Fotó: Boda L. Gergely
A Látó Irodalmi Játékok rendezvénysorozat 32. alkalmán a Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat szerkesztői mutatkoztak be. A marosvásárhelyi G. Caféban a miskolci vendégek beszámoltak a lap céljáról, tevékenységeikről és erdélyi kapcsolataikról.
2013. november 12., 18:342013. november 12., 18:34
2013. november 12., 19:002013. november 12., 19:00
Elsőként Zemlényi Attila főszerkesztő mutatkozott be, és arról beszélt, mit jelent Miskolcon alkotni. Szerinte Miskolc problematikus identitású város, de úgy gondolja, hogy ebben a provinciális létezésben mégis nagyszabású teljesítményre képesek az alkotók. A lap hét évvel ezelőtt indult, és arra törekedtek, hogy különbözzenek a többitől, szakadjanak el a hagyományostól és újat hozzanak. A tartalom mellett a művészi megjelenésre is törekedtek. A képregény bevezetése volt az egyik legnagyobb újítás, ugyanis akkor egyetlen magyar irodalmi lap sem publikálta ezeket. A rovatok szigorúan el vannak határolva egymástól, minden szerkesztő úgy alakítja a sajátját, ahogy jónak látja, ennek ellenére van egy átfogó egység. A lap sikerét fokozza, hogy igyekeznek naprakészek lenni, emellett pedig jól kiépített kapcsolatot ápolnak a kiadókkal.
A lap különböző rendezvényeket szervez, és az évek során kialakult egy törzsközönség. Évente szerveznek nyári táborokat fiataloknak, amelyeken több erdélyi diák is részt vesz. A vendégek elnosztalgiáztak egy-két tábori élményen, ilyen volt például az egykori miskolci vasgyárban tartott foglalkozás, vagy a tartalmas beszélgetések. Kabai Lóránt szépirodalmi szerkesztő elmondta, a tábor nem zárult le a hazautazáskor. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy az a 28 fiatal most is konzultál velem, kikérik véleményemet az írásaikról. Mi nem tanítjuk őket, hanem óvatosan terelgetjük az irodalom útján, ez abban nyilvánul meg, hogy a tábor után önállóan megmutatkoznak” – mondta a szerkesztő.
Végül felmerült az a kérdés, amely minden újság szerkesztőit foglalkoztatja napjainkban: meddig marad életben a nyomtatott lap, és mennyire kell kibontakozni az internetes közegben. A Műút szerkesztői határozottan kiállnak a nyomtatott forma mellett, mert nem csak a tartalomra, de a külalakra is sokat adnak, ráadásul az kézzel fogható, „szagolható”. Ennek ellenére nem tehetik meg azt, hogy ne legyenek jelen az interneten, ezért idén áprilistól elindult a Műút portál. Antal Balázs irodalomtörténész, a portál egyik technikai szerkesztője elmondta, nem ugyanaz a tartalom olvasható a folyóiratban, mint a portálon. Az utóbbin új rovatok is szerepelnek, ilyen például a Kollegiális napló, amelybe a szerkesztőség tagjai írnak hetente naplójegyzeteket. Emellett tematikus hétvégéket is szerveznek, amely abból áll, hogy a kijelölt témában óránkénti bontásban közölnek anyagokat.
Nem kihívásnak, inkább trendnek nevezik a gyerekek azt a TikTokon terjedő „játékot”, amelyet Superman-kihívásként emlegetünk. A gond ott kezdődik, hogy hozzáférnek ilyen videókhoz a kis elemisek is, akik még nem ismerik fel a saját korlátaikat.
A Maros megyei rendőrség azonosított négy fiatalt, akik egy autóban kocsikáztak Marosvásárhely utcáin, hárman közülük fekete símaszkot hordtak és ki-kiszóltak az autóból, járókelőket ijesztgetve.
Népszavazást tartanak vasárnap, az államelnök-választás második fordulójával egy időben a Maros megyei Koronkán. A helyieknek arról kell nyilatkozniuk, hogy beengedik-e a családi házak mellé, közé a tömbházakat, vagy sem.
A Tudor lakótelepről vágták ki azt a méretes fenyőfát, amely idén betölti a karácsonyfa szerepét Marosvásárhelyen a virágóránál.
Jégkorongozók, mű- és gyorskorcsolyázók avatják fel pénteken Marosvásárhelyen a várban kialakított műjégpályát.
A kerékpározók közlekedési kihágásai okozták a legtöbb balesetet, de ezek jártak a legkevesebb halálos áldozattal. Maros megyében viszont számos halálos kimenetelű közúti baleset történt. Sajtóeseményen ismertették a számokat a hatóságok képviselői.
Külföldről behozott autók és alkatrészek kereskedésével, valamint biztosítótársaságok átverésével vádoltak meg egy Maros megyei rendőrt, akit őrizetbe is vettek a korrupcióellenes igazgatóság felügyelői.
Nem lesz többé lezárva és sétálásnak fenntartva Marosvásárhelyen az Enescu utca, miután a rendőrség visszavonta korábbi határozatát. A városháza elégedetlen.
Fából készült lakóház gyulladt ki hétfőn délután Somostelkén, a lángok az épület 70 négyzetméternyi felületén terjedtek szét – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Wittner Mária a magyar jellem nagyasszonya volt, aki soha nem első, hanem mindig önmaga akart lenni, soha nem önmagáért, hanem az Istenben és hazában hívő magyar társaiért – hangoztatta Kövér László szombaton Marosvásárhelyen.
szóljon hozzá!