Védelmébe vette Victor Pontát a képviselőház

A képviselőház keddi ülésén elutasította az államügyész kérését, hogy Victor Ponta mentelmi jogát feloldva tegye lehetővé a miniszterelnök elleni teljes körű ügyészségi vizsgálat lefolytatását.

2015. június 09., 12:402015. június 09., 12:40

2015. június 09., 18:432015. június 09., 18:43

A mentelmi jog megvonása és a vizsgálat megindítása ellen 231 képviselő szavazott, míg 120-an támogatták azt.

Mint ismert, a DNA szerint Ponta nem nevezhette volna ki három ízben miniszterré azt a Dan Şovát, akivel korábban üzleti kapcsolatban állt.

A képviselők 231-120 arányban vetették el a kérést. A szavazás titkos volt, golyókkal szavaztak, az ülésen a 367 képviselőből 288-an vettek részt. Annyi tudható, hogy az ellenzék fő erejét adó Nemzeti Liberális Párt (PNL) 104 honatyája volt jelen, a kormányoldalnak pedig – a kormánypártokkal és a 17 kisebbségi képviselővel együtt – 225. Emellett ott volt az RMDSZ 17 képviselője, valamint néhány független. Mindebből kiszámítható, hogy hat ellenzéki „átszavazott” Ponta védelmében.

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális párt (PNL) alelnöke és vezérszónoka az RMDSZ-t sejti az átszavazások mögött, szerinte így viszonozták, hogy a PSD-s többség is megvédte Borbély László volt környezetvédelmi minisztert a bűnvádi eljárástól.

A képviselők egyébként – az ellenzék hangos elégedetlenségét kiváltva – már eleve nem az ügyészség bűnvádi eljárás jóváhagyására vonatkozó kéréséről szavaztak, hanem a képviselőház jogi bizottságának róla szóló hétfői jelentéséről, amelyben a kérés elutasítását javasolták.

Vagyis s szavazás eredményét már a hétfői előzmények is előrevetítették, hiszen a jogi bizottság is 18-7 arányban, egy tartózkodással szavazta le a bűnvádi eljárás jóváhagyását, pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) területi vezetői pedig egyhangúlag támogatásukról biztosították.

A voksolás előtt Ponta a DNA ellene zajló eljárásának pénteki nyilvánosságra kerülése óta alkalmazott hivatalos retorikát ismételte meg, amelynek lényege, hogy egy politikai döntést, vagyis egy miniszter kinevezését cenzúrázhat-e egy másik hatalmi ág, illetve hogy az ügyészség felül akarja írni a demokráciát, hiszen egy kormányt csak választáson vagy parlamenti szavazással lehet leváltani.

Egyben azt kérte a képviselőktől, ne politikai alapon szavazzanak – azt majd tartogassák péntekre, amikor az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványról voksolnak. A szavazást követően azt mondta: a parlament és a kormány kötelessége az alkotmány tiszteletben tartása, és az, hogy megvédje azokat az egyszerű embereket, akik mögött nem áll akkora támogatás, mint mögötte.

Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt vezérszónoka, Ludovic Orban ugyanakkor szenvedélyes hangú felszólalásában arra mutatott rá: a szavazás arról szól, hogy a parlament akadályozza vagy sem az igazságszolgáltatás tevékenységét. Arra is emlékeztetett, hogy a szavazás eredménye nagyban befolyásolja az ország külföldi megítélését.

Johannis: a parlament felelőtlen, Ponta mondjon le!

Klaus Johannis államfő a szavazást követően bírálta a parlamentet, mondván: a törvényhozásnak nem szabadna akadályoznia az igazságszolgáltatás tevékenységét, és sajnálatát fejezte ki, amiért a kormánytöbbség védőpajzsot vont Victor Ponta köré. Úgy vélte, a parlamenti többség „nem értette meg a polgárok üzenetét”, miszerint véget kell vetni a korrupciónak, és feddhetetlenül, felelősen kell kormányozni.

„Továbbra is úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzetből való kilábalás megoldása az lenne, ha Victor Ponta lemondana a miniszterelnöki tisztségről” – szögezte le az államfő.

A Ponta elleni eljárás hullámai immár Brüsszelig is elértek. Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakcióvezetője, Manfred Weber a román néppárti delegáció javaslatára azt kérte, hogy Ponta ügyét tűzzék napirendre az uniós törvényhozásban is.

Martin Schulz, az EP szocialista elnöke válaszul azt javasolta, hogy az ügyet az EP igazságügyi, szabadságjogi és belügyi bizottságában (LIBE) tárgyalják meg. Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke bírálta a bukaresti kormányt, amiért saját érdekében használja fel a parlamenti többséget, és megengedhetetlennek nevezte, hogy egy kormányfő büntetőjogi következményekkel fenyegessen meg békés tüntetőket.

Ezzel arra utalt, hogy a Nemzeti Liberális Párt az általa benyújtott bizalmatlansági indítvány pénteki vitájának idejére élőláncot szervez a parlament körül. Ponta és Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter ugyanakkor – elrettentendő a polgárokat a tüntetésen való részvételtől – büntetőjogi eljárással fenyegette meg a „törvénytelen megmozdulásokat” szervező PNL-t és a résztvevőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés