy indulatos veszekedésnél valaki káromkodik. Nálunk a családban például egyszerű a megoldás: akinek a száján kifut egy csúnya szó, keményen fizet. És működik, ez a családi alap az elején gyorsan gyarapodott, most szerencsére lassan...

– Négy év múlva, a ciklus végén hogyan fogunk „emlékezni” Arros Orsolyára, mint önkormányzati képviselőre?

– A városnak van egy patinája, erre pedig nekünk, akik itt lakunk, vigyáznunk kell. A hétvégén, a Míves Emberek Sokadalmán öröm volt olyan emberekkel találkozni, akik sok év után hazautaztak Udvarhelyre, és látszott rajtuk, hogy a régi, igazi Udvarhely maradt meg a lelkükben, ebben hisznek, elsírják magukat, amikor egy-egy régi emlék, vagy akár példakép eszükbe jut. Nem szabadna megelégednünk a kevéssel, hanem követeljük meg a vezetőinktől, hogy ne csak hatalmon levő emberek, hanem példaképek legyenek. Csakis így tudjuk megőrizni, továbbadni a várost a következő generációnak. Ez pedig mindnyájunk felelőssége.

Remélem, hogy nem emlékezni kell rám, hiszen a folyamatos munkában hiszek, nem a fellángolásokban. Nem tudok nagyon szorosan behatárolt választ adni: az önkormányzati munka mellett a mindennapi munkámat szeretném maximálisan ellátni, és erre koncentrálni. Ezek mellett pedig három csodálatos gyerek édesanyja is vagyok, ahogy nőnek, egyre több minőségi időt kérnek tőlünk, szerencsére. Azt viszont már most látom, hogy sok tapasztalatra tehetek szert az önkormányzatban, és örülök, hogyha nem is feltétlenül döntéshozó pozícióban, de a havi tanácsüléseken ott lehetek a tárgyalóasztalnál és beleszólhatok a város fejlesztésébe.

– De hát döntéshozó pozícióban van! Vagy egy önkormányzati képviselő nincs?

– De igen, viszont jelen pillanatban nyolc RMDSZ-es tanácsos van, míg a koalíció részéről tizenegy kolléga van jelen az önkormányzatban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM