A filmfesztivál ezen alegységébe 2500 filmet neveztek be, 62-nek sikerült bekerülnie a programba. Ebben a szekcióban három tagú nemzetközi zsűri ítéli oda majd a díjakat, ezen túl pedig gyerekzsűri is díjazza majd a legjobb filmet.
Jó hangulatú, humoros és pörgős ünnepségen nyitották meg a 69. Berlini Filmfesztivált. Anke Engelke színésznő, az est moderátora az idén sem hagyta ki utalásait a kínosan elhozódó berlini reptér építkezésére vonatkozóan.
Kórházba került két személy Szilágysomlyón, miután a városban rájuk támadt egy vaddisznó.
A Potsdam téri árkádok alatt pezseg az élet. Februári délelőttökre nem jellemzően, nagyon sok a járókelő és legtöbben beállnak az itt felállított pénztárak előtt húzódó sorok egyikébe. Csütörtökön kezdődik ugyanis a 2019-es Berlinale, vagyis a 69. alkalommal megrendezett Berlini Filmfesztivál.
Online is megvásárolhatók a nemzetközi vasúti jegyek. Romániából külföldre induló járatokra és más országok belföldi járataira is lehet jegyet váltani az interneten.
Országos tiltakozó megmozdulást helyezett kilátásba a gázszolgáltatásban dolgozók szakszervezete, a Gaz Románia, amennyiben az E.on vezetősége nem hajlandó teljesíteni követeléseiket.
Listeria baktériumot találtak az Auchan márkájú füstölt lazacban, ezért az üzletlánc visszahívja a fertőzésgyanús termékeket – tájékoztat az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság.
Három motoros hószán okozta vasárnap este a Kelemen-havasokban azt a lavinát, amelyben egy csíkszeredai férfi meghalt, ketten megúszták sérülésekkel. A Kelemen-havasokban amúgy 4-es fokozatú lavinaveszély van érvényben a hétvégétől, senkinek sem ajánlatos most a hegyekben túrázni.
Ismeretlen tettesek ellopták a helyi adókból és illetékekből összegyűlt összeget és a szociális támogatásokat tartalmazó páncélszekrényt az Arad megyei Fakert polgármesteri hivatalából.
Sárga riasztást adott ki pénteken 26 megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható havazás miatt, az ország többi részén eső, havas eső várható. A riasztás pénteken 14 órától szombaton 14 óráig érvényes.
Naponta érkeznek az újabb hírek, hogy ismét történelmi mélyponton a lej az euróval szemben. Nemcsak elérte már a lélektani határnak számító 4,7 lejt, de jócskán meg is haladta azt, és folyamatosan emelkedik. Mennyire érezzük meg mindezt a zsebünkön?
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Gazdaságilag ugyan gyengén teljesít Románia, számos egyéb mutató esetében viszont élen jár az Európai Unióban – derül ki abból az összesítésből, amelyet az Eurostat állított össze az ország EU-elnöksége alkalmából.
Az adótörvénykönyvet módosító javaslatot terjesztett a parlament elé a PSD, az ALDE és a PMP törvényhozóinak egy csoportja. A javaslat értelmében adómentessé válna az újságírók és a rádióban, televízióban dolgozó műszaki személyzet bére.
Afrikában élő magyarokat, magyar, sőt erdélyi vonatkozásokat mutat be nyolc részben, hétről hétre a TV2, Hungarikumokkal a világ körül című műsorának második szezonja. A Kurucz Dániel és Szász Kamilla szereplésével készült dokumentum-sorozat 14 ezer kilométer megtétele közben készült Afrika déli részén.
Yorgos Lanthimos: A kedvenc, valamint Alfonsó Cuarón: Roma című filmjeit jelölte az Amerikai Filmakadémia a legtöbb – szám szerint tíz – Oscar-díjra kedden. A Lady Gaga főszereplésével készült Csillag születik nyolc, míg a Christian Bale főszereplésével készült Alelnök 8-8 kategóriában indul a legnagyobb filmszakmai elismerésekért.
Még két személy életét vesztette influenzában, ezzel 25-re nőtt a vírus okozta elhalálozások száma – közölte hétfőn az Országos Közegészségügyi Intézet.
Az okostelefon megfelelő beállításával sokat lehet tenni azért, hogy ha elveszne a készülék, meg is lehessen találni. Szakember látott el tanácsokkal, hogy mit tehetünk megelőzésképpen, vagy abban az esetben, ha mégis megtörténne a baj.
Jó ideje elárasztották a híroldalakat és a közösségi médiában megosztott tartalmakat a negatív, gyűlöletet keltő hozzászólások. Ezek befolyásolják a személyek hozzáállását az adott témához, így kihatással vannak a közbeszédre, közvéleményre is.