Elismerte Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter, hogy az ország számos kórházában – elmondása szerint főként a megyei szintű intézményekben – a beutalt páciensek vásárolják meg maguknak a gyógyszereket és más egészségügyi felszereléseket.
Victor Ponta miniszterelnök szerint Romániának nincs szüksége újabb hitelre a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).
Victor Ponta szociáldemokrata kormányfőt támogatja a novemberi romániai elnökválasztáson a Romák Demokratikus Szövetségének Pártja (PADR).
A Központi Bevándorlási Felügyelőség az európai uniós, gazdasági közösségi, a Svájci Államszövetség és más államok Romániában tartózkodó polgárai számára lehetővé tette, hogy egy portál segítségével rendezzék az itt tartózkodással kapcsolatos ügyeiket.
Victor Ponta román miniszterelnök hazugságnak nevezte kedden Traian Băsescu államfő előző esti állítását, amely szerint ő 1997 és 2001 között a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) ügynöke volt.
Az Ebola tüneteit mutató páciensek elkülönítésére és kiszűrésére helyeztek el speciális szellőzőrendszerrel ellátott, védett és biztonságos konténert Nagyváradon, a Bihar megyei kórház külső területén.
Erdély gazdasági felemelkedése elleni merényletként jellemezte Szilágyi Zsolt Románia hosszú távú infrastrukturális tervét, amely szerint az autópályák elkerülnék a Partiumot, és még a meglévő szakaszokat is visszaminősítenék gyorsforgalmi úttá.
Több mint 95 ezer lej kártérítést és a perköltséget is ki kell fizetnie a kolozsvári polgármesteri hivatalnak a Bánffy-család leszármazottainak a főtéri Jósika-palota használatáért, döntött jogerősen a bíróság.
Január elsejétől 75 lejjel emelkedik a bruttó minimálbér, amely így eléri majd a 975 lejt – jelentette be Rovana Plumb munkaügyi miniszter hétfőn, a Mediafax hírügynökség által szervezett, a magánnyugdíj-rendszerről szóló konferencián.
„Tovább tudunk menni azon az úton, amelyet elkezdtünk, minden akadály ellenére” – mondta Tarlós István, a Fidesz-KDNP újraválasztott főpolgármestere vasárnap este a kormánypártok eredményváróján, a budapesti Bálnánál.
Az erdélyi románság és magyarság összefogásának szükségességét emelték ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által csütörtök este Nagyváradon megszervezett fórum résztvevői.
Az élelmiszer-pazarlás a háztartásokban egyre nagyobb figyelmet kap, mégis sok a félreértés körülötte. Sokan úgy vélik, hogy nincs számottevő hatása. Valójában az élelmiszer-pazarlás jelentős gazdasági és környezeti terhet ró ránk, miközben néhány tudatos lépéssel könnyedén csökkenthető.
Vlagyimir Putyin orosz államfő utasítást adott a védelmi minisztériumnak arra, hogy vonja vissza azokat az orosz egységeket, amelyek nyár óta, hivatalosan hadgyakorlat részeként az ukrán határ közelében állomásoznak – adta hírül vasárnap a Kreml.
Egyelőre európai parlamenti (EP) képviselő maradhat az összeférhetetlenségi ügyei miatt az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) által feljelentett Mircea Diaconu.
Constantin Rotaru az a jelölt, aki a jelek szerint hiszi és vallja: nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel.
Nem zárja be ploiești-i kőolaj-finomítóját az orosz Lukoil olajtársaság. A cég erről pénteken döntött, miután korábban azzal fenyegette meg a román államot, hogy végleg leállítja az üzemet.
Novemberben, legkésőbb decemberben elfogadja a kormány Románia hosszú távú infrastruktúrafejlesztési tervét (master plan) – jelentette be szombaton Victor Ponta miniszterelnök Mioveni-ben.
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS – Magyarország megtörte bukaresti kudarcsorozatát: ha nyerni ugyan nem is tudott, de 1-1-es döntetlennel pontot rabolt Romániától a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnoki csoportselejtező szombati mérkőzésén.
Édesapja révén székely, édesanyja révén sváb vér csörgedezik Dárdai Pál ereiben. A magyar szövetségi kapitány a székely népviseletbe öltöztetett babájáról és „székely vonásáról” is beszélt az MNO-nak.