Bőröndben „szállítanák” a digitális oktatást vidékre

Bőröndben „szállítanák” a digitális oktatást vidékre

Nem egy miniatűr tanintézetet foglal magába a cím, hanem egy olyan országos projekt nevét jelenti, amelynek az a célja, hogy vidéki iskoláknak nyújtson támogatást a digitális oktatáshoz szükséges eszközhasználat beszerzésében és a pedagógusok fejlesztésében. Az Iskola a bőröndben nevű programra június 28-áig lehet jelentkezni.

Meghosszabbítják a veszélyhelyzetet, de kinyithatnak a templomok és a fitnesztermek

A kormány az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) határozata alapján jóváhagyja a veszélyhelyzet 30 napos meghosszabbítását az ország egész területén, jelentette be a kabinet keddi ülésének elején Ludovic Orban miniszterelnök.

Meghosszabbítják a veszélyhelyzetet, de kinyithatnak a templomok és a fitnesztermek
2020. június 16., kedd

Ismét kétszáz fölé emelkedett az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma

Jelentősen nőtt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában. Számuk immár meghaladta a 22 400-at, ugyanakkor az ország területén eddig 1437 elhalálozást jegyeztek, 10-zel többet, mint egy nappal korábban – közölte keddi jelentésében a Stratégiai Kommunikációs Csoport. 

Ismét kétszáz fölé emelkedett az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma
2020. június 16., kedd

Heves széllökésekre, gyakori villámlásra és jégesőre is számítani lehet kedd éjfélig

Az ország területének háromnegyedét érintő, kedd estig érvényes narancssárga viharriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). További hét megyében és a fővárosban sárga riasztás van érvényben.

Heves széllökésekre, gyakori villámlásra és jégesőre is számítani lehet kedd éjfélig
2020. június 16., kedd

Húsz megyében kellett közbelépniük a tűzoltóknak a viharkárok miatt

Húsz megye összesen 32 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – közölte kedden a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU).

Húsz megyében kellett közbelépniük a tűzoltóknak a viharkárok miatt
2020. június 15., hétfő

Meteorológusok: nem sok jóra számíthatunk június végéig

Fokozott lesz a légköri instabilitás a következő két hétben az ország régióinak többségében, és nagy kiterjedésű területeken bő csapadékra kell számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 15-e és 28-a közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Meteorológusok: nem sok jóra számíthatunk június végéig
2020. június 15., hétfő

Ismét kétszáz alatt az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma

Közel felére csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában. Számuk immár meghaladta a 22 000-et, ugyanakkor az ország területén eddig 1427 elhalálozást jegyeztek, 17-tel többet, mint egy nappal korábban.

Ismét kétszáz alatt az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma
2020. június 15., hétfő

Orban szerint az emberek életét veszélyezteti, aki a korlátozó intézkedések be nem tartására buzdít

Hétfőn vagy kedden dolgozza ki a kormány a veszélyhelyzet meghosszabbításáról és a következő 30 napban esedékes intézkedésekről szóló határozatot – nyilatkozta Ludovic Orban miniszterelnök.

Orban szerint az emberek életét veszélyezteti, aki a korlátozó intézkedések be nem tartására buzdít
2020. június 15., hétfő

Több tényező is hozzájárul az egyre intenzívebben jelentkező áradásokhoz

A tavaszi gyors hóolvadás vagy a nyári nagy mennyiségű lehullott csapadék következtében évről évre Erdély-szerte több település is rövid idő alatt víz alá kerül – ahogy történt az elmúlt napokban. Milyen kiváltó okai lehetnek ennek, van-e megoldás a károk megfékezésére?

Több tényező is hozzájárul az egyre intenzívebben jelentkező áradásokhoz
2020. június 15., hétfő

Kitart a viharos időjárás, csapadékos hét elé nézünk

Románia egész területére érvényes sárga riasztást adtak ki a várható viharok miatt. A kedvezőtlen időjárás egyébként tizenhét megye 37 településén okozott károkat az elmúlt 24 órában.

Kitart a viharos időjárás, csapadékos hét elé nézünk
2020. június 15., hétfő

A Sovata Transferrel bővül a székelyföldi reptéri kisbuszos közlekedés (x)

Megszokott dologgá vált, hogy a székely ember is repül. Elrepül az anyaországi rokonokhoz, vagy épp azok hozzánk, elrepül a nagyvilágba szerencsét próbálni mint a mesében, de egyre többen engedjük meg magunknak, hogy repülővel ruccanjunk el kirándulni.

A Sovata Transferrel bővül a székelyföldi reptéri kisbuszos közlekedés (x)
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Tusványos: idézzük fel!
Megnyitás

Tusványos: idézzük fel!

Bő egy hete kezdődött, néhány napja véget ért, de még mindig élénkek a résztvevőkben a tusványosi élmények. Szűk két percben idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.

2020. június 14., vasárnap

Csökkent az iskolaelhagyások száma, de így is túl nagy a lemorzsolódók aránya

Romániában csökkent az iskolaelhagyások aránya 2019-ben: míg 2015-ben a tanulók 19,1 százaléka morzsolódott le az oktatási rendszerről a tanulmányok befejezése előtt, addig 2019-ben csak 15,3 százalékuk hagyta ott az oktatást – derül ki az Eurostat nemrég közzétett felméréséből.

Csökkent az iskolaelhagyások száma, de így is túl nagy a lemorzsolódók aránya
2020. június 14., vasárnap

Végre beindul az élet

Amit hónapok óta vártunk, az végre eljött: újra lesz munkám, dolgozhatok, lesz keresetem: csütörtökön kinyit a lokál, ahol dolgoztam a karantén kezdetéig. Napközben kávézóként működik, és este 6-tól alakul szórakozóhellyé. Pár órát takarítok, majd beállhatok a kedvenc helyemre, a pult mögé.

Végre beindul az élet
Végre beindul az élet
2020. június 14., vasárnap

Végre beindul az élet

2020. június 14., vasárnap

Jelentős anyagi ráfodítással jár a babavárásra való felkészülés

A legnagyobb ajándék a kisbaba érkezése, ezt az áldást nem is lehet pénzben kifejezni. Egy friss kutatás azonban mégis így tett: egy piackutató cég munkatársai kiszámolták ugyanis, hogy mennyi pénzt kell elkülöníteniük a szülőknek a terhesség ideje és a baba első éve alatt.

Jelentős anyagi ráfodítással jár a babavárásra való felkészülés
2020. június 14., vasárnap

Hatalmasat ugrott, ismét háromszáz fölött az új fertőzöttek száma

320 új igazolt fertőzéssel vasárnapra 21 999-re nőtt a koronavírus-esetek száma Romániában a járvány kezdete óta. A gyógyultak száma az elmúlt 24 órában mindössze 84-el nőtt, számuk 15 719-nél tart. A koronavírussal kapcsolatba hozható halálesetek száma 16-al nőtt az elmúlt 24 órában.

Hatalmasat ugrott, ismét háromszáz fölött az új fertőzöttek száma
2020. június 14., vasárnap

Továbbra is másodfokú viharriasztás van érvényben az ország nagy részére

Kiterjesztette az ország 36 megyéjére és meghosszabbította hétfő hajnali 3 óráig a szombaton kiadott másodfokú (narancssárga jelzésű), felhőszakadásra és viharos szélre vonatkozó riasztását az Országos Meteotológiai Szolgálat (ANM).

Továbbra is másodfokú viharriasztás van érvényben az ország nagy részére
2020. június 13., szombat

Több mint 170 ezer nyolcadikos jelentkezett a hétfőn kezdődő képességvizsgára

172 482 nyolcadik osztályt végzett diák iratkozott fel a hétfőn kezdődő országos képességvizsgára, tájékoztat az oktatási minisztérium.

Több mint 170 ezer nyolcadikos jelentkezett a hétfőn kezdődő képességvizsgára
2020. június 13., szombat

Az enyhítés újabb szintje: a hónap közepétől a lottózók is kinyitnak

Június 15-étől, hétfőtől fokozatosan újranyitnak a Román Lottótásaság irodái, az első sorshúzásokat pedig 2020. június 21-én tartják – jelentette be a társaság közleményben.

Az enyhítés újabb szintje: a hónap közepétől a lottózók is kinyitnak

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye